Speak Into The Sea címmel még egy új dalt mutatott be Joe Holmes. Ozzy Osbourne volt gitárosát egykori zenésztársai, Robert Trujllo és Mike Bordin segítették a felvételek során.
Már harmadik dalát teszi közzé néhány hónapon belül Ozzy Osbourne ’90-es évek második felében szolgált gitárosa, Joe Holmes. Joe társai az eddig bemutatott két dalban, illetve a friss Speak Into The Sea-ben is Robert Locke énekes, illetve egykori Ozzy melletti partnerei, Robert Trujillo basszer (Metallica, Suicidal Tendencies) és Mike Bordin dobos (Faith No More) játszanak vele együtt. Továbbra sem tudni, várható-e teljes nagylemez ebben a felállásban.
A 61 éves Holmes a néhai Randy Rhoads tanítványa volt a '70-es évek végén, majd a helyi kisebb csapatok után 1987-ben egy rövid ideig a Lizzy Borden gitárosaként is tevékenykedett, játéka a Visual Lies lemezen is hallható. Később – szintén nem túl hosszú ideig – zenélt David Lee Roth bandájában is, Ozzy mellé pedig 1995-ben, az Ozzmosis lemez turnéi előtt került be, miután kiderült, hogy Zakk Wylde a koncerteket nem tudja vállalni. Joe ezután öt teljes éven át zenélt az énekessel, számtalan turnét csinált vele végig, majd a 2001-es Down To Earth előtt mégis szélnek eresztették. Utóbbi lemezen három számban is társszerző volt.
Hozzászólások