Shock!

Közhely, hogy a Megadeth sokkal inkább Dave Mustaine szólóprojektje, mintsem betonbiztos felállású zenekar négy egyenrangú taggal, Shawn Drover széke azonban lassan hét éve stabil, és egyáltalán nem is látszik inogni. Az idén 45 éves dobos lelazult, barátságos hangulatban válaszolgatott a Shock! kérdéseire a zenekar budapesti koncertjének délutánján az Arénában, bár utána kicsit elszomorodott, amikor nem tudta leszedni a falról az impozáns European Carnage óriásplakátot...

Mit mondtál volna tíz évvel ezelőtt, ha valaki azzal áll eléd, hogy 2011-ben már több mint fél évtizede a Megadeth tagja leszel, és éppen a Slayerrel turnézzátok körbe Európát?

Megkérdeztem volna tőle, milyen drogot szed, és azonnal kértem volna belőle én is! (nevet) Amikor elindult ez a turné, először én is megint azt gondoltam, hogy uramisten, de azóta azért már hozzáedződtem a dologhoz. Ehhez persze az is kellett, hogy az utóbbi egy évben gyakorlatilag végig a Slayerrel turnéztunk, tulajdonképpen az egész világot bejártuk már így együtt. Mindenki tudja, mit kap ettől a csomagtól, és mi is remekül kijövünk egymással.

Sokat lógtok együtt velük?

Néha előfordul, de mire ők végeznek a koncertjükkel, mi általában már útban vagyunk a következő helyszín felé. Szóval inkább az a jellemző, hogy a bulik előtt találkozunk, amikor megnézzük az adott csarnokot, megcsináljuk a beállást, ilyesmik. Teljesen baráti a viszony.

Beszéljünk egy kicsit a koncertprogramotokról! Dave Mustaine dönti el, mi kerül a műsorba, vagy közösen határoztok?

Az utóbbi. Mindig együtt beszéljük át, mi legyen az aznapi menetrend. Mindenki elmondja az ötleteit, és általában igyekszünk is estéről estére változtatni a dallistán. Persze nem mindig: az utolsó két buli setlistje azonos volt, mert úgy vettük észre, remekül működik ez a műsor. De ma este akár ki is cserélhetünk benne valamit, még nem tudom...

Van olyan dal, amit különösen szeretsz játszani?

Igazából mindet szeretem. Nyilván személyes szempontból azok állnak hozzám a legközelebb, amik akkor születtek, mikor már én is a bandában voltam, a régiek pedig hatalmas klasszikusok. Tudod, azokat a lemezeket még rajongóként vásároltam meg, amikor megjelentek, szóval hatalmas érzés élőben nyomni a Wake Up Deadet és a többit. A kedvenc Megadeth lemezem egyértelműen a Peace Sells... But Who's Buying, azon például egy rakás olyan dal szerepel, amit hatalmas élvezet játszani. A Wake Up Dead különösen közel áll a szívemhez, tisztán emlékszem, amikor először láttam a klipjét... Előtte is hallgattam a bandát, megvolt a Killing Is My Business... And Business Is Good! lemezük is, de a Wake láttán fogtam először padlót tőlük úgy igazán, és utána óriási rajongójuk lettem. Tulajdonképpen minden dalt imádok a Peace Sellsről: a Black Fridayt, a The Conjuringet...

Amiket ugye Dave manapság már nem hajlandó élőben játszani a szövegük miatt...

Na igen, ez érzékeny téma, nehéz küzdelem. Talán előszedjük majd őket, talán nem. Esetleg kiötlünk valami olyan megoldást, hogy előkerülhessenek, mondjuk Dave elhagyja azokat a sorokat, amiket ma már vállalhatatlannak ítél... De tényleg nem tudom, és ebben nem is az én dolgom dönteni. Minden előfordulhat, soha ne mondd, hogy soha. Egy dolgot állíthatok csak száz százalékos biztonsággal: ma egyiket sem fogjuk játszani. (mosolyog)

És a Peace Sells megjelenésének huszonötödik évfordulója alkalmából rendezett turnén?

