Shock!

Az amerikai Symphony X lassan egy évtizede fáradozik a Malmsteen-féle klasszikus metal továbbfejlesztésén, korszerűsítésén, egyre sikeresebben. A szerény megszólalású, ám több mint ígéretes első két album óta egyre merészebb, mondhatni progresszívebb felfogásban alkot az ötös, a tavalyi év végén megjelent Odyssey lemez (ha emlékszünk, Yngwie-nek is volt egy ilyen című korongja!..) pedig talán az eddigi legérettebb, legátgondoltabb munkájuk.

Hogyan, milyen körülmények között dolgoztatok a mostani lemezen? Úgy tudom, rendesen beleástátok magatokat a számítógépes technológiába.

Hát igen, egy kicsit... Van egy stúdió itt a házamban és a felvételek nagyrészt számítógépes rendszerrel folynak. Szóval az egészet itt rögzítettük és úgy volt, hogy itt is keverjük. Végül úgy döntöttünk egy barátunkhoz visszük át a cuccot, nála is ugyanilyen rendszer van. Pro Tools, ilyesmi. Viszont ő sokkal tapasztaltabb a keverést illetően.

Nem gondoltál még arra, hogy egyszer te magad végezd egy Symphony X album keverését?

Tulajdonképpen nálam kezdtük el a keverést, de főleg azért döntöttünk úgy, hogy máshol keverjük az anyagot mert – hogy is mondjam... – túl sok stresszel járt számomra a meló, rengeteget dolgoztam az anyagon. Besokalltam... Nagyon elégedettek voltunk a dalokkal és nem akartunk kockázatot vállalni. Egyes dalokat ezzel együtt itt kevertünk meg, és igen jól is sült el a dolog, de úgy gondoltam, jó, ha van melletted valaki, akinek sok tapasztalata van, és tud segíteni, ha kell. Végül is biztos vagyok benne, hogy mindent meg tudnánk csinálni, vagy legalábbis némi külső segítséggel. Ennél a lemeznél azonban annyira benne voltunk a munkában, hogy kicsit ki is égtünk, én nem akartunk semmit feláldozni.

Szerinted mennyiben tud segíteni a számítógép, a Pro Tools egy mai zenésznek a jobb minőség eléréséhez, ha stúdiómunkáról van szó – és mennyire helyettesítheti a gép az embert?

A mi céljainknak nagyon is megfelel ez az eljárás. Mi ezt pusztán a felvétel eszközeként használtuk, mondjuk a stúdiószalagos berendezés helyett. Amikor zenét írunk, egyes témákat úgy is meg tudunk hosszabbítani, hogy egyszerűen bemásoljuk a gépbe, aztán vissza is tudjuk hallgatni, hogyan szólnak így. Lényegesen rugalmasabb ez a zeneszerzési módszer, amikor az ember szeretne változtatni valamin, különböző dolgokat kipróbálni, kísérletezni. Vannak benne igen klassz effektek is, meg ilyesmi... Más a helyzet, amikor keverésről van szó, vagy általában lemezkészítésről. Ha túl mélyen beleásod magad ebbe, akkor könnyen túllőhetsz a célon. Nekünk viszont mindez csak a felvételhez kell, na meg ahhoz, hogy tároljuk valahol, amit rögzítünk. Szóval a számítógép segítségével valamivel többet tudsz kísérletezni, kipróbálhatsz ezt-azt, különböző effekteket. Nem olyan nagy ügy... Mi legalábbis így látjuk ezt.

Szándékos húzás volt, hogy ezúttal ennyire súlyos anyag készüljön?

