Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rage: és megint dühbe jövünk

RageA Peter "Peavy" Wagner bőgős-énekes vezette Rage is lassan fennállásának huszadik évébe lép, bár a szuperzenészek alkotta jelenlegi német-amerikai-fehérorosz (belorusz) tagság, valamint a sokatmondó Unity címmel ellátott idei album már most egy-egy újabb ok az ünneplésre! A Primal Fearrel közös Black Sun Unity turné alkalmával a magyar rajongókat szintén bevonja majd az ünneplésbe a trió, ahogy azt a tavalyi Szigeten is tette. Az alábbi részletes, sok-sok nevetéssel kísért beszélgetésre Peavy mesterrel még a nyáron került sor.  

Mi rejlik a "Untiy" cím mögött?

A cím ötlete Mike Terrana agyából pattant ki. Arra akart rámutatni ezzel, hogy a zenekar most érett egységessé, ami nem volt annyira kézenfekvő, hiszen mindhármunknak teljesen más a kulturális és zenei háttere. Sokan bizony kételkedtek abban, hogy valódi csapat vagyunk, olyasmit is mondogattak, hogy ez csak egy projekt. Erről persze szó sincs, mi igazi zenekar vagyunk! (nevet) Talán sokkal inkább, mint a Rage bármelyik eddigi felállása. Szóval ez a cím magyarázata.

Nem is tudom, volt-e már példa arra, hogy rajtad kívül valaki olyan aktívan vette ki a részét a dalszerzésből, mint most Victor Smolski gitáros. Ez is alátámasztani látszik a zenekari egységről elmondottakat...

Így igaz. Amikor együtt van a csapat, rendszerint mindent megosztunk, így a dalszerzést is. Az együttes történetében ez csakugyan példa nélküli dolog, mert a tagság azelőtt sose volt ennyire együtt, ezért soha nem is oszlott meg úgy a meló, mint most.

Minthogy három különböző nemzetiség képviselőiből áll a Rage, talán nem érdektelen tudni, hogyan dolgozzátok ki a számokat, hogyan próbáltok. Mindannyian Németországban éltek?

Igen, mindannyian Németországban élünk és közös munkával írjuk a dalokat. Együtt zenélünk, eljátsszuk egymás ötleteit és modellezgetünk ezekkel. Máskor összeülünk jammelni, úgy dolgozzuk ki az új ötleteket. Viktor például zongorán is remekül játszik... Így alakulnak ki a számaink.

Victor klasszikus zenei képzettsége miatt nem volna jó ötlet a későbbiekben újra szimfonikusabb irányba fordulni, vagy több olyan elemet beépíteni a muzsikába, mint mondjuk a Dies Irae-ben hallható kórusbetét?

Megtehetnénk ezt, és voltaképpen dolgoztunk is már együtt ilyen felfogásban, ebből született Victornak a The Heretic című szólólemeze két éve. Az egész banda játszik rajta. Ha minden igaz, a BMG terjeszti vagy náluk rendelhető meg. Egészen különleges anyag. Egy teljes szimfónia, amelyet Victor írt, az ő IX. Szimfóniája. A Fehérorosz Szimfonikus Zenekarral együtt vette fel, de szintén hallható benne a Dies Irae-ben szereplő kórus, meg mi is. Tényleg hasonlít a dolog a Lingua Mortishoz, mégsem a csapat neve alatt jelent meg, hiszen ez egyedül Victor műve. Még azelőtt írta, hogy beszállt volna a Rage-be... A zenekarnak viszont ezúttal a súlyos, metalos oldalát szerettük volna jobban kidomborítani, mert közel három évig mást se csináltunk, csak a nagyzenekari hangzásokkal dolgoztunk.

Akkor valószínűleg igazat adsz nekem, ha azt mondom, visszakanyarodtatok a régi power-speed metalhoz, csak érettebb és komplexebb formában vezetitek elő.

Persze, épp erről beszéltem az előbb! Erre a zenei kifejezésformára (nevet) akartunk összpontosítani a bandával és úgy gondolom, jó munkát végeztünk ezzel az albummal. Visszahozza azt a power metalos energiát, amely a 90-es évek kezdetén volt jellemző ránk. Ugyanakkor modernebb és kicsit progresszívebb is.

Ez a megközelítés talán abból is adódott, hogy a mai Rage-et alkotó zenészgárda minden eddiginél erősebb?

Igen, egyetértek ezzel. Zeneileg egyértelműen ez az eddigi legerősebb felállásunk, az agresszívebb fajta power metal pedig jól illik az ízlésvilágunkhoz. Imádjuk játszani, amit most csinálunk!