(mosolyog) Ez is olyan dolog, amiről most még nem tudok neked biztosat mondani. Talán lesz ilyen turné, talán nem. Nekem személy szerint talán annyi bajom van ezzel, hogy tavaly már megcsináltuk ugyanezt a Rust In Peace kapcsán. Nyilván minden évben lehet alkalmat találni a hasonló megmozdulásokra, hiszen idén a Peace Sells huszonöt éves, jövőre meg a Countdown To Extinction lesz húsz, és így tovább. Könnyű lenne mindegyikkel turnézni, de... (legyint) Szóval érted. Az ember nem akar ilyenné válni. Tényleg tök jó, hogy megcsináltuk a Rust turnét tavaly, de akár hiszed, akár nem, eredetileg az is csak egy négyhetes kör lett volna. És azt is tudni kell, hogy már ez a rövid Rust turné is amolyan kényszermegoldás volt, hiszen eredetileg akkor is a Slayerrel közösen terveztünk turnézni, csak Tom Araya hátműtéte miatt néhány hónappal el kellett tolni az egészet. Így aztán akadt pár üres hetünk, mi pedig eldönthettük, mit csinálunk: szépen hazamegyünk, vagy beiktatjuk ezt a rövid kört. Az utóbbit választottuk, mire mindenki megőrült, és követelték a folytatást. Egyből érkeztek a telefonhívások, az e-mailek, a levelek, és mindenki azt mondta: egyszerűen nem tehetjük meg, hogy csak Észak-Amerika kap egy ilyen turnéból. Mi meg végül beadtuk a derekunkat... Szóval visszatérve az eredeti kérdéshez: jópofa dolog az ilyesmi, de vigyázni kell vele, mert senki sem akar nosztalgiaelőadóvá silányulni. Arról nem is beszélve, hogy manapság rengeteg zenekar utazik hasonló tematikus turnékban. Ahogy mondtam, az elsőtől az utolsóig az összes albumot meg lehetne így turnéztatni a kellő időben, a kérdés csupán annyi, hogy szükség van-e erre.

Nem lehet azt mondani, hogy mióta megjelent, túlerőltetitek a legutolsó Endgame lemezt a koncerteken. Tavaly például egyedül a Head Crusher fért be róla a programba...

Ennek annyi volt az oka, hogy a tavalyi év a Rust húszéves évfordulója jegyében telt, ami csak egymagában háromnegyed órát tesz ki a műsoridőből. És azért akad még jónéhány olyan dal, amit nem hagyhatunk ki: a Symphony Of Destruction, a Peace Sells... Így aztán nem volt túl sok lehetőségünk. Elég nehéz volt kiválasztani egyedüliként a Head Crushert, de úgyis az vezette fel a lemezt klipnótaként, így végülis adta magát. Most meg már forgatjuk a programban az Endgame néhány másik dalát is, a How The Story Endset, az 1.320-at.

És hogy álltok az új nótákkal? Készülgetnek már?

Igen, folyamatosan dolgozunk az ötleteken, és ha vége ennek a turnénak, majd az április 23-ai kaliforniai Big Four koncert is lement, bevonulunk a stúdióba.

Milyen típusú lemezt várhatunk tőletek? Zúzós lesz és thrashes, vagy inkább dallamosabb?

Jelenleg még nem igazán beszélhetünk konkrét dalokról. Olyan nóta legalábbis nincs, amire azt mondanám, hogy igen, ez teljes egészében elkészült, és már nem is kell hozzányúlni. Inkább egy rakás riffünk meg ötletünk van, és ezeket kell majd megfelelően egybefűzni. A legtöbb friss témánk nyersebb, súlyosabb, gyorsabb, de ebből még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, mert biztosan sokat változnak majd menet közben. Egy Megadeth lemez úgyis mindig sokszínű: vannak rajta thrashes dolgok, heavy metalos dalok és persze melodikusabb, ha úgy tetszik, kommerszebb témák is. De nem kell aggódni, mert az eddig összegyűlt ötletek mind-mind nagyon jók, kivétel nélkül. (mosolyog)

Mindannyian kiveszitek a részeteket a munkából?