Igen, eleve úgy vágtunk neki a munkának, hogy ebben az irányban indulunk el. Az előző lemezünk egybefüggő konceptanyag volt, tele finom részekkel. Nem mondom, akadtak rajta súlyos riffek is, de az egész nem volt IGAZÁN súlyos. Nem akartunk tehát újabb konceptalbumot, inkább elhatároztuk, hogy visszatérünk azokhoz a dolgokhoz, amelyeken felnőttünk, a metalosabb hangzáshoz. Sokkal több gitárriff, sokkal súlyosabb megszólalás, valamivel több agresszivitás... Amikor egy banda próbál illetve jammel, van úgy, hogy a dalírás egy riffel kezdődik, és akkor beérkezik a feeling is. Szóval igen, súlyosabb nótákat akartunk, némileg agresszívebb gitárokat, ugyanakkor ragaszkodtunk a nagyzenekari hangzású elemekhez és a zongorás progresszív betétekhez is. Ezeket próbáltuk ügyesen vegyíteni ismét, viszont a súlyos nótáink most valamivel súlyosabbak és az epikus, nagyzenekari hangzású szám is összetettebb. Tényleg ezek voltak az elképzeléseink és nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel!

Akárcsak én! A legnagyobb meglepetést nekem talán az ének okozta, Russell valóban mindenre képes...

Tudod, Russ mindig remekül ráérez a jó megfejtésre. Vegyük csak az Inferno dalt...

Vagyis a legbrutálisabb nótát a lemezen!..

Igen, elég súlyos! Szóval amikor az énektémákat dolgozzuk ki együtt, Russ azonnal ráérez a megoldásra. Ezen az albumon szerintem is kiválóan teljesített! Roppant változatosan énekel. Nagyon eltalálta a dallamokat és az agresszív részeket is. Mind passzol az adott dalhoz. Mi is szerettük volna, ha mindenből van egy kevés a lemezen és ez be is vált. Russ egyébként rengeteg fajta zenét szeret és igen muzikális családból származik. Egy kaliforniai turnénk során Mike Pinellával (billentyűs) pár napra beugrottunk Russell szüleihez. Ahogy az ember belép a házba, rögtön ott lát egy bőgőt, egy csomó akusztikus gitárt, meg mandolint... Tehát részben country zenén nevelkedett, de komolyan szeret egy csomó másfajta zenét is, ráadásul el is tudja énekelni mindezt. Azért is tudunk annyi különböző jellegű dalt írni, mert tudja, hová mi illik. Nagyon tehetséges!..

Az egyes dalokra rátérve, ott a The Accolade második része, amely szerintem nem mutat olyan sok rokonságot az elsővel. Mi áll a folytatás hátterében?

Az ötlet mintegy véletlenszerűen jött. Mike Pinellával éppen dalokat írtunk. A legutóbbi album, a Five került szóba és nekiálltunk azzal szórakozni, hogy új témákat találtunk ki, majd különböző nótákba tettük be ezeket. Eljátszottuk őket visszafelé, különböző hangnemekben, ilyesmi. Ugyanúgy eszünkbe jutott a The Accolade is, mire elkezdtünk hülyéskedni egyes dallamaival, és a végén megcsináltuk a dal második részét, csak hozzáigazítva ehhez a lemezhez, azaz némileg súlyosabban. Persze bizonyos témák, zenei részek megmaradtak, ott vannak a nótában. Vagy legalábbis visszautalgatunk néhány eredeti dallamra. Ez volt az ötlet lényege: illeszkedjen a szám ehhez az albumhoz, de maradjanak benne zenei részek és témák az első részből is. Még egyes énekdallamok is hasonlók. Szóval remek szórakozás volt az egész.

Beszéljünk egy kicsit a lemez utolsó tételéről, a huszonnégy perc körüli címadóról is. Melyikőtök a legnagyobb kedvelője a görög mitológiának?

