Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rolling Stones: kiadatlan ’74-es felvételt mutattak be Jimmy Page vendégeskedésével

Scarlet címmel eddig kiadatlan dalt tett közzé a Rolling Stones. Az 1974-es felvétel érdekessége, hogy Jimmy Page is szerepel benne.

0723keithjimmy

Szeptember 4-én box setben, illetve deluxe CD-n és vinylen is napvilágot lát a Rolling Stones 1973-as klasszikus nagylemeze, a Goats Head Soup, amely tíz bónuszfelvételt is rejt majd. Ezek között éppúgy szerepelnek alternatív verziók, mint három korábban nem ismert darab. Ilyen a Criss Cross, amelyet most közzétett a csapat, ám alighanem még érdekesebb a Scarlet, amelyet 1974 októberében vettek fel a Led Zeppelin gitárosa, Jimmy Page, illetve a Blind Faith basszere, Rick Grech vendégeskedése mellett. „Akkor érkeztünk meg a stúdióba, amikor a Zeppelin épp végzett”, emlékszik vissza Keith Richards a szám születésének körülményeire. „Mi következtünk utánuk, Jimmy pedig úgy döntött, marad. Nem igazán tekintettünk dalként erre az egészre, alapvetően inkább amolyan demó volt, csak az érzés kedvéért, de jól sült el a dolog. Ilyen felállással jobb, ha kezdünk is vele valamit.”

A Stones idén elvileg koncertezett volna, de egyelőre nem tudni, mi lesz a későbbre halasztott, tizenöt állomásos észak-amerikai turné sorsa, amelyet május 8-án indítottak volna San Diegóban.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.