Igen, mindenki sok ötletet hoz, David (David Ellefson basszusgitáros) is, Chris (Chris Broderick gitáros) is, és persze én is. A stúdióban, a nóták végleges formába öntése közepette dől majd el, hogy ezek közül végül miket használunk fel, és miket nem.

Gondolom, ezen a téren Dave mondja ki a végső döntést... Tényleg, egyáltalán hogyan jellemeznéd a bandát, demokratikusként vagy egyszemélyi vezetésűként?

Mindkettő igaz valahol. Nézd, semmi titok nincs abban, hogy a Megadeth Dave gyermeke. Így aztán ugyanúgy az övé mindenben a végső szó, ahogy mondjuk Ozzy Osbourne csapatában vagy Alice Coopernél is egyértelmű, ki a főnök. Csak éppen ez a banda nem Dave Mustaine neve alatt fut, hanem Megadeth-ként. Vagyis az utolsó döntés joga minden esetben Dave-é, de ez nem jelenti azt, hogy diktátor lenne. Mindig megkérdezi a mi véleményünket is: „Hé, mit gondolsz erről a témáról? Szerinted ez jó lesz oda vagy sem?" És ez nemcsak a zenével kapcsolatban működik így, hanem egyébként is. Úgy is mondhatnám, hogy a cég demokratikusan működik, de ő a vezérigazgató! (nevet)

Mit éreztél, amikor először felhívott, hogy a tesóddal együtt csatlakozzatok a Megadeth-hez?

A tesómat hívta, nem engem. Épp hazaértem a melóból, amikor Glen bejelentkezett: „Hé, jobb, ha most leülsz." Miért, valami baj történt? „Nem, csak Dave Mustaine azt akarja, hogy repüljünk át hozzá a következő géppel próbálni!" Én pedig tényleg leültem! (nevet)

Mi van manapság Glennel?

Épp most adott ki egy instrumentális lemezt, ami miatt nagyon izgatott. Amolyan rockos-metalos-fúziós szólóalbum ez, tehát nem olyan zene, mint amit a Megadeth-ben játszott.

Amikor kilépett a zenekarból, megfordult esetleg a fejedben, hogy te is vele tartasz?

Nem, egyetlen pillanatra sem. Glen döntésének személyes okai voltak: belefáradt az állandó turnézásba, abba, hogy folyamatosan távol kell lennie a családjától. Amikor 2004-ben beléptünk a zenekarba, még jóval kevesebbet koncerteztünk, de aztán baromira felpörgött a motor, folyamatosan érkeztek és érkeznek az újabb ajánlatok. Glen pedig egy idő után nem tudta teljes szívvel élvezni ezt az egészet, amit totálisan meg tudtam érteni, hiszen kicsi gyermeke van. Amikor tizennyolc éves vagy és egyedülálló, még könnyen veszed ezt az egészet, de negyvenesen, családdal már más az ábra: ha turnéra mész, ott kell hagyni magad mögött minden felelősséget, ami egyébként a hétköznapokban nyomja a válladat. Glen egy idő után eljutott arra a pontra, hogy nem tudta összeegyeztetni egymással a két dolgot, és meghozta a döntését.

Nem volt szokatlan nélküle folytatni? Mégiscsak kölyökkorotok óta együtt zenéltetek...