Nos, mindannyian számos dolog iránt érdeklődünk, de ha ilyen epikus darabról van szó, akkor ez az irodalom jön leginkább kapóra. Mindannyian kedveljük, különösen Mike Lepond (basszusgitáros) szereti, de szövegileg is ezt a témakört érzem a legjobb megfejtésnek. Vegyük csak az Overture-t a maga grandiózus nagyzenekari hangszerelésével. Ha tehát az Odyssey-ről van szó, szerintem bármilyen mitológia, fantasy vagy sci-fi illik hozzá. Én legalábbis élvezem, ha ilyesmihez írok zenét, mert eleve a téma is annyira epikus és nagyszabású. Ehhez kell párosítanom a zenét úgy, hogy láttatom, ami történik, gondolj mondjuk a Scylla And Charybdis eseménysorára... Nagyszabású, bombasztikus, sötét zenét próbálok írni mindehhez, és úgy érzem, sikerül is kifejeznem vele, amit szeretnék. Elég nehéz volna valami monumentális, epikus témát írnom, teszem azt, egy piknikezésről. (nevet) A mitológia inspiráló hatással van rám, így tudnám ezt jól megfogalmazni.

Szerinted mi az Odyssey történetének legfőbb tanulsága, legfontosabb üzenete a mai kor embere számára?

Hm, szerintem ahány ember, annyiféle különböző értelmezése lehetséges a sztorinak. Mi azonban abból indultunk ki, hogy maga a történet eleve érdemes a feldolgozásra, hiszen annyi minden történik benne, annyi különböző érzelmet közvetít – pusztán a történet, így elmesélve! Akár van tanulsága, akár nincs. Itt ez az ember (gy.k.: Odüsszeusz – T.V.), aki régen látta már a feleségét, szeretne hazatérni és ehhez annyi akadállyal, kihívással kell megbirkóznia... Szóval ebből az aspektusból szemlélve is rengeteg dolog történik itt, és mi éppen egy ilyen remek, különböző eseményekben bővelkedő sztorit kerestünk. Ily módon pedig a zenében is rengeteg különböző dolognak kellett történnie. Így közelítettük meg mi a témát, egy igazán jó történetre volt szükségünk.

Ugyanez a megközelítés akkor is, amikor mondjuk középkori témájú vagy más ihletésű az adott dalszöveg?

Igen, mindig olyan témákat keresünk, amelyek ihletet adnak. A King Of Terrors nóta például igen súlyos, riffelős, sötét egy darab, itt-ott kicsit meg is tekertük. A szövegének az Edgar Allan Poe-féle A kút és az inga az alapja és passzol is hozzá. Tehát olyan témákat kutatunk, amelyek illeszkednek a zenéhez. De az is gyakran előfordul nálunk, hogy előbb a szövegötlet, a sztori születik meg, ilyenkor a zenét próbáljuk ehhez illeszteni. Sok múlik azon, milyen hangulatban vagyunk az adott napon. Egyszer úgy állunk neki, hogy valami nagyon súlyos és sötét dolgot írunk, olyankor Poe és Lovecraft neve ugrik be, vagy mi magunk találunk ki valamit az ő stílusukban. Máskor meg a nagyszabású, epikus dalokhoz van kedvünk, azokhoz pedig olyan bonyolultabb történetet keresünk, amelyhez meg tudjuk írni a zenét azzal a rengeteg témaváltással. Vagyis napról napra változik, hogy mi jön be leginkább, de igen nyitottak vagyunk ilyen téren, és bármit fel tudunk használni.

Ismerik nálatok az emberek az ókori görög szerzők műveit, a görög mitológiát?

Azt hiszem, igen. Emlékszem, hogy iskolás koromban magam is olvastam ilyesmit, ezért is gondolom, hogy sokan ismerik. Aztán ki tudja, lehet, hogy a mi dalunk kelti majd fel az emberek érdeklődését a téma iránt. Meghallják, és kedvük támad jobban elmélyedni benne. Jó lenne!.. De nekünk őszintén szólva mindegy, ismerik-e az emberek vagy sem! (nevet) Mi egyszerűen a lehető legjobbat igyekszünk kihozni a zenéből és a sztoriból, ahogy az Odyssey esetében is tettük. Még ha nem is ismerik az emberek a hátteret, attól még meghallgathatják a zenét, elolvashatják a szövegeket, és megérthetik, mi történik. De a legtöbb ember szerintem tudja, miről van szó.

