Shock!

Sokakkal ellentétben egyáltalán nem találom olyan szörnyűnek az Ozone Monday nevet, amivel Sebastian Bach 1996-os távozása után a megmaradt Skid Row tagok egy darabig érvényesülni próbáltak. Ha belegondolok, még talán a felvételeik is érdekelnének, már ha egyáltalán léteznek ilyenek. Persze amikor már megint Skid Row-nak hívták őket, készültek újabb anyagok, de ezek fogadtatása a legeufemisztikusabb megfogalmazással élve is felemásnak nevezhető. Emellett Bach munkáit sem fogadta mindig egyértelmű üdvrivalgás, de mindkét fél tette a dolgát, és valahol becsülöm bennük, hogy sose borultak össze. Biztos, hogy így, külön-külön mindkét produkcióból hiányzott-hiányzik valami szikra, ami együtt alapból megvolt bennük, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

Sebastian lemezei teljesen vállalhatóak, koncerten pedig még mindig zseniális, tehát remekül elvan saját kis dolgaival, és nem panaszkodik az egykori anyabanda sem: Johnny Solinger személyében olyan énekest találtak immáron tizennégy éve, aki méltóképp elő tudja adni a régi nótákat és fazonálisan is rendben van. A legkevésbé sem az ő felelőssége, hogy az aktuális Skid Row dalok éppen mennyire tetszenek az embereknek, de azért sokatmondó, hogy már lassan kétszer annyi évet nyomott le a bandával, mint maga Bach. Koncertezni sajna ritkán járnak errefelé (pont ezért lett volna jó elmenni Prágába nemrég), pedig annyian csak kíváncsiak lennének rájuk is, mint a Bach bulikra, de szerencsére a videómegosztós koncertfelvételeken magunk is meggyőződhetünk róla, hogy a lemezes fenntartások ellenére a mai Skid Row is jól nyomja élőben.

Mert fenntartások bizony voltak. Ezeket mi főleg a Revolutions Per Minute kapcsán fogalmaztuk meg, hiszen elődjéről nem írtunk, és tegyük hozzá, a Thickskin jobb is volt a legutóbbi, 2006-ban megjelent lemeznél. Szóval alapvetően nem olyan nagy baj, hogy nem adtak ki évente új lemezt a srácok, és az is üdvözlendő, hogy amikor most végre megtették, inkább az új EP-korszakhoz idomultak. Úgy bizony, öt szám (az európain hét, két plusz feldolgozással) a mai világban bőven elég, pláne, ha még ezek között is akad olyan, ami kevésbé ütős, és pláne, ha már a Skid Row-hatású, mestereiket nemrég még túlszárnyalt csapatok is az önismétlés hibájába esnek néha (és ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy az új Hardcore Superstar nem jó). Persze ezt a stílust nem lehet a végtelenségekig variálni, és akárhogy is vesszük, örvendetes, hogy a Skid Row visszatérni látszik a helyes ösvényre. Már abban az értelemben, hogy a klasszikus soundhoz hasonló hangulatokat most sikerült a leginkább elcsípniük Johnnyval a fronton. Lehet erre azt mondani, hogy a Subhuman Race is „grunge-os" volt, mégis mennyire zseni – igen ám, de annak a lemeznek volt módja érni, és a maga idejében azért nem volt akkora siker, mint bármelyik elődje...

Ez a pár dal mindenesetre visszakacsint a klasszikus érára, de olyan igazán nagyon azért nem távolodik el az újkori Skid Row világától sem – Solinger hangja mindkét zenei világban jól hasznosítható, és olyan óriási szakadékok amúgy sincsenek a kettő között. A megközelítés mindenesetre most tradicionálisabb, ami a rekesztős kiállással indító Kings Of Demolitionnél a legnyilvánvalóbb, ezt pörgeti fel kicsit még jobban a Let's Go, hogy aztán a This Is Killing Me kicsit bepunnyassza a hangulatot. Ezzel együtt utóbbi is kellemes kis dalocska. Nyilván egy nagylemezen három hasonló jellegű tétel baromira fárasztana, de itt tök jól elfér. A Get Up csordavokál-refrénje kicsit elcsépeltnek, urambocsá' erőltetettnek is tűnhet, de mivel a Subhuman-szerű téma jóféle, szemet hunyok efelett. Hasonlóképp kellemes a Stitches is, ami pörgős kis lezárást hoz a végére.

Összességében semmivel sem rosszabb a United World Rebellion első fejezete, mint a legutolsó Bach lemez, és valami azt súgja, hogy ezeknél jobbat egy esetleges reunion sem hozna ki a felekből. Lássuk be, a Skid Row már a klasszikus korszakban is ellőtte a puskaporát, az energia viszont innen sem hiányzik, tehát hagyjuk csak őket szépen dolgozni, a fiatalságát meg mindenki keresse máshol. Ennél rosszabb anyagot pedig sose kapjunk tőlük.