Továbbra is az E-ben vagyunk, egy jó órával később... Joe Comeau maga a tökéletes interjúalany! A nem mindennapi brutális külső egy roppant barátságos, közlékeny fickót takar. A beállás után megérkezett Jeff Waters is, aki szintén ideális beszélgetőpartnernek bizonyult.
Kettejüket kérdeztük ki tehát az Annihilator dolgairól és egyéb érdekességekről.
Joe, tavaly Wackenben a régi bandáddal, a Liege Lorddal nyomtál egy bulit. Csak arra az egy fellépésre szólt az újjáalakulás?
Joe: Azt gondolom, igen. Lehet, hogy folytatjuk majd ugyanezzel a névvel, de az Annihilator jelenleg minden időmet leköti. Az Annihilatoré az elsőbbség, hiszen nemrég hoztuk ki a friss albumot, most meg turnézunk, szóval el vagyunk foglalva rendesen. A Liege Lord név alatt két dalt vettem fel, ezek még idén hallhatóak is lesznek a Century Media tribute albumain. Egy Uriah Heep és egy Savatage számról van szó...
A Savától mit dolgoztatok fel?
Joe: A Dungeons Are Calling nótát.
Hogyan tekintesz vissza az Overkillben eltöltött évekre? Jó emlékeid vannak azokról az időkről?
Joe: Hogyne! Továbbra is nagy cimborák vagyunk, és az egész évekig igen fontos része volt az életemnek. A kilépésem után is tartottuk a kapcsolatot, és amikor éppen az Annihilator album megjelenésére vártunk, felkértek, hogy segítsem ki őket egy utolsó turné erejéig. Így tavaly november-december folyamán részt vettem a Halford/Overkill turnén. Nekünk olyan volt ez, mint egy búcsúturné, nagyokat mulattunk. Most azonban, ahogy említettem, az Annihilator a legfontosabb.
Miben különbözik az Overkill és az Annihilator munkamódszere? Most nagyobb szerepet kapsz a dalszerzésben?
Joe: Igen, pontosan ez volt az egyik fő ok, amiért kiszálltam az Overkillből. Ott Bobby (Blitz) írja a szövegeket, D.D. pedig a zenét és kész. Az Annihilatorben Jeff engem is bevont a zeneszerzésbe, még az én régebbi dolgaimat is felhasználtuk. Szóval itt elismerik, amit csinálok, itt sokkal inkább érzem magam egy család tagjának.
Könnyen tudsz együtt dolgozni Jeff-fel?
Joe: Igen, Jeff tényleg a közös munka híve. Igaz, hogy sok zenészt kiszórt már maga mellől, de szerintem ez nem miatta alakult így, hanem azok miatt, akikkel együtt dolgozott. Amikor ehhez az albumhoz írtuk a szövegeket, közel a felét Jeff-fel közösen hoztuk össze. Amikor úgy gondoltam, az ő ötlete jobb az enyémnél, akkor az ő verziójánál maradtunk, máskor meg én hoztam valamit, ami jobbnak bizonyult az ő témájánál. Ha egy csapat tagja vagy, így kell hozzáállni a dologhoz, mert különben nem lehetsz sikeres hosszú távon.
A Criteria albummal az Annihilator egyértelműen visszakanyarodott a régi zenei világához. A Carnival Diablos viszont elképesztő változatosra sikerült és nekem nagyon tetszik ez a sokszínűség. Szándékosan minél több oldaláról be akartátok mutatni az Annihilatort?
Joe: Nem arról van szó, hogy bármit is szándékosan csináltunk volna. Megírtuk a zenét, és amikor visszahallgattam, minden dal annyira más és más lett, hogy a szövegírásnak is így álltam neki. Ezek a dolgok maguktól alakultak így, jött ami jött, nem volt benne szándékosság. Mi elégedettek vagyunk az anyaggal, valóban igen változatosra sikerült és örülök, hogy tetszik. Ez a legfontosabb.
Jeff: Szerintem minden Annihilator anyag másmilyen. Hol a produkció különbözik, hol az énekes más, hol némi heavy metal hatás figyelhető meg... A mostani albumon a legfontosabb változás az, hogy olyan énekes szerepel rajta, aki számos stílusban otthon van. Ettől az egész még változatosabb lesz. A Criteria egyszerűbb, egystílusú anyag volt, korai thrash metal zenével.
Szerinted miért volt annyi énekescsere az Annihilatorben?
Jeff: Az első énekesünknek, Randynek állandó alkohol-és drogproblémái voltak. Aaron Randall, aki a Set The World On Fire lemezen énekelt, a családja meg a gyermekei miatt szállt ki, nem akart többet utazgatni. Mindenkinél más volt az ok. Aztán három lemezen is én magam énekeltem, majd megpróbáltuk visszahozni Randyt, de a dolog nem sült el jól. Most pedig itt van velünk Joe. Ezektől a változásoktól lesz érdekes az egész. Utálom, ha valami állandóan ugyanolyan marad.
Joe, ismerted a korai Annihilator albumokat?
