Felfelé ível az Orphaned Land csillaga. A kifogástalan The Never Ending Way of ORwarriOR megjelenése után a zenekar határozott lépésekkel hódítja meg a világot. Hozzánk az Amorphis turnéjával érkeztek 2010 novemberében, ahol a buli előtt pedig a turnébuszban sikerült eszmét cserélnünk a két gitárossal: a nonstop mosolygó Yossi Sa'aron Sassival és Matti Svatizkyvel.
Matti: Épp most kaptam egy remek masszázst, biztos ezért. (vigyorog) Egyébként remekül érezzük magunkat a turnén, jó a csapat nagyon.
Yossi: Én meg nemrég értem vissza egy rendezvényről, ami az izraeli követségen volt.
Közel áll hozzátok az Amorphis zenéje?
Matti: Igen, a Tales from the Thousand Lakes lemezük óta kedveljük őket, ami nagy hatással is volt ránk annak idején. Egyike voltak azon zenekaroknak, akik elsőként kezdték a metalba keverni a folkzenét.
Yossi: Örülünk, hogy pont az Amorphisszal turnézhatunk, ismerjük őket és némi zenei párhuzam is felfedezhető köztünk. Ők a Kalevalával foglalkoztak elsőként, mi meg először merítkezünk a közép-keleti zenékből, idestova már húsz éve.
Matti: Mi kezdtük el keverni a metalba a héber és izraeli hatásokat. Lehet, hogy az Amorphis nélkül eszünkbe sem jutott volna semmi ilyesmi.
A Mabool és az új anyag közti hosszú szünetben mi történt veletek?
Yossi: Perfekcionisták vagyunk, és kerestük az utat, miképp készíthetnénk el úgy a lemezt, ahogy azt mi megálmodtuk. Amíg nem vagyunk tökéletesen elégedettek valamivel, nem engedünk ki semmit a kezünkből. A fő indok ez volt amellett, hogy az élet is hozott olyan dolgokat, ami miatt egyszerűen ennyi idő eltelt. A Mabool annak idején meghozta azt az áttörést, amivel turnézhattunk Európában, Dél-Amerikában, és még sok más helyen is. Meglehetősen hosszú ideig élveztük annak a lemeznek a gyümölcseit, mielőtt belekezdtünk volna az újabb kemény munkába.
Matti: Azért reméljük, hogy a következő lemezre nem kell ennyit várni. (mosolyog)
Van esetleg már pár új ötlet hozzá?
Matti: Akad egy kevés, de azért még dolgoznunk kell rajta.
Zenekarként dolgoztok együtt, ha lemezre készültök? Vagy Kobi hozza a teljes koncepciót?
Matti: A koncepció az utolsó dolog. Az alapokkal kezdünk, riffek, dallamok, és utána hozza Kobi az ötleteit, amit közösen átbeszélünk. Csak ezután kezdjük el a szövegeket megírni, és azt a zenéhez illeszteni.
Mi a fő témája a The Never Ending Way of ORwarriORnak?
Yossi: Az ORwarriOR a fény harcosának a küzdelmeit meséli el. A fény mindannyiunkban megvan, akár bennetek is. Minden embernek előre elrendelt a sorsa, de fontos, hogy mindenki úgy élje az életét, hogy lehetőleg ne bántson senkit, és ő is ép maradjon. Néha a legegyszerűbb út tűnik a legnehezebbnek. Mindenkinek megvan a saját, különleges utazása, és ez az utazás ismerteti meg a fény harcosával az élet kettősségét, a mélységet és a magasságot. Az élet nem kizárólag egyfelé megy, csak lefelé vagy csak felfelé. Ezt meséljük el a lemezen. A szenvedéstől válik hőssé a harcos, a saját végtelen útján lévő választások miatt.
Ezek szerint a koncepció jön mindig utoljára?
Matti: Igen, a zene és a szöveg két különböző dolog, amit a végén puzzle-ként illesztünk össze. Mindannyian írunk dalokat annak ellenére, hogy Yossi a fő szerző. Ha ismered a zenénket, észrevehetted, hogy egyáltalán nem hagyományos dalszerkezetekben gondolkodunk. Ahogy összerakosgatunk mindent, a végén a szöveg az utolsó puzzle-darab a nagy egészben.