Az énekhangod is rengeteget fejlődött mára. Úgy érzem, nagyon tudod kontrollálni és sikerült a lehető legtöbbet kihoznod magadból. Netán tanár van a dologban?

Nem tanárhoz járok, hanem Victorral dolgozom együtt, akinek a komponálási módszere némileg eltér az enyémtől. Ő mutatott nekem egy-két trükköt. Mielőtt nekiláttunk volna a munkának, felmértük a hangom terjedelmét és megfigyeltük, mely hangok között szól a legjobban. Azóta amikor énekdallamokat írunk, mindig ügyelünk arra, hogy ne lépjük túl ezeket a határokat és kiszűrjük a hibákat, a túlságosan magas vagy mély hangokat, ahol az ének már nem az igazi. Ez rengeteget segít. Victor tehát nem valódi énektanár, de kiváló komponista. Nagyon ért a hangszereléshez és az énekhang is csak egy hangszer ugyebár.

Király az album borítója is, nem beszélve a belül látható fotókról: te, mint valami tudós (a zenekar agya...) feszítesz az egyiken azokkal a robotvázakkal, Victort egy különösen ihletett pillanatban sikerült lekapni a zongoránál, Mike pedig mintha akcióhőst imitálna...

Magát az ördögöt!..

Lehet ezekből a képekből hármótok emberi tulajdonságaira következtetni?

Nem igazán. Egyszerűen csak jópofa és különleges fényképeket szerettünk volna a belső borítóhoz. Valami szokatlant, amit még soha nem csináltunk... Ezek az ötletek mindannyiunknak tetszettek és az egészet humorosan kell felfogni. Természetesen sokban különbözünk a személyes és kulturális hátterünk miatt, egyvalami azonban mindig összeköt minket: a humor. Főleg Mike-ra jellemző ez, ő aztán tényleg egy bohóc! Amikor próbálunk vagy turnén vagyunk, az rengeteg nevetéssel jár. Így elviselhetőbbé válik az együttlét és szórakoztatóbb a közös munka. Az együttműködésünk fontos része, hogy élvezzük, amit csinálunk. Szóval a humor is lényeges a banda számára.

Szövegileg mi minden inspirált ezúttal?

Az utóbbi albumokon rengeteg szövegem szólt a halálról, a halál utáni életről meg hasonlóan elborult dolgokról. A mostani témák némileg valóságosabbak, a szövegek talán valamivel agresszívebbek, dühösebbek. Pontosan nem tudom ennek az okát, mindenesetre mások ezek a szövegek, mint az előző lemezeken.

A korábbi anyagaitok közül melyik lett a legsikeresebb, a legnépszerűbb?

Hadd emeljek ki többet. Legyen négy album: igen fontos volt a banda karrierje szempontjából 1988-ban a Perfect Man, '93-ban a The Missing Link, '98-ban a XIII, ma pedig a Unity-t is ilyen mérföldkőnek tartom. Egyébként ha már szóba kerültek a régi cuccok, az első kiadónk, a Noise Records újra ki fogja adni a korai lemezeinket az első tíz évből, egy rakás bónuszdallal, új booklettel. CD-gyűjtőknek ez érdekes hír lehet.

Mit gondolsz arról a helyzetről, hogy a Rage dolgainak döntő részét a mai napig te csinálod, ami miatt a zenekarban működő rendszert egyesek diktatórikusnak tartják, ám az eddigi eredmények egyértelműen téged igazolnak?

Nem vagyok diktátor! (nevet) Tény, hogy én voltam a csapat kreatív vezetője, de ez azért alakult így, mert a régi társaim egyszerűen nem dolgoztak! Nem írtak számokat, nem hoztak szövegeket, szóval a zenekar irányítása annyi éven át rám hárult. Nem tudom, mások miért nem voltak kreatívabbak, de most, hogy Victorral és Mike-kal dolgozom együtt, láthatod, más is lehet mellettem kreatív vezető. Victor legalább 50%-át csinálja a zenének, a Unity-re még ennél is többet írt! Ha más is hoz dalokat rajtam kívül, minden további nélkül eljátszom azokat és félreteszem a saját ötleteimet. Szóval a legkevésbé sem igaz, hogy zsarnokoskodnék, egyszerűen senki más nem volt elég kreatív! Az ő hibájuk! Ha írtak volna valamit, ahogy Victor teszi, természetesen eljátszottam volna.

Tehát, ha úgy vesszük, rá is kényszerültél, hogy te magad legyél kreatív?

