Íme az ún. true metal másodvirágzásának újabb gyümölcse... Illetve ebben a formában ez mégsem igaz, mert az olasz Domine már jóval a Rhapsody felbukkanása előtt nyomult! Más kérdés, hogy csak a stílus reneszánszának idején szerzett nevet magának a társaság a nemzetközi porondon.
A zenekari infólap szerint a Domine már 1987 óta létezik, első albumotok pedig csak 1997-ben látott napvilágot. Mesélj a Domine kezdeti éveiről, annak az időszaknak a legfontosabb eseményeiről.
A Domine firenzei illetőségű zenekar, 1983-ban alakult. Kezdetben pusztán Heavy Metalt játszó kissrácok voltunk, osztálytársak, akik szórakozva tanultunk játszani a hangszereinken. Négy demót rögzítettünk 1986 és 1994 között, ezekről szerte a világon rengeteg fanzine-ben jelent meg ismertető és számos interjút is adtunk, ezáltal pedig amolyan kultuszbanda lettünk az epikus metal műfajban az underground színtéren. Felállásunk 1995-ben alaposan átrendeződött, amikor is dobost és énekest cseréltünk. Az új felállást jómagam, Enrico Paoli gitáros és Riccardo Paoli basszer (az egyedüli alapító tagok), Mimmo Palmiotta dobos (ex-Masterstroke, ex-Death SS), valamint Morby (ex-Sabotage, az egyik legelső olasz metal banda) énekes alkotta. Első CD-nket, a "Champion Eternal"-t olyan periódusban vettük fel, amikor egy Heavy Metal banda nehezen boldogult az olasz színtéren, nem sokakat izgatott a klasszikus metal zene, szóval 1997-ben jött ki a lemez. A banda megalapozta saját stílusát az epikus power metalban, amely mélyen a klasszikus angol és amerikai Heavy Metal hagyományaiban gyökerezik. A zenekart valamennyi olasz magazinban beszavazták a legjobb új olasz csapatok közé és a harmadik helyet szerezte meg az új bandák között a görög Metal Hammer közönségszavazásán (rögtön a Hammerfall és a Rhapsody után). A lemez megjelenése után megkezdtük a koncertezést, játszottunk pl. Milánóban a Gods Of Metal fesztiválon és a Rage, majd a Grave Digger előtt az olaszországi turnéjukon. Úgy döntöttünk, beveszünk egy ötödik embert, ő Riccardo Iacono billentyűs. Ezután megkezdtük a munkát a "Dragonlord (Tales Of The Noble Steel)" c. második korongon. Valamennyi dal '98 júliusa és decembere között született. A New Sin Audio Design stúdióban vettük fel a lemezt (ugyanott, ahol az Eldritch, a Labyrinth meg a White Skull is dolgozott...). Az album hangzása az epikus és a power metal erőteljes keveréke, magasztos érzelmekkel és drámai ünnepélyességgel játszva; párbajozó ikergitárok metal vihara, mennydörgő tempóváltások, lélekkel teli gitárszólók és szárnyaló ének. Az albumra nagyszerű visszajelzések érkeztek, Japánban a Queensryche "Queen Of The Reich" klasszikusának feldolgozásával kiegészítve jelent meg, kijött az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban is a Metal Blade gondozásában, aztán Brazíliában és Taiwanon is. A "Dragonlord" a legfontosabb magazinok mindegyikében a legnagyobb elismerés hangján írtak a kritikusok, a legtöbb olasz magazinban a legjobb olasz metal albumnak választották, a Power Zone, a Metal Invader és a Flash a címlapjára tett minket és a Rock Hard, a Heavy Oder Was és a Mindview, meg más magazinok pontozásán is az első tíz között végeztünk. Röviddel a lemez felvétele után Mimmo, a dobosunk úgy döntött, felhagy a zenéléssel és családjának szenteli az idejét. Helyére Stefano Bonini került, aki azelőtt az extrém metalos Necromass ütőse volt, velük két albumot készített, sőt turnéztak Európában a Dark Funerallal is. Az album megjelenése után még több koncertet adtunk, az athéni bulinkra minden jegy elkelt! Ezután következett az első Európa-turnénk a Riottal, az Anvillel és az Agent Steellel. A turné a "Metallic Movement 2000" nevet viselte és