Shock!

Se tudója, de még csak jó ismerője sem vagyok a zenész Nicholas Edward Cave művészetének, jelen esetben ez mégis előnyömre vált a jóember 20.000. földi napját „feldolgozó" film kapcsán. Fura ál-dokumentumfilmmel van itt dolgunk, mely célzottan nem a minden apró részletre kíváncsi diehard rajongót, hanem az érdeklődő, de óvatos kívülállót célozza meg, és e minőségében nálam teljes sikert aratott. Írhatjuk éppen a véletlen számlájára is, hogy a kultzenészből mainstream ikonná vált ausztrál írói munkásságának javán azért átrágtam már magam (könnyű dolgom volt vele, ez egy lényegesen rövidebb életmű), így mindenképpen érdekelt az az ember, aki annyiszor képes volt már meghökkenteni egy alapvetően sztoikus embert is.

Emberünk ugyanis negyed évszázaddal együtt már ilyesmit volt képes kiköpni magából/magáról: „Isten nem érzelgős. Nem tudjátok rajtakapni se jópofáskodáson, se haszontalan fecsegésen. Azonkívül a prédikálósdira se hajt rá olyan fene nagyon. Hol van már a régi rámenősség – a tűz- meg a kénkőstand a piacon. Isten manapság különleges áruban utazik – az emberek ma már nem szívesen mondanak le a drágalátos komfortjukról és e világi örömeikről a halál utáni mennyei birodalom ígéretéért. Isten vevőköre kicsi és választékos. Az ördög meg tarol."

A fenti idézet Cave balegyenessel is felérő Biblia-parafrázisából, az És meglátá a szamár az Úrnak angyalát című könyv származik, melynek születésébe is betekintést kapunk a 20,000 nap... által, de akad itt némi nyíltszíni húgyozás éppúgy, mint instant rakparti bölcselkedés. 57 évesen, az Egyetemes Kulturális Közkincs részeként megengedhető az az álláspont, hogy ha senki sem tud/mer életrajzi filmet készíteni hősünkről, akkor ő maga rendel egyet magáról. A nem hétköznapi megbízást Jane Pollard és Iain Forsyth kapta, a forgatókönyvet is jegyző hármas kapcsolata ellenben kipróbált és viszonylag harmonikusnak is mondható, ami már önmagában megsüvegelendő, hiszen itt mégis személyesen a Grindermanről van szó. Ami a technikai megvalósítást illeti, az nálam maximális osztályzatot ér, képben és hangban is a legmagasabb szintet képviseli. Persze ettől még a plázákban nem fogják műsorra tűzni, egészen nyilvánvaló okok miatt.

A belbecsről lényegesen nehezebb egzakt dolgokat megfogalmazni, a 97 percnyi terjedelembe a klasszikus, négyszemközti interjúrészletektől a döbbenetesen erős képekkel operáló koncertfelvételekig számtalan dolog belefér, az egyetlen napra szétosztott ál-cselekményszál a zenészről, az íróról, a férfiról és az apáról egyaránt felvillant nagyszerű pillanatokat. Az összhatás pedig olyan elemien pozitív, hogy az is berakja a film után a Push The Sky Awayt, akit tavalyelőtt a szele sem érintett meg a talán-tényleg-utolsó Bad Seeds-albumnak. A 20,000 nap... nem csekély részben a lemezfelvételt is dokumentálja (jól emlékszem, hogy ez lett volna az eredeti koncepció?), de végül mégis inkább játékfilmmé avanzsál, a legfontosabb mellékszerepben a bölcs/bolond karakterével szintén hatványozottan mozivászonra kívánkozó Warren Ellisszel. És hogy Kylie „Mrs. Bunny Munro" Minogue-nak osztottak-e lapot? Hogyne osztottak volna. A kőr ászt.

„Isten érettebb lett. Nem az az izgága, kákabélű figura a Testamentumokból – a megszállott üdvösségárus a maga tömérdek olcsó, vásári trükkjével és az Ő bömbölő hangjával –, nem az a pukkancs vigéc az Ő égő bokraival meg varázsvesszőivel. Isten manapság tudja, hogy mit akar, és tudja, hogy kit akar. Ha Őmagasztossága kiszemelt arra, hogy az Ő Általános Tervének eszköze legyél, akkor közlöm, hogy jól teszed, ha fogod, megérted és követed az utasításait, minden kérdezősködés meg visszaszólás nélkül."

Imígyen szóla „a gótikus bujaság nagyura". A film elé pedig ne ülj le elvárásokkal, és meg fog győzni.