Mélyen lesújtotta a Deep Purple tagságát a zenekar alapító billentyűse, Jon Lord hétfői halála. Ian Gillan énekes, Roger Glover basszusgitáros és Steve Morse gitáros egyaránt gyászolják egykori zenésztársukat, akivel 2002-es távozása után is folyamatosan tartották a kapcsolatot.
Ian Gillan: „Fantasztikus személyiség volt, és egyben a Deep Purple keresztapja is. Mindnyájan hatalmas elismeréssel néztünk fel rá. Ha létezik a rockzenében olyan, hogy angol úriember, hát az Jon Lord volt. Vagy így, vagy úgy, de mindannyiunkra hatással volt – mindenkire, aki zenében utazik, és nem csak a rajongókra, de a színfalak mögött tevékenykedőkre is. Mind tudtuk, mekkora hihetetlen tehetség, és micsoda inspirációt jelent mindenki számára. Órákon keresztül tudnék beszélni róla, mi mindent adott nekünk... És természetesen tovább visszük az emlékét és a zenéjét is."
Roger Glover: „Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Jon nincs többé. A gondolataim a feleségével, Vickyvel, a gyermekeivel és a családjával vannak ezekben a szomorú pillanatokban, mindnyájuknak erőt kívánok. Rettenetesen bánatos vagyok, hatalmas veszteség ért engem is. Nem egyedül a zene világa veszített el egy fantasztikus muzsikust, de egy kiváló úriember is eltávozott közülünk. Mindig is óriásként tekintettem rá: nagyszerű barátként, kiváló útitársként nemcsak a zenében, de az életben is. Teljesen összetört a halála."
Steve Morse: „Jon meghalt, én pedig teljes sokkban vagyok, és nem tudom, mihez kezdjek, így aztán megpróbálok egy kicsit mesélni nektek róla. Jon amolyan igazi erőközpont volt a rockzenei billentyűzésben, aki számos alkalommal kapcsolta össze a rockot és a komolyzenét. Az első a Highway Star időtlen orgonaszólója volt, majd a Concerto For Group And Orchestra. Megadatott számomra a lehetőség, hogy a teljes csapattal eljátszhattam ezt úgy, ahogy annak idején a Royal Albert Hallban is elhangzott, mielőtt átfogó turnéra indultunk volna vele. Hetekkel ezelőtt pedig játszhattam Jon concertójának egy stúdiófelvételen is, és megosztottam vele pár szívből jövő gondolatot és szót is. Jon volt az közülünk, aki arra ösztönzött minket, hogy ne adjuk fel a munkát azokon az ötleteken sem, amik nem olyan nyilvánvalóak. Emlékszem, hogyan bátorított a stúdióban, hogy azt játsszam, amit szeretnék, amint dolgozgattam az ötleteimen. Azután, hogy megírt egy olyan fantasztikus művet, mint a concertója, még mindig teljesen nyitott volt az összes ötletemre, amivel csak előrukkoltam. És mindig úriemberként viselkedett. Természetesen őt is fel lehetett dühíteni, mint bármelyikünket, de még ezt is a maga intelligens, csavaros modorában tálalta. Legtöbbször jókedvű volt, egyszerűen jó volt körülötte lenni. Humor szempontjából is egy húron pendültünk, állandóan olyasmiken tréfálkoztunk, hogy vajon ha Brenda Lee hozzámenne Tommy Lee-hez, akkor Brenda Lee lenne-e az új neve... De az is jellemző volt, hogy ha meghallott pár figyelemfelkeltő zenei hangot például egy repülőtéren, azonnal befejezte azt a megfelelő többi hanggal. Évekkel ezelőtt az akkor ötéves fiamat, Kevint is lenyűgözte a maga Donald kacsa-imitációjával, pedig éppen sietnie kellett kifelé az öltözőből egy koncert utáni közönségtalálkozóra... Jon visszavonult a végtelen Deep Purple turnézástól, de továbbra is fellépett a saját anyagával és a concertójával. Tudom, hogy hiányzott neki a csapat, amit ő segített elindítani, de már nem szerette az állandó utazgatást. Időről időre találkoztunk vele a turnékon is, és ilyenkor mindig leültünk dumálgatni. Legutóbb kevesebb mint egy évvel ezelőtt játszottunk együtt a Royal Albert Hallban, a Sunflower Jamen: Rick Wakemannel játszott előttünk. Később beszéltük is vele és a nejével arról, milyen furcsa volt, hogy nem őt láttam a billentyűk mögött... Megbeszéltük, hogy csinálunk majd valamit közösen. Aztán nem sokkal később kiderült, hogy hasnyálmirigyrákja van. Folyamatosan reményteli, pozitív híreket hallottam az állapotáról, így teljesen váratlanul ért a hirtelen halála. Azt hittem, hamarosan találkozunk és közösen felveszünk valamit, amikor felépült a kemoterápia után... Bár végülis valamennyire ez is összejött, de mivel más országokban tartózkodtunk, csak elküldtem neki, amit rögzítettem. Ha vannak barátaid, családod és különösen gyermekeid, egyszer se mulaszd el az alkalmat, hogy mondj nekik valami különlegeset, vagy egyszerűen csak értékeld azt a tényt, hogy vannak. Mert egy nap már nem lesznek."
További rockzenészek, köztük Ritchie Blackmore és David Coverdale nyilatkozatai Lordról itt.
Hozzászólások