A Bazi nagy görög lagzi c. filmet láttad?

Történetesen igen. Imádom a filmeket és a DVD-t is. Minden héten hatalmas adag DVD-t viszek haza. Így ezt a filmet is láttam. Nem volt rossz. Nem az én stílusom, viszont a feleségemnek tetszett.

Vissza a Symphony X-hez: a dupla koncertalbumotokon nincsenek dalok az első két lemezről. Élőben szoktatok azért játszani azokból a régi számokból is egyet-kettőt?

Néha igen. Régebben valamivel többet játszottunk azokról a lemezekről. De hát kihoztuk a Five albumot, arról pedig rengeteget nyomtunk... Azon a turnén azért előszedtünk egy vagy két régi dalt, ezek azonban nem kerültek fel a koncertalbumra. Az egyik szám a Dressed To Kill volt, a második lemezről. Néhány bulin elővettük, de a koncertlemezre nem raktuk fel. Van elég dalunk... Most az Odyssey-vel is ugyanez a helyzet. Rengeteget játszunk erről az anyagról, így egyre nehezebb a régi dolgokból válogatni. Hat albumunk van és ilyen anyagból már lehet szemezgetni... A zenekarban mindenkinek megvannak a saját kedvencei, amelyeket el szeretne játszani, és a rajongók is folyamatosan kérnek különböző nótákat. Próbáljuk mindezt szem előtt tartani és a korábbi lemezekről is a legjobb dalokat kiválasztani úgy, hogy minél többet játsszunk az újabb anyagokról is. Szóval nehéz mindenre sort keríteni, különösen az egészen korai számokra. Próbáljuk a programot mindig másképp összeállítani, beilleszteni egy-két újabb dalt, amelyek korábban kimaradtak. A koncertprogram összeállítása nálunk borzasztó sok időbe telik. Ez veszi igénybe a legtöbb időt! A próbákon gond nélkül elnyomjuk a nótákat, amikor azonban össze kell raknunk a műsort, az már igen nehéz szülés, hiszen annyi mindent tudnánk játszani... De akár negyvenöt percünk van egy fesztiválon vagy előzenekarként, akár két óránk egy saját bulin, egy kicsit mindig meg tudjuk keverni a dolgokat és variálhatunk a dalokkal. A hosszabb koncerteken néhány régebbi szám is előfordulhat ily módon.

Könnyen beszerezhető még az első két albumotok egyébként?

Úgy tudom, igen.

Eszetekbe jutott valaha, hogy esetleg újra fel lehetne venni, és újból megjelentetni az első két anyagot?

Időről időre ez is szóba kerül nálunk, főleg ami az első lemezt illeti. Zeneileg vannak rajta jó dolgok, de a produkciója gyenge és Russ sem volt még velünk. Szóval beszélünk róla, de leginkább idő kérdése az egész. Időt kellene kerítenünk erre, ami nem olyan könnyű ám, mert amikor rá is érnénk ezzel foglalkozni, akkor új témákon agyalunk, ötleteket gyűjtünk a következő albumhoz. Valamikor dolgozni is kell... Nem egyszerű kérdés, de remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy egyszer ezt is megcsináljuk majd. Az Odyssey-re bónuszként újravettük a Masquerade nótát az első lemezről. A bevezető részét egy kicsit megtoldottuk, Russ pedig valamivel szabadabban kezelhette az egyes énekdallamokat. Szerintem prímán jól sült el a dolog, jó lenne még néhány régi dalt ugyanígy átgyúrni.

Nekem például a The Raging Season a kedvencem...

