Jó dolog, ha az ember folyamatosan tágítja a látókörét és új dolgokat tanul, tapasztal. Persze mindenkinél megvannak azok a bizonyos határok, amelyeken túl, úgymond, megszűnhet az élet egy idő után, de ki mondta, hogy ezek nem tolódhatnak ki?! Akinek mindene az extrém, sötét black illetve death metal és hajlandó volt időt, energiát, pénzt áldozni egy ausztriai "zarándokútra", az alighanem az év nagy zúzásának vált részesévé - én pedig most egy ilyen csapattal vágtam neki, mindenekelőtt a főbanda, a Morbid Angel kedvéért. Mondhatom, megérte!!!
A Hypnos egykori krabathor-tagokból áll, nemrég jelentették meg első albumukat. Kellően változatos, intenzív death metalt nyomtak, ideális hangzással megtámogatva. Korrekt nyitóbandának bizonyultak. A lengyel Behemoth a kinézetet és a színpadi akciót tekintve igencsak heavy metalosra vette a figurát, de mindez jól is állt nekik black/death muzsikájuk mellé. Határozottan tetszettek!
A Dying Fetust páran már dicsérték nekem a buli előtt, hegyeztem is rájuk a fülemet, ahogy kell. Technikás, többszörösen összetett death metalban mozognak a gyerekek, de érzésem szerint a dalszerkezeteket sokszor fölöslegesen tekerik meg, egyszerűen a legtöbb számuk túl hosszúnak tűnt. Éppen ezért a figyelmem egy idő után lankadni kezdett; talán otthon a lejátszó mellett jobban klappolt volna minden. Megszólalásuk azonban osztályon felüli volt, hangos és kristálytiszta egyszerre, szóval valami gyönyörű, komolyan. Ezt már csak egyetlen zenekar volt képes felülmúlni utánuk...
Na, nem a tipikus skandináv halált osztó The Crown, akikre körülöttem a legkülönbözőbb jelzőket aggatták a többiek: "lakodalmas death" (főnök a gorezone-ból), "death metal rock'n'roll" (egy másik arc a társaságból), stb. Mit is tudnék hozzátenni ehhez? Itt tényleg arról szólt a történet, hogy az agyat be lehet tűrni a zokniba és indulhat a gombolyítás a gyors vagy még gyorsabb, amúgy irtó klisés tempókra. Már akinek van kedve hozzá. Számomra a helyzetet csak súlyosbították az olyan számcímek - a szövegekre már nem is térnék ki külön -, mint deathrace king, vengeance, 1999 - revolution 666 vagy abszolút "kedvencem", a total satan. Hát, ezeket ők maguk se gondolhatták komolyan! Ezzel együtt ők aratták az est addigi legzajosabb sikerét, még ráadást is adtak.
Az Enslaved hozzájuk képest nem is keltett komolyabb feltűnést. Rengeteg lassú, elszállt téma, énekdallam és különleges viking atmoszféra jellemezte a kvartett zenéjét, amivel alapvetően semmi gond, de itt, közvetlenül a főzenekar előtt ennek már nem volt meg a kellő hatása. Korábban kellett volna játszaniuk, ennyi az egész...
A Morbid Angel színpadra lépését már szétesőfélben, utolsó erőtartalékaimat mozgósítva vártam - és nem is hiába! Ha létezik death metal zenekar, amelyet a nem death metalos tábornak is feltétel nélkül kell tisztelnie, elismernie, akkor azok trey azagthothék. Miért? Nos, például azért, ahogy a lemezeikbe préselt elképesztő mértékű muzikális pusztítást élőben is maradéktalanul visszaadják! Ugye, mondani sem kell, hogy ők szóltak a legjobban az összes fellépő közül, náluk értőbb módon pedig aligha tudja bárki is vegyíteni a fékezhetetlen brutalitást, a komplexitást és a zeneiséget. Gyilkos egy koncentrátum, az biztos!
Pete "Commando" Sandoval adja az alapját a floridai gépezet működésének: ez az ember egymaga többet püföli a szerkót egyetlen dalban, mint amennyit az est többi dobosa dolgozott együttvéve! Ugyanakkor minden ütésének, minden figurájának megvan a pontos helye és miértje. Trey szólómunkája szintén egyedülálló. A fickó kezében számtalan különböző hangon szólalt meg a gitár és hátborzongató, földöntúli dalokat énekelt.
A másik gitáros, Eric Rutan is hozzátette a magáét az angyalok beteges soundjához, ráadásul fazonja, színpadi kiállása is több mint figyelemfelkeltő volt. Steve Tucker marad már csak hátra, aki dörgő basszusjátékával és öblös gurgulázásával fejelte meg mindezt. Nem dumált valami sokat a számok között, a dalcímeken kívül alig mondott valamit, de tőle ez így volt oké, hadd beszéljen önmagáért a zene, nem igaz?
Az egész bulit nem túl hivalkodó, de hatásos fényshow kísérte, a helyi közönség meg a szokásos osztrák formát hozta (ahogy általában a németeknél, itt is az álldogálás/üldögélés plusz számok közti taps dívik, elvétve felbukkan ugyan pár headbanger vagy színpadmászó, de aztán szevasz), viszont rendesen összejöttek a népek ezen a pénteki napon, sikerült szépen megtölteni a kábé kétezer fő befogadására képes klubot. Vagyis kiütéssel győzött a gonosz!!!