Hollandiát, Belgiumot, Németországot, Ausztriát, Szlovéniát, Olaszországot, Svájcot, Franciaországot, valamint Spanyolországot érintette. A következő nagy dobásunk a 2000. évi Gods Of Metal fesztiválon való szereplés volt Monzában, ez volt Olaszországban "A" metal esemény a 2000. évben. Játszott aznap az Iron Maiden, a Demons and Wizards, a Dark Tranquillity, a Sentenced, az Edguy, a Domine és még három csapat. Letaglózó bulit nyomtunk 23.000 ember előtt és a közönség reakciója hihetetlen volt. A nap legjobbjainak kijáró éljenzést kaptunk. A bulit leadta az olasz TV, még interjút is készítettek velünk. Utána felléptünk a PowerMad 2000 Fesztiválon a Running Wilddal, a Grave Diggerrel és a Moon Of Steellel. A fesztivált Vigevanoban, egy ősi kastélyban rendezték. A közönség reakciója itt is döbbenetes volt. Majd játszottunk a Gamma Ray-jel és ismét a Rage-dzsel. 2001 áprilisában újra bevonultunk a New Sin Audio Design stúdióba, hogy felvegyük a rég várt harmadik albumot. Az eredmény a "Stormbringer Ruler - The Legend of the Power Supreme"... itt tartunk most!
A "Stormbringer Ruler..." tehát a harmadik albumotok és ha igaz, konceptalbum. Van-e valamilyen kapcsolódási pont az előző lemezekhez vagy teljesen más, új a történet?
A lemezeink nem konceptanyagok. Ez a konceptalbumosdi olyan divatos lett, túl sok banda csinál konceptalbumokat idétlen történetekkel. A "Stormbringer Ruler", a "Dragonlord" és a "Champion Eternal" NEM konceptlemezek, legalábbis abban az értelemben nem azok, hogy egyetlen történet vonul végig az első daltól az utolsóig. Mindenki a lemezek sztorijáról kérdez, mert egésznek tűnnek, nem pusztán 8-10 dal egymásutánjának. A helyzet az, hogy a Domine önmagában véve egy koncepció, amelynek része az epikus metal, a Sword'n'Sorcery (szó szerint lefordítva kard és varázslat, ami aligha igényel bővebb magyarázatot - T.V.) irodalom, az emelkedett hangulat, az elbeszélő prózai betétek, a hangeffektusok és a fantasy illusztrációk. Történet azonban nincs. Szóval még ha úgy is tűnik, hogy konceptanyagokról van szó, ez nem igaz. Nagy rajongója vagyok ennek a fajta irodalomnak és szerintem iszonyú idétlen dolog ilyen buta történeteket írni a nemes lelkű lovagról és a gonosz nagyúrról, meg arról, hogy "milyen zöld volt az én országom" vagy manókról és tündérekről, ahogy rengeteg zenekar teszi pusztán divatból. Ezek az arcok gyerekkorukban valószínűleg csak néhány mesekönyvet olvastak, mégis azt hiszik, tudnak jó heroikus fantasy regényt írni. Én nem hiszem, hogy olyan nagyszerű történetet tudnék írni, legalábbis még nem. Több száz kitűnő könyvet olvastam és nem érném be valami egyszerű és bugyuta dolog megírásával. Inkább meg sem próbálkozom ezzel. Írok helyette néhány dalt arról, amiről tudok és amit igazán szeretek, miközben megpróbálom elcsípni az eredeti regény érzésvilágát és hangulatát. Igen, rengeteg szövegem alapjai a Sword'n'Sorcery regények. Már azelőtt is megszállottja voltam ennek a fajta irodalomnak és a régi korok történelmének, mielőtt egyáltalán gitározni kezdtem. Szoros szálak fűznek alakjához és szülőatyjához, Michael Moorcockhoz. Ez sok-sok évvel ezelőtt, úgy 1985 körül kezdődött, amikor felfedeztem a Melnibonei Elric-mondakörrel és valósággal beleszerettem ezekbe a könyvekbe. Szóval már a gitározás előtt is rajongója voltam a heroikus fantasy és a sci-fi könyveknek, százával olvastam olyan szerzők műveit, mint J.R.R.Tolkien, Robert Howard, Frank Herbert, Isaac Asimov, H.P.Lovecraft, E.A.Poe, Tanith Lee, Clive Barker, Stephen King, Marion Zimmer Bradley, de amikor felfedeztem Michael Moorcock könyveit, azok megbabonáztak. Két éven át csakis Michael Moorcockot olvastam, rengeteg van meg ezek közül, méghozzá nagyrészt angolul, mert nem sok