Egy Ozzy album megjelenése óriási esemény a világ rockéletében. Lehet, hogy nem is baj, ha az Őrült nem ragaszkodik foggal-körömmel a Black Sabbath-sztori folytatásához; történjék bármi, az a legenda a négy tagtól függetlenül is éli önálló életét. Ozzy szólópályájának viszont, immár hat évvel az Ozzmosis lemez után, tovább KELLETT mennie!
Sokunk megelégedésére igazán karcos, gitárgazdag anyag állt össze ezúttal, nekem legalábbis jobban tetszik ez a mostani eresztés, mint '95-ös elődje. Ebben kétségtelenül a visszatérő Zakk Wylde is közrejátszott, az ő jellegzetes tömény riffjeit és zabolátlan szólóit mindig élmény hallgatni (apropó, az új Black Label Society is tömeggyilkos lett!), megint más kérdés, hogy a Down To Earth-ön egyetlen Zakk nóta sincs, sőt három szám társszerzőjeként Joe Holmes ex-gitáros szerepel. (Ha ez Zakknek és rajongóinak kárpótlást nyújt, Dave Grohl neve egyik dal után sem olvasható, ha-ha!..) A ritmusszekciót pedig Robert Trujillo és Mike Bordin alkotja, ehhez szerintem nem is szükséges semmiféle kommentár... Elődeihez képest teljesen mai felfogásában jelent előrehaladást a Down To Earth, de nehogy valaki erre az ún. nu metalos hangzásra gondoljon! Egyértelműen Tony Iommihoz visszavezethető, a Pantera/Down/Black Label Society-vonal által újraértelmezett riffekkel bombáz végig Zakk. Az egyik legsúlyosabb ilyen téren a Junkie, különösen a lezárása, arra a Crowbaros Kirk is elégedetten vicsorogna... De a Gets Me Through-Facing Hell kettős a CD legelején vagy a No Easy Way Out szintén keményen odavág! Sok nótában oldják a feszültséget elszállós lassú részek és két ballada is felkerült az albumra. Mind a Dreamer, mind a Running Out Of Time magán viseli Mick Jones (Foreigner) kézjegyét és mindkettő a régi Goodbye To Romance emlékét idézi, előbbi kicsit John Lennonos is talán. Az éneken meg nincs mit elemezgetni: Ozzy már csak Ozzy marad, akik szeretjük őt, ilyennek szeretjük. Mondom, a Black Sabbath-tal futott körök illetve az Ozzfest után épp ideje volt ennek a lemeznek és ismét egy masszív, ütős koronggal gyarapodott az Ozzy életmű, ahogy az én gyűjteményem is vele.
Ui.: Ajánlom ezt az írást Ozzy egykori dobosa, a közelmúltban elhunyt Randy Castillo emlékének - legyen neki könnyű a föld!
Hozzászólások
Hiába írt mindenki szinte zenét ide, azért itt profi zenészek tolták az alapokat, nem is akárhogyan.
Tim Palmer meg modernizált ugyan a hangzáson, de csak éppen annyit, hogy az még élő és lüktető legyen (ellentétben később Churko Mesterrel....).
Nagyon jó album!!!!