Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Skid Row: Bach „régi és lefutott” ügy

Hamarosan rögzíti karrierje első hagyományos koncert-DVD-jét a New Jersey-i Skid Row, akik augusztusban végre Magyarországon is fellépnek. A zenekar továbbra is kitartóan megy előre, és nem kívánnak Sebastian Bach nyilatkozataival foglalkozni.

„Július 31-én játszunk a Polish Woodstockon, és ezt a fellépést felvesszük, aztán majd egy DVD-t is csinálunk belőle”, mondta Dave Sabo gitáros, azaz Snake a francia Hellfesten tartott sajtótájékoztatón. „Soha korábban nem csináltunk még ilyesmit, szóval izgalmas a dolog, főleg, hogy ez lesz a legnagyobb közönség, ami előtt valaha játszottunk: olyan 500 ezer ember szokott ott lenni, ami kibaszott döbbenetes. Szóval úgy döntöttünk, miért ne vennénk fel?”

A Skid Row persze ma sem nagyon úszhatja meg, hogy ne kérdezzék őket Sebastian Bachról, most sem történt ez másképp, de Snake finoman lesöpörte a kérdést az asztalról. „Teljesen őszintén: csak a Skid Row dolgaival foglalkozunk, és tényleg nem tudom, mi történik akár Sebastiannal, akár Rob Affusóval. Számunkra a saját zenekarunk a fontos, sokkal inkább az érdekel, mi lesz a bandával ma és holnap. Ma a mai koncert járt az eszünkben, ahol tök jó bulit nyomtunk, és a közönség is állati jó volt, aztán augusztusban jön a következő EP, és most erre koncentrálunk. Annyira régi és lefutott már ez az egész, hogy semmi jelentősége nincs a mai életünkben. És tényleg ez az igazság.”

A Skid Row EP-sorozatának második darabja, a tavalyi United World Rebellion – Chapter One folytatása augusztus 5-én jön ki Rise Of The Damnation Army – United World Rebellion: Chapter Two címmel. A banda nem sokkal ezelőtt végre Magyarországon is fellép, a helyszín a július 30. és augusztus 2. között megrendezendő FEZEN fesztivál lesz.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.