Moorcock-regényt adtak ki Olaszországban. Egyszerűen lenyűgözőnek találtam ezeket a könyveket, ezek nem holmi egyszerű kis történetek, mint egy rakás heroikus fantasy szerző regényei. Az Elric-, Hawkmoon- és Corum-mondakör összetett és erőteljes, drámai és elbűvölő. Rengeteg sci-fi és valóság-alapú regényét is olvastam. Ebből természetesen csak még nagyobb érdeklődés lett, a zenémre pedig még erősebb hatást gyakorolt. Sok szöveget írtam ezeknek a könyveknek a hatására és úgy határoztam, az eredeti alakokat használom fel a szerző iránti tiszteletből. Némely bandák egyszerűen megváltoztatják a neveket és azt állítják, ők találták ki az egészet. Moorcock titkárságára is elküldtem az anyagunkat, a weboldalunk pedig része egy Micheal Moorcock-gyűrűnek. Nézd csak meg: http://www.dominetruemetal.com.
Mesélnél bővebben is a "Stormbringer Ruler..." album alapjául szolgáló műről?
Mint mondtam, ez a Michael Moorcock nevű angol író az örök kedvencem. Ő az én vezérlő csillagom. Ő alkotta meg a csodálatos Melnibonei Elric-énekeket, ez az alak látható valamennyi albumunk borítóján. Azelőtt Moorcock a Hakwindnek és a Blue Oyster Cultnak írt dalokat, a Cirith Ungol és társaik pedig Elric alakját használták fel a borítóikhoz. Michael Moorcock néhány évre megigézett, úgyhogy akkoriban csak az ő könyveit olvastam és mindig tudok ihletet meríteni belőlük. Az olyan dalokat, mint a "Stormbringer", a "Dragonlord", a "Last Of the Dragonlords", a "Bearer Of The Black Sword", a "Horn Of Fate", a "The Eternal Champion" Moorcock regényei ihlették. A "Horn of Fate" egy "The Chronicles of the Black Sword - The End on an Era" című 4 számos dalciklus része. Ezt a Melnibonei Elric-énekek utolsó része ihlette, ez mesél Melnibonei Elric, a Sárkánymester és a Viharhozó Fekete Kard Ura végzetéről. Elric az Örökös Bajnok számos megtestesülésének egyike, egy halhatatlan lény, akinek sorsa, hogy különböző hősökben reinkarnálódjon és örökké harcoljon. Az Elric nevű reinkarnáció hírnöke lesz a Káosz és Törvény közötti végső összecsapásnak, amely a Földért folyik. Ez egy összetett és tragikus sorsú alak, nem az a Schwarzenegger-fajta hős, aki mindenkit legyilkol és győz is a végén. Az egész sokkal hangulatosabb és izgalmasabb annál. Ezért van akkora ihlető ereje. Egyébként nem minden dalunk szól Elricről. A "True Leader of Men" nótát Frank Herbertnek a "Dűne" c. könyve és David Lynch filmje ihlette, az epikus művészet egyik remeke. A "The Legend Of The Power Supreme" album intróját megint csak a könyv ihlette. A "The Ride of the Valkyries" dal tisztelgés Richard Wagner és az ő operái előtt, amelyeket az északi mitológia ihletett. Ez egy igazi epikus metalos utazás, amelyben a "Nibelung gyűrűje" operaciklus "Valkür" darabjának motívuma is hallható. Már nagyon régen megvolt ez az ötletem. Szerintem ez a "Valkür"-motívum az egyik LEGEPIKUSABB muzsika, amit zeneszerző valaha írt, Richard Wagner pedig elsőként írt ilyen erőteljes zenét mitológiai témájú szövegekkel. Az ő munkássága igen fontos a Heavy Metal zene számára, én meg imádom az ősi mítoszokat és történelmet. A "The Fall Of The Spiral Tower" egy személyesebb és egyszerűbb sötét fantasy történet. Szeretek ilyen "tanulságos meséket" írni, amelyekben egyesek szélsőségesen viselkednek és erre mások is szélsőségesen reagálnak. A "The Fall..." hőse különböző ősi korokon és tájakon át utazgat. A "The Hurricane Master" a megtorlás dala egy ideális hősről, aki igazságot szolgáltat és bosszút áll, szóval egy igazi bosszúállóról. Mint láthatod, tényleg alapos munkát végzek szövegíráskor, nem egyszerűen a fém, tűz, sárkány, acél stb. szavakat keverem... és nem bugyuta konceptalbumokat írok, amelyek olyanok mint a tündérmesék gyerekeknek.