Joe: Ja, elég jól, bár nem vagyok a szakértőjük. Igazából csak most, a turné alatt kezdtem betanulni ezeket. Senkinek nincs belőlük egyetlen példánya sem, ha-ha! De nekem így jobb is. Jobb, ha csak elő kell adnom a régi dalokat és nem kell túl sokat hallgatnom őket. Így a saját stílusomban énekelhetek.
Talán ti is tudjátok, hogy a Nevermore felkérést kapott egy német sorozatban való szerepléshez. Nektek nem nyílt még alkalmatok ugyanúgy szerepelni valamilyen filmben vagy sorozatban, mint az Anthrax-nek, a Cannibal Corpse-nak vagy most Warreléknek?
Joe: Nem, de szerintem ez klassz dolog. Én magam is szeretném kipróbálni. Azt gondolom, ez jó reklám a zenekarnak, még akkor is, ha nem maga a banda akarta így. A Nevermore-ékkal egyébként nagyokat mókázunk a turnén, remek fickók! Amikor az Overkill tagja voltam, már koncerteztünk együtt, három éve.
Az Annihilator a Never Neverland és a Set The World On Fire lemezek idején élte a legsikeresebb időszakát. Mit gondoltok, megközelíthető, esetleg megismételhető az akkori siker a friss anyaggal? Különösen most, hogy olyan kiadó áll mögöttetek, amely tesz is valamit a zenekaraiért...
Joe: Majd meglátjuk. Mi megteszünk mindent, amit csak tehetünk, vagyis turnézunk. Ez a leghatékonyabb promóció egy zenekarnak. A kiadónk is mindent megtesz a rendelkezésére álló anyagi keretből. Azért is szerződtünk az SPV-hez, mert komoly pénzt szántak a promócióra, a reklámra. Így az emberek megtudhatták, hogy kijött az új lemezünk, olvashatták a banda nevét az újságokban. Mi pedig egészen szeptemberig koncertezünk majd.
Jeff: Szerintem az első négy lemezünkkel mind jó eladási eredményeket értünk el. Egyedül a Refresh The Demon és a Remains albumok fogytak szerényebben, a Criteria megint sikeres lett... Vannak rajongóink, akik a dallamosabb dolgainkat szeretik jobban, mások a thrash-jellegűeket, szóval mindig lesznek olyanok, akik nincsenek megelégedve az aktuális lemezzel. Így ha legközelebb valami dallamosabb anyagot hozunk ki, a durvulás-pártiak azt mondják majd: "Á, kösz, de inkább megvárjuk a következőt!"
1996 körül egy Lou Bujdoso nevű bőgős játszott nálatok. Tudtad, hogy a srácnak magyar neve van?
Jeff: Ó, a magyar fickó! Persze! Azt hiszem, beszéli is a nyelvet, az apjáról legalábbis biztosan tudom, hogy beszéli. Néhány napja kaptam egy e-mailt Loutól, mindenkit üdvözöl!..
Ezek szerint továbbra is jó viszonyban vagytok...
Jeff: Igen, hogyne. Mindenkivel jó a viszony, kivéve Randy Rampage-et. De a másik két régi énekessel, Coburnnel és Aaronnal megmaradt a barátságunk. Egyedül Randy Rampage az, akivel nem vagyunk beszélő viszonyban.
Mit gondolsz ma az 1994 és 1997 közötti Annihilator albumokról?
Jeff: A King Of The Kill az egyik kedvencem. A Refresh The Demont is csípem. A Remains albumon volt pár jó nóta, de akkor ellustálkodtam az egészet és dobgépet használtam, holott Ray-jel vagy Randyvel, a két dobosunk valamelyikével kellett volna dolgoznom. Ez a dobgép nem volt valami jó ötlet.
Mit fogtok játszani az első albumról, az Alice In Hellről?
Jeff: A címadó dalt meg a nyitószámot, a Crystal Annt. Ezen a turnén csak 75 perc a játékidőnk, úgyhogy olyan 13-14 dalt tudunk nyomni. Rengeteg nóta van, amit szeretnénk játszani, de az idő rövidsége miatt nem lehet. Azt hiszem, minden fontosabb lemezről két-két dalt játszunk majd.
Tavaly Wackenben az Annihilator is fellépett volna, de az utolsó előtti pillanatban mégis visszamondtátok a fellépést. Mi történt?
Jeff: A lemezen dolgoztunk Joe-val. Gyorsan szerettünk volna végezni. Az akkori kiadónk, a Roadrunner azonban visszadobta az anyagot, ezért várnunk kellett, amíg új lemezszerződést nem kötünk. Emiatt mondtuk le a wackeni bulit.
Végül pedig Jeff a magánéletéről is mesélt ezt-azt:
Jeff: Három gyermekem van. A legkisebb fiam még csak két hónapos. A legidősebb ötéves és borzasztóan viselkedik a suliban, mert annyira hiányzom neki. De két hét múlva hazaugrom majd egy rövid időre. Úgy 4-5 héten át megy a koncertezés, majd pár hetet otthon töltünk pihenéssel, hogy aztán folytassuk a turnézást. A családra is kell időt szakítani!
