Shock!

január 15.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Shock! Top 20 - 2024

Ismét eltelt egy év, soha nem látott mennyiségű koncerttel, rengeteg albummal és egyéb történéssel a rockzene világában. 2025 sem hoz majd lassabb tempót, így mielőtt még igazán beindulnának az események, szokásunkhoz híven gyorsan visszatekintünk 2024-re. Igyekeztünk – a teljesség igénye nélkül – összeszedni, mit szerettünk és mit nem szerettünk tavaly, és természetesen – a hagyományoknak megfelelően – várjuk a ti összegzéseiteket is a kommentszekcióban. Mivel soha nem olvastatok még bennünket annyian, mint a múlt évben (bár eddig sem panaszkodhattunk), 2025-re nézve annyit tudunk ígérni: a Shock! szintjén nemhogy nem lassítunk, hanem igyekszünk majd még több olvasnivalót és extrát kínálni. De most jöjjön a visszatekintő!

shocktop20_2024

A szerkesztőség kedvencei

judas_110thycata_110jerry_110royalrepublic_110untoothers_110

kerry_110opeth_110bodycount_110flotsam_110deepurple_110

  1. Judas Priest: Invincible Shield
  2. Thy Catafalque: XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  3. Jerry Cantrell: I Want Blood
  4. Royal Republic: LoveCop
  5. Unto Others: Never, Neverland
  6. Kerry King: From Hell I Rise
  7. Opeth: The Last Will And Testament
  8. Body Count: Merciless
  9. Flotsam And Jetsam: I Am The Weapon
  10. Deep Purple: =1

Valentin Szilvia

thycata_110cemetery_110zimmer_110royalrepublic_110manson_110

  1. Thy Catafalque: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  2. Cemetery Skyline: Nordic Gothic
  3. Hans Zimmer: Dune - Part Two (Original Motion Picture Soundtrack)
  4. Royal Republic: LoveCop
  5. Marilyn Manson: One Assassination Under God, Chapter 1
  6. Dead Poet Society: Fission
  7. Leprous: Melodies Of Atonement
  8. Judas Priest: Invincible Shield
  9. Bruce Dickinson: The Mandrake Project
  10. Rendezvous Point: Dream Chaser
  11. High Parasite: Forever We Burn
  12. Lenny Kravitz: Blue Electric Light
  13. Body Count: Merciless
  14. Deep Purple: -1
  15. Jerry Cantrell: I Want Blood
  16. Asphalt Horsemen: Never Forget
  17. Category 7: Category 7
  18. Sebastian Bach: Child Within The Man
  19. Madder Mortem: Old Eyes, New Heart
  20. The Dead Daisies: Light 'Em Up
A gyönyörű álmok ezután jönnek

Zenei szempontból remek év volt a tavalyi, mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő kedvenceket, és ha sikerült a nagy zajban, új kedvenceket is találhatott. Elképesztő mennyiségű lemezmegjelenés ömlik a világra (teljesen feleslegesen), tényleg ipari méreteket öltött a zenei tömegtermelés is. Ebből a sokszor napi 30-50 (időszaktól függően), többnyire noname albummegjelenésből kell néha kikanalazni egy-egy értékeset, ami a lehetetlennel határos. És ez csak a mennyiség csak az e-mail fiókomban landol, hol van a szám vége a valós megjelenésekhez képest, meg ami valójában érdekel(het)! A túltermelés és a kiadó kiesése viszont a koncertek hemzsegését hozta magával, és ahogy eddig is, továbbra is az „élőzene varázsa" mellett rakom le a voksomat.