Vannak kedvenc konceptalbumaid?
Vannak bizony. Szeretem az 1970-es évek prog. rock bandáinak konceptalbumait, tele óriási szövegekkel és alcímekkel. A kedvenceim a "Thick As A Brick" és az "A Passion Play" a Jethro Tulltól, a "Close To The Edge" (jó, ez nem egészen konceptanyag) és a "Tales From Topographic Ocean" a Yes-től, a "Tommy" és a "Quadrophenia" a The Who-tól, a Banco del Mutuo Soccorso-féle "Darwin", a Genesis "The Lamb Lies Down On Broadway" lemeze és a "2112" a Rush-tól. Az hiszem, az utolsó nagy konceptalbumot a Queensryche alkotta, ez az "Operation: Mindcrime". Ezeknek a témája valóban érdekfeszítő és eredeti.
Mi újság az olasz metal színtéren mostanában? Egyetértesz azzal, hogy az olasz scene kiterjedtebb, mint valaha? (Lehet, hogy hamarosan tőletek is annyi új banda kerül ki, mint ahány az 1980-as években Németországból...)
Vegyesek az érzelmeim az olasz metal színteret illetően. Ez amolyan szeretet-gyűlölet érzés. Szerintem Olaszországban valójában nincs is metal színtér, legalábbis aktívan működő színtér. Mindenki felteszi nekem ezt a kérdést az olasz scene-ről, mert más országokban azt látják az emberek, hogy innen rengeteg banda érkezik. Az olasz színtér kicsi és teljesen underground jellegű. Sokan hiszik, hogy Olaszországban erős a metal, de ez nem így van. Igaz, hogy akad néhány valóban jó csapat és ez pozitív a jövőre nézve. A Heavy Metal továbbra is underground műfaj és a metal bandáknak igen nehéz fellépési lehetőséget találniuk. Csak egy-két klubban játszhatnak metal bandák, és csak egy-két kiadó foglalkozik heavy metal albumokkal. Olykor a külföldi együttesek is pocsék helyeken lépnek fel, ahol borzalmas a hangzás és semmit nem lehet látni. Csak hogy legyen némi rálátásod az egészre: a "Dragonlord" a 98. helyről indult az olasz listákon és összesen egy hétig maradt, rajtunk kívül pedig csak a Metallica és a Dream Theater jutott be a top 100-ba a heavy metal csapatok közül. Mindössze három kiadvány a százból! Az olasz slágerlistákon más sincs, mint popzene és világhírű előadók, mint a U2 vagy Britney Spears. Még mindig rengeteget kell dolgoznunk, de szerintem a Metal úgyis megmarad underground szinten Olaszországban. Szerencse, hogy a srácoktól és a magazinoktól komoly támogatást kapunk. Szóval tényleg vegyesek az érzelmeim. Egy csomó banda egyszerűen csak úgy akar szólni, mint a Rhapsody, ezek puszta kópia csapatok. Vannak azért jó bandák, is, pl. DoomSword, Mesmerize, Beholder, Drakkar, Power Symphony, Vision Divine, Labyrinth, Rhapsody, Centuriun és remélem, javulni fog a helyzet. A német scene-től mindenesetre még nagyon messze vagyunk.
Nagyon tehetséges énekesetek van. Hogy lehet az, hogy az olasz együtteseknek olykor versengeniük kell az igazán jó énekesekért. Ennyire nehéz felétek jó énekest találni? (ha igen, nagy szerencsétek van Morbyval!)