Senki más nem írt dalokat, mert nem voltak rá képesek. A nótaírás ugyanis valamivel többet jelent annál, hogy valaki odarak egy gitárriffet. Ide legalább három vagy négy összetevő kell, ennél kevesebbel nem is tudsz elindulni. Szükség van intróra, verzére, előrefrénre és refrénre, majd ehhez jönnek az énekdallamok. Utána az egészet össze kell csiszolni, hogy egyáltalán legyen belőle valami, egymáshoz kell igazítani a különböző hangszereket... A dolognak megvan a maga technikája, a régi arcok pedig nem voltak ehhez elég rátermettek. Victor hozzám hasonlóan képzett muzsikus és tudja, hogyan működik ez. Amikor dalt ír, vegyük pl. a Dies Irae-t, mindent megcsinál hozzá. Nekem csak a verzéket meg a szövegeket hagyta! (nevet) Tényleg mindent ő hozott, még az énekdallamokat is, akárcsak a többi számához és mindig nagyon alapos munkát végez! Na, ezt nevezem én dalszerzésnek! A korábbi tagok, a korábbi gitárosok talán egy-egy riffet ha hoztak és kész. Dalokat soha. Én fogtam a riffjüket és beépítettem a saját nótámba... Mondjuk ezzel is hozzájárultak a zeneszerzéshez. Ha megnézed a régi albumokat, az ő nevük is ott szerepel az egyes dalok mellett, teljes nótát azonban soha nem írtak. Ez a különbség köztük és Victor között! Szóval rákényszerültem erre. Valakinek meg kell csinálnia!..

És kinek a feladata volt korábban a promóció, a koncertszervezés stb.?

A promóciót nagyrészt az akkori kiadónk intézte, a bulikat pedig ugyanúgy egy ügynökség kötötte le, mint ma is, tehát megvoltak az embereink ezekre az üzleti jellegű feladatokra. Ugyanakkor én is (főleg én) tartottam velük a kapcsolatot régebben, elmondtam nekik az elgondolásaimat. Ma már Victor és Mike is sokkal aktívabban veszi ki a részét ebből, akárcsak a művészeti dolgokból. Az utolsó két albumnál Mike foglalkozott a borítóval, tőle származnak a lemezek címei is.

A Rage jó pár tagcserén van már túl. Összefüggésben voltak ezek a kreativitás hiányával?

Nem állítom. Közel húsz év alatt négy különböző felállásunk volt, ami azért nem olyan vészes. Más csapatokban több csere történt ennél. Szerintem inkább személyes döntések álltak a váltások mögött. Akadt, aki másfajta zenét akart játszani és nem is heavy metalt, poposabb irányba fordult. Vagy ott van Manni Schmidt ex-gitáros, aki a családja miatt szállt ki. Megnősült, gyermekei születtek... Emellett valamennyi formáció legalább öt évig játszott együtt és ebben az iparban öt év már igen hosszú idő. Persze tudom, hogy néhány banda ugyanazzal a tagsággal nyomul húsz éve, de ez baromi ritka. Ehhez nagyon közeli barátoknak kell lenni - és nagyon sikeresnek.

Honnan jött a Rage név? A Judas Priest nóta miatt vettétek fel? Vagy éppen jól berágtatok valakire?

Szó sincs erről! A nevet az első dobosunk, Jörg Michael (ma a Stratovarius tagja - T.V.) találta ki. Hogy minek a hatására, azt nem tudom, tőle kellene megkérdezned. Talán pont a Judas Priest miatt... Ez '85-ben volt, a kezdet kezdetén, akkoriban többfajta zenét is csináltunk Jörggel a Rage mellett.

Mit tapasztaltál, amikor Victor szülőhazájában, Fehéroroszországban jártál a bandával? Milyen ott a mindennapi élet?

Nem különbözik sokban attól, ami Európában jellemző. Az emberek rendkívül barátságosak arrafelé, a család nagyon kedvesen fogadott minket. A kaja király volt, Victor testvérével egy remek étterembe is elmentünk. Többnyire ő kísérgetett minket, akár egy idegenvezető. (nevet) Jó fej srác és kitűnő zongorista. Szóval jól éreztük magunkat. Egy hetet töltöttünk Minszkben, amikor a Down klipjét forgattuk és nagyon kellemesen telt el az idő.

Mi a helyzet az ottani CD-piaccal? Úgy tudom, ma is durván megy arrafelé a kalózkodás.

