Shock!

május 06.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Slash végre kimondta: készül a Guns N’ Roses új albuma

Első ízben erősítette meg mindenféle lebegtetés nélkül Slash, hogy új albumon dolgozik a Guns N’ Roses. A gitáros szerint már megkezdődött a munka a dalokon, de teljes gőzre az őszi koncertek után kapcsolnak majd.

0801gnr

Eddig is sejteni lehetett a tagok óvatos nyilatkozataiból, hogy neki akar állni egy új lemeznek a Guns N’ Roses, most azonban Slash konkrétan is megerősítette a híreket. „Igazából az van, hogy eddig még nem igazán csináltunk semmit, és ilyenkor nem szeretek beszélni semmiről”, mondta a gitáros a detroiti 101 WRIF rádiónak. „Tudod te is, hogyan szokták az emberek promotálni a szarságaikat: hazudoznak össze-vissza… Én simán csak őszinte szerettem volna lenni, és tényleg nem volt eddig mit mondanom. De most már van: először jönnek az őszi koncertek, és már megkezdtük a munkát a dolgainkon. Tessék, elmondtam.”

A gitáros mindehhez azt is hozzátette: nem volt túl lelkes, amikor pár hete megjelent egy fotó a cuccáról, azzal a kísérőszöveggel, hogy hamarosan W. Axl Rose malibui házistúdiójában készít majd vele felvételeket. „Felreppent a pletyka, hogy már ott vagyok, de még azelőtt, hogy ténylegesen ott lettem volna. Akkor azt mondtam: jézusom, ez baromi idegesítő… De nagyon izgatott vagyok a folyamatban lévő ügyeink miatt, szóval minden tök jó lesz.”

Slash szólócsapata június 27-én Sopronban, a VOLT Fesztiválon koncertezik.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.