Amikor megtudtam, hogy feltámadt a pár éve nyomtalanul eltűnt Classica, azonnal elkezdtem esetleges koncertdátumok után kutatni. Március 19-én le is zajlott az első újkori fellépésük. Ez a zenekar annak idején rendkívül nagy hatással volt rám érzelemdús dallamaival és erőt adó szövegeivel. Sajnos akkor még nem tudtam őket megtekinteni élőben, túl fiatal mivoltom miatt... De most vén fejjel végre eljött a "rég várt pillanat"!
Azt rögtön észrevettem, hogy mégsem a '87-'90 közötti felállás vette birtokba a színpadot. Akiket felismertem: Szalay Tamás - szinti, Galántai "Gazsó" Zsolt - dob (ex-Ossian). A további három tagról halvány fogalmam sem volt. Tulajdonképpen nem volt így se olyan rossz, bár a gityós arc nem volt a helyzet magaslatán. Fazonilag Szalay Tamás, az őstag vitte a prímet hajkoronájával, melyet a szinti mögött állva többször meg is lengetett.
Egy aránylag hosszú, angol nyelvű, progresszív hatású dallal nyitottak. Majd rögtön másodikként egyik legnagyobb kedvenc Classica nótám, a fantasztikus Magad vagy a csoda következett! Végig olyan kellemes bizsergést éreztem, ami elfeledtette velem összes gondomat, a ZENE felrepített a magasba szárnyaló dallamaival, leírhatatlan hangulatával és a nosztalgikus feelinggel.
Már türelmetlenül vártam a Legenda c. mesterművet (is), de addig még eljátszották pl. a Szólj egy jó szót, Barbária, stb. tételeket. S aztán felcsendült a várva várt szerzemény sejtelmes, szintis kezdése... Akkora hatalmas érzés volt hallani, újra meg újra átélnem ezt... Az énekes srác tökéletesen visszaadta az egykoron Molics Zsolt és Szutorisz Károly által énekelt melódiákat, irtó jó torok! Mint már említettem, az új bárdista játéka olykor-olykor botladozott, s technikai malőrök is bejátszottak, de hát nem könnyű Fejes Zoli legendásan kidolgozott szólóit csont ugyanúgy elpengetni...
Egyre-másra érkeztek az igényesebbnél igényesebb dalok, s már itt is volt A megszállott c. oltári nagy Classica sláger! Az "Újra vár, újra vár" refrént a közönséggel is elénekeltette a vokalista, hiszen rengetegen ismerik e számot, többek között a '89-es Garázs válogatásról. Az utolsó nótaként bekonferált Fém gyermekei igazi metalhimnuszként szólt a rockzene fanatikus rajongóihoz/ról. A koncerten az a gondolat motoszkált az agyamban, hogy mennyivel közelebb állnak hozzám ezek a jellegzetes régebbi magyar heavy metal bandák, mint az új külföldiek. Sejtettem, hogy a publikum nem fogja olyan könnyen leengedni a zenekart a színpadról. Közkívánatra újra elnyomták a Legendát és A megszállottat. Amikor végleg levonult a csapat, már a következő bulijukon járt az eszem! Ott KELL lennem! Ez az együttes (vagy legalábbis az eredeti...) igazán megérdemelné az ismertséget és a sikert, valamint néhány albumot. Minden jót "neked" Classica! Talán egyszer az ősrégi felállás is visszatér...
