Tegnap számoltunk be a Danger Danger egyik felének új projektalbumáról, most pedig Ted Poley énekes szólólemezéről is hírek érkeztek: az anyag május 13-án jelenik meg a Frontiersnél Beyond The Fade címmel.
Miközben Bruno Ravel basszusgitáros és Rob Marcello gitáros a Danger Danger köztes korszakának énekesével, Paul Laine-nel készített új lemezt The Defiants néven, nem pihent a babérjain Ted Poley, a csapat frontembere sem. Az énekes Beyond The Fade címen ad ki új szólóalbumot a Frontiersnél májusban, amelyet a kiadó házi zeneszerzőjével, Alessandro Del Vecchióval készített el. Poleynak korábban két önálló anyaga jött ki, a 2006-os Collateral Damage és a 2007-es Smile. „Nagyon élveztük a lemezkészítést, ami hallatszik is", mondja Ted. „Konkrétan hallani lehet, hogy mosolyogva énekeltem... Úgy döntöttünk, grandiózus hangzást csinálunk, így tonnányi háttérvokált tettünk a dalokba, bizonyos esetekben több mint nyolcvan sávnyit, és nagyívűek maguk a nóták is, dallamosan szárnyaló gitárszólókkal, dohogó basszussal és hatalmas dobokkal, és mindezt ütős billentyűjáték szövi át. Olyan az egész, mint egy ízletes zenei torta! Szóval hagyjatok egy kis helyet a desszertnek, mert tudom, hogy ezt imádni fogjátok!"
A dallista az alábbi:
01. Let's Start Something
02. Everything We Are
03. Hands Of Love
04. The Perfect Crime (feat. Issa)
05. Stars
06. Higher
07. Where I Lost You
08. You Won't See Me Cryin'
09. We Are Young
10. Sirens
11. Beneath The Stars
A lemezt olasz muzsikusok játszották fel, Del Vecchio dobolt és billentyűzött, a gitárokért Mario Percudani, a basszusért pedig Anna Portalupi felelt. Némi előzetes alább máris megtekinthető.
Hozzászólások
Parasztvakitas.
Ha soronként énekelték fel a dalokat, és mindent külön sávra, az már meg is magyarázza a dolgot! :) Persze ha belegondolok, hogy a komplett Transylvanian Hunger húszszor ráfér ennyi sávra - tudom, fazont a szezonnal - hát röhögni támad kedvem egyből.
Én sem igazán értem hogy egy rocklemezre minek kell ennyi, de gondolom így erőteljesebben szól. Ugyanúgy ahogy a gitároknál is ugyanazt a gittárrészt feljátsszák kb. 5-6 sávra minimum hogy ütősebb legyen.
Én részemről nem csípem az ilyesmit és fölöslegesnek is tartom, de ha ők úgy gondolják hogy így jobb akkor áldáson rájuk.
De azért örüljünk neki hogy végre aktivizálják magukat a Danger Danger tagjai.(Még ha csak külön-külön is.)
Hogy jobban szóljon.
A Queenben volt négy ember, akikből tudomásom szerint csak három énekelt, de legyünk elnézőek, számoljunk náluk is négy külön sávval. És vegyük úgy, hogy időnként egymásba is úsznak a vokáltémák, akkor már lehet, hogy nyolc sáv kell. De horribile dictu, tételezzük fel, hogy az egymásra úszó éneksávok mellett még van személyenként plusz két effektsáv. Eddig 16nál járunk. És ha még Freddie nagyon grandiózus akart lenni, akkor csak még neki pluszban adjunk mondjuk négy sávot. Sosem fog ez az összes sáv egyszerre megszólalni, de ha neadjisten mégis, ez akkor is még csak 20 sáv. A cikkben az úriember meg ennek a _négyszereséről _ beszél..
Arról nem is beszélve, hogy nem is kell, hogy végig bekapcsolva legyen egy effekt egy sávon, mert fogják, lerántják egérrel a timelineon az envelope-ját oszt kész, voltnincs, ott a pucér éneksáv, lehet ugyanarra a sávra rárakni teljesen másikat később, ha olyannyira nagyon szükséges az. Csordavokálra meg két sáv is elég (balra meg jobbra) és szevasz.
Ezért mondom, hogy ha valaki stúdiós, és volt már dolga ilyesmi énekstílussal operáló zenekarral, könyörgöm, világosítson fel konkrétumokkal, mert nekem a fenti nyilatkozat egyelőre inkább a parasztvakítás kategóriába tartozik.
hallgasd meg akármelyik klasszikus Def Leppi vagy Queen lemezt és megtudod, mondjuk ehhez nem árt valamelyik tucat rocklemezt is meghallgatni mellé, hogy érezd a különbséget!
https://www.youtube.com/watch?v=4YRJ7p9bSuw