Yossi: A koncepciót ugyan még a korai szakaszban megálmodjuk, de ahogy alakulnak a dalok, úgy igazítjuk a zenét is a szöveghez. Néha a zenén kell változtatnunk a szöveg miatt.
Matti: Igen, ez így van. Előfordult, hogy Kobi javasolta, cseréljünk meg néhány témát, mert az esetleg jobban passzolt egy másik énekdallamhoz.
Yossi: A zenét is úgy írjuk, ha éppen szomorú vagy dühös rész kell az adott szöveghez, akkor azt olyanná formáljuk.
Húsz éve létezik a zenekar, ami rettentő hosszú idő. Milyen volt a zenekarosdiba belekezdeni annak idején Izraelben?
Yossi: Középsuliban kezdtük az egészet. (nevet)
Matti: Kölykök voltunk, én 15 éves voltam.
Yossi: Én meg 16-17.
Matti: Simán csak király dolog volt egy zenekarban gitározni.
Yossi: Igen, ez így kezdődött, aztán valahogy teljesen természetesen találtuk meg a saját gyökereinket. A családi hátterem miatt is rendkívül könnyedén jöttek nálam a zsidó dallamok és szövegek. 
Aztán az évek alatt szépen rádöbbentünk, hogy ez jóval több annál, hogy „van egy marha jó zenekarunk”, sokkal inkább életcéllá, sőt, küldetéssé vált. Ma már úgy érezzük, hogy feladatunk különböző emberek és hitek közötti átjárhatóságot építeni a zenénkkel, ami ugye egy univerzális nyelv.
Matti: Az első évek elég kemények voltak, pont azért, mert izraeliek vagyunk. De nem az volt a gond, hogy ez valami isten háta mögötti hely, hanem egyszerűen sokkal nehezebb hírnévre szert tenni külföldön innen, főleg egy metal zenekarnak kemény dió ez. Amikor mondogattuk a haveroknak, hogy majd sikeresek leszünk, és turnézni fogunk, aranyosan kicikiztek minket, ránk hagyták, mint a hülyegyerekekre, hogy: na persze. De itt vagyunk, megcsináltuk! (mosolyog)
Nem volt soha semmi problémátok abból, hogy izraeliek vagytok?
Matti: Izrael demokratikus ország, azt csinálunk, és azt mondhatunk, amit akarunk, ebből soha nem volt problémánk. Az más kérdés, hogy mindig akadnak olyanok, akiknek eleve a metallal van bajuk. Ez megvan Izraelben is, de ettől eltekintve sosem támadt gondunk.
Milyen az izraeli metal élet?
Yossi: Elég jó, néha élénkebb, néha kicsit a háttérbe szorul, de az elmúlt évtizedről elmondható, hogy sok száz zenekar működik, mindenféle műfajban, a blacktól, thrashtól kezdve a glamen át a metalcore-ig minden megvan. Nem mondanám, hogy mi vagyunk az egyetlen zenekar, akik nemzetközi hírnévre is szert tettek, de mindenképpen a többiek előtt járunk ezzel. Az viszont tény, hogy az Orphaned Land a legismertebb és legnépszerűbb metal csapat Közel-Keleten és Izraelben. De egyébként rengeteg kiváló csapat létezik, és remélhetőleg mások is ki tudnak majd törni.
Matti: Eleget turnéztunk már ahhoz, hogy tudjam, az izraeli zenekarok vannak olyan jók, mint bárhol máshol a világon. Csak nem olyan egyszerű a határainkon túlra kerülni.
Ugyanez a helyzet nálunk is… Tudnátok esetleg ajánlani néhány jó izraeli bandát?
Matti: A System Divide-ot például mindenképpen, ahol ugyan Sven, az énekes külföldi, de már Izraelben él, feleségül vett Mirit, 
a zenekar énekesnőjét. Tavaly megjelent egy remek lemezük, turnéznak is. De ajánlhatnám a Dissonantot is.