Igen, valóban nehéz megfelelő énekest találni. Nem is csak énekest, de ha klasszikus Heavy Metalt, netán epikus vagy progresszív, esetleg Power Metalt játszol, akkor aztán tényleg nem érheted be akármilyen énekessel, hiszen olyan kiválóságokkal kell versenyre kelned, mint Eric Adams, Geoff Tate, Bruce Dickinson stb. Ha valami extrémebb metalt játszol, nincsenek ilyen gondjaid. Igazán örülünk, hogy Morby nálunk játszik. Nagyon tehetséges és komoly tapasztalatai vannak. Nálunk megtalálta a számítását, mert a zenénk valóban lehetőséget ad neki az ötletei és az adottságai kihasználására. Dalszerzés szempontjából is nagy segítséget jelent, mert mindent el tud énekelni.
Mesélj valamit a helyről, ahol éltek!
Firenzében (Toszkána, Olaszország központi vidéke) élünk. A város gyönyörű. Én és a testvérem, Riccardo a belvárosban lakunk, míg Stefano és a másik Riccardo, a billentyűsünk 10 percnyire lakik Firenzétől. Morby is egy csodálatos középkori városban él, Firenze és Siena között.
Melyek a fő céljaitok a zenekarral?
Reálisan szemléljük a dolgot. Mindössze három albumunk van, de már sok éve létezünk. A "Champion Eternal" előtt 4 demót adtunk ki és alaposan feltérképeztük az underground világát. Nem valami egyik napról a másikra befutott csapat vagyunk. Szerintem az a helyes hozzáállás, ha ragaszkodunk ahhoz, amit szeretünk, amiben hiszünk és amihez igazán értünk. Őszinte, igazi banda vagyunk, nem holmi műanyag projekt, amely a pillanatnyi trendet követi. És elég eltökéltek is vagyunk ahhoz, hogy mindig csak előre haladjunk, bármi történjék is velünk. A Domine és a Metal az életünk. Szeretnénk elég sikeresek lenni ahhoz, hogy újabb és újabb albumokat vehessünk fel tisztességes költségvetéssel, és jó eladási eredményekkel és jó élő bulikat is nyomhassunk.
Mikor indul a következő turnétok (netán már úton is vagytok)?
Jelenleg Olaszországban játszunk itt-ott és keressük a turnézás lehetőségét. A nyáron ott leszünk néhány fesztiválon. Véglegesen azonban még nem dőlt el semmi.
Szerinted megvan még a romantika abban, ha az ember lovagokról, harcosokról, varázslókról, sárkányokról stb. ír és úgy idézi meg a középkort? Amúgy szereted a romantikus irodalmat?
Nos, ez kétségtelenül a dolog romantikus oldala. Nem a lovagokról, sárkányokról meg ilyesmiről szól itt a történet, hanem egyetemes témákról, mint szerelem és gyűlölet, méghozzá romantikus és tiszta környezetben. A középkori lovagok gigászi küzdelme sokkal romantikusabb egy mai, pénzért és politikai hatalomért folyó harcnál. Előbbi epikus, utóbbi egyszerűen kiborító. Van pár romantikus szerző, akiket szeretek, pl. Coleridge, Shelley, Byron, Foscolo.
Mit gondolsz, melyek az alapvető különbségek a középkor és napjaink között? Hogyan tekintenek majd vissza szerinted az utánunk következő nemzedékek erre a korra?
A középkori élet jóval kevésbé volt romantikus annál, ahogy azt a könyvekben olvashatjuk. Legalábbis a közembereké, akik kemény körülmények között, éhségben, szegénységben, háborúk és járványok közepette éltek. Az egy egyszerűbb élet volt, egyszerűbb ideálokkal és nyilvánvaló, hogy a művészek magasabb ideálokat jelenítettek meg alkotásaikban. Az a kor, amelyben mi élünk, igazán kiábrándító és képmutató. Ugyanazok a problémák vannak jelen a világban, a különbség csak annyi, hogy szerencsére gazdag országokban élhetünk és hogy rengeteg ember iszonyú önző. Az embereket az sem érdekli, ha a világ leggazdagabb országa a legszegényebbet bombázza, ahogy az napjainkban történik.. Szerintem a következő nemzedék úgy fog tekinteni a 20. század végére (a 80-as és 90-es évekre) és a 21. század kezdetére, mint borzalmasan önző időkre. Igazán remélem, hogy a dolgok jóra fordulnak majd.