Á igen! Jasonnek (J. Rullo, dobos) is mindig az a dal az első számú kívánsága, ha valamelyik régi nóta van tervben. Ha az első lemezről játszanánk vagy vennénk újra valamit, a Raging biztosan ott lenne az első számú “jelöltek” között. Mint mondtam, sort kerítünk rá, csak az a kérdés, mikor.

Idei európai turnépartneretek, a Stratovarius (konkrétan Timo Tolkki gitáros) részéről igen kemény kijelentések hangzottak el az internetes letöltések kapcsán. Te hogyan viszonyulsz a témához?

Egyetértek Timóval. Ezt a dolgot nehéz ellenőrizni, de biztos vagyok benne, hogy a mostani lemezünk is fenn van már valahol a világhálón. Szerintem ez leginkább a zenekarokat sújtja, hiszen mi is ebből élünk, illetve próbálunk megélni. Erre egész albumokat tesznek hozzáférhetővé ingyen!.. Azzal semmi bajom, ha csak néhány dal kerül fel, mert ennyiből már mindenki hallhatja, milyen is az adott banda. Ismerek azonban olyanokat, akik már nem veszik meg a lemezeket, hanem letöltik a zenét, valahonnan kikeresik és elmentik maguknak a borítót, vagyis elkészítik maguknak a saját CD-jüket. Nem szeretem az ilyesmit, egyáltalán nem tartom jó dolognak. De hát nehéz bármit is tenni ellene. Majdnem teljesen lehetetlen. Itt legfeljebb azok tehetnének valamit, akik maguk is ezt csinálják. Ha ezek az arcok valóban rajongók, akkor igazán felfoghatnák, hogy aki szereti az adott bandát, annak támogatnia is kellene azt. Mondom, ismerek ilyen figurákat és szoktam is szólni nekik, hogy “ha egyszer szereted a zenekart, akkor ez most olyan, mintha lopnál tőlük”. Ők meg: “töltsd csak le, az ingyen van”... Itt tényleg nem nagyon tudsz mit tenni. Egyedül abban bízom, hogy a legtöbben becsületesek, és ha szeretik a bandát, akkor később úgyis meg akarják majd venni az eredeti CD-t. Ez minden, amit tehetek. Bosszantó, de hát ez van. El nem tudom képzelni, hogyan nyomoznak a Strato-tagok a letöltések után. Ez egy hatalmas vállalkozás. Mindenesetre sok sikert kívánok nekik hozzá, mert tökéletesen egyetértek velük. De annyi különböző hely van, annyi különböző ország... A kalózkodás is csak nehezíti a dolgot. Mégis, mit lehet itt tenni? Bekopogtatsz mindenkihez, akinél bizonyítható a letöltés, és követeled, hogy adja vissza a lemezt?!.. Igen nehéz ügy ez...

Mit gondolsz arról, hogy míg régebben benneteket hasonlítgattak Malmsteenhez és a Dream Theaterhez, ma a fiatal csapatokat hasonlítják hozzátok?

Hm, nincs igazán véleményem erről. Nyilván mindenkinek vannak hatásai. Mi sem vagyunk kivétel ez alól. Amikor zenét írunk, vesszük a hatásainkat, és olyasmit csinálunk, ami reményeink szerint újszerű és különleges. Más bandák meg ebből meríthetnek, nekik ezek a hatásaik. A zene így fejlődik bizonyos értelemben, vagyis ez egy jó dolog. Ha valaki minket tekint a hatásának, az egyfajta tiszteletadás. Nagyon odatesszük a magunkét zeneíráskor és rengeteg különböző hatásunk van. Igyekszünk a zenénket különlegessé tenni. Van, hogy hallatszanak a hatásaink és van, hogy kevésbé nyilvánvalóak, persze attól még ugyanúgy ott vannak. Ezt pedig más zenészek is hallhatják, és ihletet meríthetnek belőle. Szóval szerintem ez így van jól.