Yossi: Rengeteget fel tudnék sorolni kapásból, amelyek tényleg jók és mind különböző stílusú. Csak nehéz kitörni egy olyan helyről, ahol a metal annyira távol van mindentől, ami hétköznapinak mondható.
Matti: Anyagi, kulturális okok, és a hadsereg miatt sem könnyű, ami három évre kiszakít az életből. (elhúzza a száját)
Yossi: Egy európai zenekarnak, akár egy magyarországinak is, ha épp Németországban szeretne turnézni, elég egy kocsit bérelni és benzint fizetni, és vinni az alapokat. Nekünk mindezt repülővel kell megoldanunk, ami máris iszonyatosan megdrágít mindent. Már több száz eurónál tartunk, mielőtt még elkezdhetünk egyáltalán azon gondolkodni, hogy eljussunk egy koncerthelyszínre. A cuccok bérléséről nem is beszélve.
Van rendes melótok is egyébként?
Matti: Van. Egyelőre ez a valóság, de reméljük, hogy egyszer majd jobban kijövünk anyagilag is a zenélésből.
Yossi: Mindannyiunknak van valami munkája vagy épp tanul. Én egy zeneiskolában tanítok.
Matti: Én épp most diplomáztam le mint szoftvermérnök.
Az nem túl metal! (vigyorgunk)
Matti: Ez tény, de rengeteg metal csapatban vannak hasonló arcok. (mosolyog) A programozás és a zene között van hasonlóság. A matematika benne van a zenében is.
Yossi: Én is közel tíz évig dolgoztam számítógépes közegben. Programozás, management. És rengeteg sráccal találkoztam közben, akik szintén zenészek voltak. Amin azért mindig jót mulattam. A kreativitás a fontos, teljesen mindegy, hogy szobrász, séf vagy programozó valaki. A képzelet és az alkotás a lényeg.
Mi volt a legfurább hely, ahol eddig megfordultatok?
Matti: Annyira furcsa hellyel nem találkoztunk, inkább volt néhány nagyon kicsi terem. San Franciscóban…
Yossi: Na igen. (nevet) Volt ott egy bár, ahol felléptünk, ott voltunk a közönség arcában teljesen, a sörért szinte csak hátra kellett nyúlnunk. De vicces volt!
Van olyan hely, ahova el szeretnétek jutni?
Yossi: Rengeteg tervünk van, 2010-ben iszonyatosan pörögtünk, rengeteg koncertet adtunk Európában és Amerikában is, 
headlinerként és előzenekarként. Rengeteg jó kritikát kaptunk az új lemezre is. A mostani turné után felvesszük az első DVD-nket, két speciális koncerten, vendégzenészekkel, Steve Wilson a Porcupine Tree-ből és Greg Gregor Mackintosh a Paradise Lostból lett meghívva, valamint egy híres izraeli énekes. Ezután Törökországban adunk néhány önálló koncertet, és van már néhány meghívásunk 2011 elejére néhány távoli helyre.
Matti: De az igazi álom az, hogy Európába visszajöhessünk headlinerként, és esetleg Amerikában is ugyanígy. Dél-Amerikába is jó lenne eljutni, eddig csak Mexikóban jártunk arrafelé. Távol-Kelet sem lenne rossz, India… Japán sem lenne rossz.
Yossi: Még minden tárgyalás alatt van, ki tudja, mi valósul meg. Tizenöt éve még nem gondoltuk volna, hogy lesz egy nagy kiadó a hátunk mögött, aztán került képbe a Century Media. Azt sem gondoltuk volna, hogy egyszer Wackbenben felléphetünk és tessék, az is megtörtént. (mosolyog) Kétszer is játszottunk ott, 18 ezer ember előtt. Olyan zenekarokkal osztottuk meg a színpadot, mint az Iron Maiden, a Slayer, a Mötley Crüe, Scorpions. Azt sem hittük volna, hogy a nagy kedvenceinkkel léphetünk fel, és a Metallica előtt is játszottunk már egy focistadionban. Célok mindig akadnak. Ez is egy végtelen út… Megálmodunk valamit, amit egy másik álom követ.
