Shock!

Nagyon régen jártam a Rocktongban, mert katasztrofális hely volt. Akármilyen erősen próbálom, nem tudok felidézni egyetlen pozitívumot sem. De egy ideje mindenféle jót hallok róla, és egyre több olyan zenekar megy a közelébe, aki eddig nem nagyon tudott koncertezni, mert habár szebb, nagyobb helyet érdemelne, nem engedheti meg magának a Süss Fel Napot, vagy a Kultiplexet. Ellenben itt ez a Rocktogon, ami mellett elsősorban az szól, hogy az előző szervező brigádot – élükön az arcpirítóan inkompetens Tivadarral – messze elrugdalták valami másik, jobb sorsra érdemes klubba. Most aztán ott alázzák tiszta erőből a kezdő zenekarokat, meg húzzák le őket az amúgy is nevetséges gázsikkal, „A rock örök és élni fog” – már a nyolcvanas években is nagyon ciki vezérmondatot fröcsögve. Ebből az egészből csak annyi a lényeg, hogy új szervezőkkel, új technikussal, valamivel használhatóbb felszereléssel, és némileg átépített koncerttérrel, a Rocktogon is tűrhető helyszínné avanzsált, így ha Sunday Fury szintű zenekarok muzsikának ott, mindenképp el kell menni.

Sajnos az árak nem lettek barátságosabbak, de a belépő olcsó, így eleget lehet fogyasztani ahhoz, hogy olyan apróságok már ne is érdekeljenek, hogy a mércét nem öblítik ki a vodka után, a viszkim előtt. Gondolom úgysem kapom maximálisan azt ami az üvegre van írva, de ezt a vodkától már úgy sem tudom megállapítani. Jól megszokott fordulatok ezek, magasabb besorolású helyeken is, minek változtatni rajta. Közben már muzsikál a Thirteenth, akiket láttam már valahol régebben, de leginkább csak az énekes kesztyűire emlékeztem, úgyhogy tettem egy újabb próbát. Kicsit darkos – ami főleg a külsőségekben nyilvánul meg –, kicsit punkos rockzene, sallangmentes, kettőnégy és három akkordok. Értem, hogy mit akarnak, és érzem, hogy szívből jön, de akármilyen őszinte a muzsika, ha nincsenek jó dalok, és nincs jó énekes – aki legalább szuggesztív lehetne, ha már nincsenek igazán jó hangi adottságai – akkor akármennyire szeretné a közönség, átszalad rajta produkció. Úgy emlékszem talán egy éve láttam őket először. Ennyi idő alatt azért szépen össze lehetne szedni egy fél teltházat ekkora helyre. Így viszont nehéz. Kicsit rá kéne feküdni a dallamokra, és a színpadi munkára, akkor egészen biztosan sikeresebbek lehetnének.

Egy újabb rövid küzdelem az itallal, és kezd a Sunday Fury. Egyenesen Vácról, időben pedig ha jól tudom hardcore-ból, olyannyira, hogy a gitáros ember – aki látszólag egymaga divathullámokat pusztít el reggelire –  Jakab Zolival is muzsikál egy hardcore jukebox formációban. Amit láttam, nem tudom eleget dicsérni. Ahogy felállnak a színpadra, maga a rock. Machine Head, Davidiannel indítanak, ami lehetne túl erős kezdés, ha egy átlagos zenekarról lenne szó, de a saját számaik legalább ilyen erősek. A közönség sajnos a szokásos fővárosi távolságtartással álldogál, csak az első sorban zúzó arcok eresztik el magukat annyira amennyire ez a muzsika megköveteli. Izmos, southern metal amit művelnek, egyszer-kétszer szélsőségesebb témákba lendülve, de ez meg ugye a zenészek hátteréből adódik. Összesen két dolog jut eszembe, amin javítani lehetne.

Az egyik, és bár ez kizárólag anyagi kérdés, tehát nem elvárható, hogy a basszuscucc legyen akkora, mint a gitármotyók, mert a két izmos láda abszolút elnyomta a kis kombót, így teljesen eltűnt a zene segge. Ide pedig kell, ez nem a Metallica, habár akik nem ismerik ezt a műfajt, egyből hozzájuk hasonlítanak minden ilyen zenekart, általában a Load miatt, de hát ugye ott meg előbb volt egy bizonyos Blind című album, meg egy Deliverance, ami elég erős hatással volt Hetfieldékre. Tehát több basszust! A másik amiben még  erősebbek lehetnének, az az ének. Ilyen jó adottságokkal nyugodtan lehetne bátrabb, nagyobb ívű dallamokat hozni! De hát ezek bagatell problémák, ettől a koncert még hatalmas volt! Az a lazaság ami színpadról ömlött, kioktatná a legtöbb honi produkciót. Úgy lazának lenni, hogy közben semmilyen pózt vagy arcoskodást nem érzel, nagyon ritkán látni. Imádom amikor valaki elmosolyodik a hibáknál! Egy amatőr zenekarnál ezt egyből kiküszöbölendő hibaként rónám föl, de itt hozzátartozott a beleszarós profizmusba. Szépen elővezették a teljes repertoárjukat, és rendesen megdolgozták az arra elég nyitottakat. Egy-két speciális esetet leszámítva, évek óta nem szórakoztam ilyen jól!

Őszintén szólva a Stonedirt nekem valamiért nem stimmel. Még nem érzem igazán zsigerinek azt, amit közvetíteni akarnak. (Talán túl) tökéletesen felvarrt felvarrók, nagy pózok, csak valahogy nem áll össze a kép. Lehet, hogy ha majd a levágott ujjú ing foszlani is kezd… A muzsika körülbelül azon a vonalon mozog, mint a váci csordáé, de itt kiszámítottság szaga van a dolognak. A dalok jók, bár ez ének nekem unalmas, és nem is igazán köt le, amit látok. De lehet, hogy csak rossz volt az időzítés, és olyan bulin kéne megnéznem őket, ahol nem ilyen erős az előző koncert.