Hogy a fenébe ne lett volna szokatlan! Nagyon szarul érintett a döntése, hiába értettem meg az első pillanattól fogva, miért alakultak így a dolgok. De ez igazából nem a zenekarhoz vagy a zenészléthez kötött probléma. Ha a McDonald's-ban dolgozol együtt hosszú évekig a tesóddal, aki egyszercsak megelégeli a dolgot, és lelép, az is nehéz helyzetet teremt! (nevet) Én viszont más cipőben járok, mint Glen, hiszen a srácaim már nagyok. A lányom huszonhárom éves, a fiam tizenkilenc, szóval már akkor is tinédzserek voltak, amikor csatlakoztam a Megadeth-hez. Glen fia azonban még kétéves sem múlt, amikor Dave mellé kerültünk. Rengeteg olyan dolgot hagyott ki, ami normális esetben kihagyhatatlan egy apa életében, és egyetlen percig sem tudtam hibáztatni, amiért ez hosszabb távon nagyon rosszul érintette. Most boldog, és ennek én is örülök.

Mit gondolsz, játszotok még majd valaha együtt például az Eidolonban?

Az Eidolonban biztosan nem, annak a sztorinak végérvényesen vége. Hiába volt a legfontosabb szívügyünk évekig az a banda, sajnos be kellett látnunk, hogy a belefeccölt energia egyszerűen nem volt arányban azzal, ami utólag visszajött belőle. Büszke vagyok azokra a lemezekre, különösen a Coma Nationre, de a kiadóink igazából sosem támogattak minket eléggé abban, hogy komoly eredményeket érjünk el a zenekarral. Nem tudtunk eleget turnézni, alig kaptunk reklámot... Az Eidolon végérvényesen a múlté.

Hogyan jellemeznéd emberileg a Megadeth mostani tagságát?

Dave-et könnyű jellemezni: a legfontosabb dolog vele kapcsolatban, hogy hihetetlenül céltudatos, de ezzel aligha árulok el bárkinek is nagy titkot... Akármit is csinál, száz százalékosan csakis arra koncentrál, és a lehető legtöbbet akarja kihozni belőle. De ezt most úgy értsd, hogy tényleg mindenből, a gépezet lehető legapróbb összetevőiig. Azt hiszem, ez is közrejátszik abban, hogy ennyire jól megtalálom vele a közös hangot, mert én is abszolút maximalista vagyok. Amúgy David és Chris is ilyenek, ebből a mostani felállásból senki sem mondja azt semmire, hogy „Ó, azt leszarom, nem az én ügyem"... Mindenki egy célért melózik, az pedig annyi, hogy a lehető legjobb koncerteket adjuk, a lehető legjobb albumokat készítsük. Egyébként pedig mindenki higgadt és visszafogott. Mindannyian túlvagyunk már a nagy bulizások korszakán, hiszen egyikünk sem tizenkilenc éves. Vagyis nincsenek hatalmas piálások, partik, még ha tudom, hogy a metalrajongók nagyrésze nem ezt akarja hallani tőlünk! (nevet) Komolyan, már-már majdhogynem unalmasak vagyunk... A backstage-ben annyi zajlik, mint amit most is látsz: dumálgatunk, interjúkat adunk, esetleg mindenki a laptopján molyol. A buszban sem történik sok egyéb: zenét hallgatunk, nézzük a Family Guyt, ilyesmik. És persze sokat pihenünk, hiszen a legfontosabb dolog mindig az aznapi koncert. A mi korunkban már nem működik, hogy előtte négy éjszakát végigbulizunk, aztán felmegyünk a színpadra, és nem hallatszik a teljesítményünkön a kialvatlanság... Több mint ezer koncertet játszottam eddig a Megadeth tagjaként, és komolyan mondom neked, hogy ezek közül egyik előtt sem ittam soha egyetlen kortyot sem. Még egy doboz sört sem. Nemcsak a saját egészségemre kell odafigyelnem, hanem már csak a rajongók iránti tiszteletből sem engedhetem meg magamnak, hogy ne a maximumot nyújtsam.

Mi az élet értelme?

Hogy élvezd, mert nem leszel itt örökké. Az élet túl rövid ahhoz, hogy boldogtalanul töltsük el.