Fehéroroszországot illetően nem vagyok képben, de azt tudom, hogy Oroszországban ez továbbra is komoly gondot jelent. A Unity volt az első lemezünk, amelyet valóban licenszelt egy orosz kiadó, a Szojuz. Az első négy-öt hétben csak gyári CD-k voltak a piacon, ám időközben a hamisítványok is tonnaszámra jutottak el a boltokba. Gőzöm sincs, honnan jönnek ezek, de úgy néz ki, a dolognak egyelőre nem lehet gátat szabni és ez ugyanúgy gond a lemezcégnek, mint a zenekarnak. Különböző kalózkiadóktól ötféle eltérő másolat is kikerülhet a piacra minden CD-nkről! Rengeteg élő felvételünk is beszerezhető CD-n. Döbbenetes!

Udo Dirkschneider a nekünk adott interjúban nem győzte dicsérni az oroszországi koncertszervezőket...

Nem csoda! Az ottani szervezők remek munkát végeznek, nagyon jó tapasztalataink vannak az orosz promóterekkel.

Minszkben (vagy bárhol másutt Fehéroroszországban) játszottatok már?

Nem, egyelőre nem. Ezt még ki kell tapasztalnom. Tervbe volt véve egy minszki bulink, de eltolódott szeptemberre. Akkor viszont már Európa turnén leszünk és sajnos nem tudjuk közbeiktatni a dolgot. Politikai okok... Egy héttel a lekötött időpont előtt valami nagykutya megvonta az engedélyt, így az egész két hónappal későbbre csúszott. Moszkvában egy hónapja Ozzy és a Rammstein is fellépett volna egy nagy fesztiválon, erre mindhárom bulit lefújták. Egyik napról a másikra!..

Mike Terrana más zenekarokkal (többek között Axel Rudi Pell csapatával) is dolgozik együtt és rengeteget projektezik (pl. Driven). Hogyan tudja mindezt a Rage-beli elfoglaltságával egyeztetni?

A Driven nem Mike projektje. Egy kaliforniai haverja kérte fel, hogy doboljon a lemezén. Azért csinálta, hogy némi plusz pénzt keressen. Axel Rudi Pellel ugyanígy szinte csak a stúdióban dolgozik. Elvállal pár fellépést is, ám ez legfeljebb évi egy hetes elfoglaltságot jelent neki, szóval vígan meg tudja csinálni a Rage mellett. Ha stúdiómunkája van, az nem tart tovább három-négy napnál, úgyhogy gond nélkül be tudja illeszteni az ilyesmit a Rage-es menetrendjébe.

Victor nem készül majd újabb szólólemezre valamikor?

Már több mint egy éve készít felvételeket hozzá. Különböző dalokat rögzít a legkülönbözőbb zenészekkel a világ minden tájáról, ezeket a témákat gyűjtögeti. Nem tudom pontosan, milyen formában szeretné megjelentetni mindezt. Azt hiszem, gitáros lemez lesz, ének nélkül. Csak instrumentális számokkal. Azt se tudom, hol fogja kiadni, meg ilyesmi, szerintem egyelőre csak az anyagot gyűjti.

Aligha lehetne vitatkozni azzal, hogy a Helloween (és a Gamma Ray), a Running Wild, a Grave Digger, az U.D.O., Doro, a Scorpions mellett a Rage is az állandóságot képviseli a német, illetve az európai metal színtéren.

Így igaz. Mindazok, akiket felsoroltál, vagy húsz éve jelen vannak, ha nem régebb óta. A Scorpions talán már negyven éve is... Szóval a heavy metal több nemzedékét is képviseljük!

Milyen a viszonyban vagytok a többi bandával? Van köztetek valamiféle rivalizálás?

Ma már nem igazán, legalábbis nem minden csapat között. A legtöbbjüket persze ismerem, kivéve a Scorpionst, mert az egy teljesen más generáció, ők vagy húsz évvel idősebbek nálam. Viszont a velem egy korosztályhoz tartozó zenészek között több igazi barátom is van.

A Primal Fear ma a legjobban menő metal csapatok egyike, de Ralf és Mat már sokkal régebb óta a barátaid. Mit szólsz ahhoz, hogy most velük turnéztok?

Szerintem ez egy erős turné, főleg a rajongók számára, mert a két banda együtt igen jó összeállítás. Biztosan jól kijövünk majd egymással. Azért mentünk bele mindketten, mert egyszerre jött ki a lemezünk és egyszerre is akartunk turnéra indulni. Külön-külön azonban konkurenciát jelentettünk volna egymásnak, hiszen egymás elől szipkáztuk volna el a rajongókat. Ráadásul a két banda ugyanahhoz a koncertszervező ügynökséghez tartozik, így végképp nyilvánvaló volt, hogy egy csomaggá kellene összevonni a két turnét.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.