Steve Wilsonnal egyébként hogy akadtatok össze, honnan ismerte a zenéteket?
Yossi: Tíz évvel ezelőtt járt először Izraelben, a kiadón keresztül volt meg a kapcsolat.
Matti: Sokszor járt nálunk, volt néhány projektje, amivel Izraelben dolgozott. A Blackfieldben Aviv Geffen, egy helyi arc énekel.
Yossi: Aztán szerelmes lett Izraelbe. Később pedig egy izraeli lányba is, aztán egyre több időt töltött az országban és találkoztunk, beszélgettünk. Később adtunk neki néhány lemezt. Mindig azt mondta, hogy különleges a zenénk, és az égvilágon semmihez nem hasonlít. Viszont a hangzással mindig volt valami baja. Aztán mondtuk neki egyszer, hogy akkor kezdj vele valamit, ha nem tetszik! (nevet)
Matti: Először az volt a terv, hogy a lemez producere lesz, aztán meghallgatta az új dalokat, és végül meg is keverte a lemezt. Fantasztikus munkát végzett.
Yossi: Még billentyűkön is játszott. Sokmindent hozzáadott a zenéhez, és számunkra ettől még rendkívülibb az egész. A korábbi lemezeinken sosem volt még egy plusz ember, aki segített volna nekünk, mint most Steve. Sok jó tanácsot adott, és mindig mindenről kifejtette a véleményét.
Matti: Pont ezért most még komolyabban dolgoztunk a lemezen.
Metalon kívül miket szoktatok hallgatni?
Matti: Mindenfélét, ha valami tetszik, megragad, meghallgatom. Nem túl korrekt pont egy metal magazinnak mondani, de rádiót is szoktam hallgatni, jó dolgokat lehet ott is elkapni. Metalból pedig az old-school dolgokat szeretem, az extrémebb dolgokat, a Morbid Angelt például.
Yossi: Én is old-school arc vagyok, hard rock, heavy metal, glam, jöhet bármi, ami klasszikus. Az Iron Maiden például nagy kedvencem.
Az újabb bandák közül van valami favorit?
Matti: A Katatonia.
Yossi: Én sok új dolgot hallgatok a Seven The Hardway tetszett meg mostanában például. Havonta egy-két alkalommal mindig kerül hozzám egy-egy új zenekar, és még mindig élvezem az új zenéket. De olyasmivel évek óta nem találkoztam, amire azt mondanám, hogy hú, de nagyon hatott volna rám.
Matti: Nehéz meglepni minket. (nevet)
Igazán különlegesek a lemezhez készült promófotók…
Yossi: (nevet) Megbeszéltünk az ötletet a kiadónkkal, a menedzsmenttel, szerettük volna vizuálisan is kihangsúlyozni, amit a zenénkkel képviselünk. Eddig nem volt semmi különleges a megjelenésünkben, fekete póló, semmi extra. Most valami rendkívülibbet szerettünk volna csinálni.
Matti: Az elején kicsit fura volt nekünk is, úgy néztünk ki, mintha Halloweenre öltöztünk volna be. (nevet) De aztán megbarátkoztunk vele, és tényleg ütős lett a végeredmény.
Szerintetek az üzenet átmehet a fiatalok számára? A különböző népek közti barátság nagyon nagy utópia?
Yossi: Mi a zenével üzenünk. Teljesen mindegy, hogy miről van szó, Istenről, Allahról, magadról vagy akár semminek is nevezhetjük, csakis egyféle dolog létezik, és mindenki ugyanarról beszél. Senkinek nem lenne szabad gyűlölnie a másikat azért, mert más a véleménye vagy a vallása. El kellene fogadni azt, hogy az más vélemény, mint a tiéd. Nincsenek ködös ideáink arról, hogy megváltoztatjuk a világot, de ki tudja, a kis lépések hozzák a nagy változásokat. Talán nem a te idődben, de előbb-utóbb biztosan. Most nem Neil Armstrongról beszélek, hanem bárkiről, akár rólad is. Lehet, hogy a te cikkeid fognak elindítani egy kis hullámot, ami eléri majd a partot, sosem lehet tudni. Bob Marley a reggae-vel indított el valamit, ami akkor a lazításról szólt, aztán évekkel a halála után mekkora hatással lett a világra. Pedig csak egy egyszerű jamaicai srác volt, aki az egyensúlyról énekelt. De az üzenete, a hatása az emberekre mégis óriási. Bízni kell abban, hogy az apró kis pontok egyszer majd összekapcsolódnak. Talán még ebben az életben, de az is lehet, hogy csak a halálunk után. Lehet, hogy most elindul valami jó, ami csak a jövőben fog kamatozni.
Matti: Hallgatnak minket srácok mindenhol, és tudjuk, hogy elgondolkodnak azokon, amiket közvetítünk. Jó a kapcsolatunk a muszlim srácokkal is. De nem tudhatod, mi lenne a srácok véleménye anélkül, hogy ismernék az Orphaned Landet. Valamiféle élő befolyással vagyunk talán rájuk. 
Ha létrejönne is az egyesülés, és hirtelen az emberek tolerálni kezdenék egymást, nem is tudom, mennyire lenne az reális. Ha belegondolsz, az elmúlt 2-300 évben az égvilágon semmi nem változott. Az emberek nem változnak, mindig ugyanaz történik. Talán egy új emberi faj fog létrejönni, ha a mi időnk lejárt.
Mi az élet értelme?
Yossi: (nevet, majd elgondolkodik) Megemészteni azt, hogy túlságosan sokmindent kellene megérteni a világon. És annak ellenére, hogy annyi mindent kellene megérteni, a lényeg talán az, hogy végül semmit sem kell megérteni. Egyszerűen kell élni. El kell fogadni, hogy az életben mindennek két oldala van, egy jó és egy rossz. Mindent el kell fogadni, ahogy jön. Az élet annyira gazdag, és nem fogod megérteni semminek a lényegét, ha a két ellentétes irányt nem tapasztaltad meg. Nem tudod megbecsülni a reményt, ha nem voltál még igazán mélyen, netán depresszív állapotban. Nem fogod enélkül igazán értékelni a jót, a szerelmet, egy csókot vagy ölelést, ha nem tapasztaltad meg a hosszú magányt. Minden okkal történik.
Matti: Ez jó kérdés! Szerintem mi is csak állatok vagyunk és a túlélés a lényeg. Nem hiszem, hogy olyan nagyon különböznénk egymástól, sokan szeretik hülyeségekkel leplezni saját magukat, valami magasztos céllal, de alapvetően mindenki ugyanolyan.
Yossi: Szerintem kizárólag az különböztet meg minket az állatoktól, hogy mi megkérdezzük azt, hogy mi az élet értelme. (nevet) Az állatok marhára nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel.
Matti: De az állatok kizárólag a saját életükért küzdenek. Mint ahogy tulajdonképpen mi is. Az élet megéri a küzdelmet.
Yossi: Órákig tudnék erről beszélni. A halál az egyik legfontosabb motivációs erő. El kell fogadnunk azt, hogy az élet egyszer véget ér. Ez olyasmi, ami egy lepke, egy zebra, csimpánz vagy bármi más nem tud. Ők csak a túlélésre gondolnak, arra nem, hogy egyik pillanatról a másikra ez véget is érhet.
Matti: Azért én azt nem hinném, hogy az emberi élet lényege annyira más lenne.
Yossi: Igen, de a tény, hogy mi félünk a haláltól, megváltoztatja az „állatot” bennünk. Pont emiatt bárki úgy kelhet fel egy nap, hogy: na, most csinálok valamit. Fotózhat, zenekart alaphat, mert lehet, hogy holnap már nem teheti meg.
Matti: Szerintem amúgy a szex a legmotiválóbb tényező, bármit is csinálunk. (vigyorog)
A koncerten készült fotókat itt tekintheted meg.