Egyéb szempontból finoman szólva rettenetes volt az elmúlt évem, annyira, hogy sokáig zenét hallgatni sem volt kedvem, és hát egy meglehetősen éles paradigmaváltás is történt az életemben év végén. Mivel hiszek abban, hogy nem történik semmi ok nélkül, látni vélem a logikai összefüggéseket, de majd remélhetőleg idővel minden a helyére kerül. Szóval a sok zenementes hét-hónap miatt az ide engem érdeklő megjelenések felett is átsiklottam. Év végén igyekeztem pótolni a lemaradást, de már idő nem jutott mindenre, ennek ellenére így is vakartam a fejem, mi maradjon a 20-as listán, és mi legyen az első. Érzelmi alapon döntöttem, melyik zene adott a legtöbbet, melyik segített át vacak időszakon, és mi adott reményt zeneileg és valahogy szövegileg is jobban megérintettek. Ezért került a Thy Catafalque 2024-es lemeze az első helyre, ami címében is azt hordozza, amiről szólt az évem. És lehet, hogy van némi hype a zenekar körül, de időközben elkezdtem boncolgatni néhány dolgot és ráálltam egy gondolatfolyamra, miért működhet ez a zene ennyire mélyen nálam és hasonló mentalitású embereknél. És semmiképpen se feledjük, hogy a címadóval meg megírták a maguk Enter Sandmanjét, a szövegével meg tűpontosan megfogalmazta Tamás, ahogy látom magam körül az itteni világot.

Ha bulizene és ′80-as évek hangulata, a Royal Republic egyre zseniálisabban hozza, a Lazerlove meg az egyik legjobb kábé harmincöt éves dal, amit ma írtak. A Cemetery Skyline zseniális ebben a gótos slágeres világban, Ádám perfektül megfogalmazta az okokat. Koncertet, de azonnal! Bruce Dickinson szólólemeze is baromi erős, fülbe tapadós dalokkal van tele, de méltatlan a hangzás sajnos, nem is értem, hogy gondolták. A Leprous saját művészi világában bolyong, de én együtt tudok tartani velük. (Jók a dalok!) A Deep Purple is meglepően jó, és természetesen a Judas Priest, ha már nagy öregek. Amit sosem gondoltam volna, de Marilyn Manson új lemeze baromira betalált, pedig sosem voltam kimondottan fan, a korai lemezeket szerettem, de jó sokáig nem nagyon érdekelt, de az új lemez elsőre letaglózott. (Jók a dalok!) Visszatérni így kell, nem másképp. Bűnös élvezet, de nekem bejött Sebastian Bach szólólemeze is. Bírom ezt a nyurga, túlmozgásos, örök kamasz csávót. És bár nem gondoltam volna, de a The Dead Daisies új lemeze is feelinges (az áthallások ellenére, és igen, helyén kezelve mindkéz történetet). Aaron Stainthorpe meg vélhetően megunta, hogy eret kell vágnia magán stúdióban és koncerteken és életigenlőbb zenei közegbe vágyott, a High Parasite kiváló bemutatkozás (koncertet, de azonnal!) A nosztalgiavonatról Jerry Cantrell sem tudott lerángatni, a frisebb csapatok közül a Dead Poet Society húzott be azonnal különleges zenei világával.

Itthonról az Omega Diatribe még tavalyelőtti új lemeze, ami betalált. A súlyosabb vonalról a Dååth és a Disbelief tetszett, meg az Vltimas és persze a Borknagar. Persze jó az Evergrey is, de ugyanaz sokadszorra, ahogy az Oceans Of Slumber is. Mivel ráfordultam a folkos vonalra is egy ideje, így a Nytt Land lemeze is bejött. A Neon Nightmare a helyén kezelve tök jó, szerintem Peter Steele is jót röhögne ezen a trollkodáson. Viszont az Opeth új anyagával nem tudok mit kezdeni, olyannyira, hogy képtelen voltam végighallgatni. A The Cure új lemeze is eléggé felemás nálam, mint ahogy Kerry King bemutatkozása is. Jó-jó, de igazából minek? Hiányzik belőle valami, amitől igazán életre kelnének a dalok. Beth Gibbons szólólemeze sem kapott úgy el, mint vártam, de ennek az anyagnak adok még időt.

Az élőzene varázsa

Ha jól számolom, összesen 51 zenekart láttam 2024-ben mindenféle koncerteken. Azt meg sem számolom, hogy mennyit hagytam ki ilyen-olyan okok miatt, ami érdekelt volna, akadt jó néhány őskedvenc is, de most ezt dobta a gép. Nehezen tudnám listázni a megnézett koncerteket, nagyon sok emlékezetes estét élhettem át, akár metál, akár rock, akár pop vagy bármi más vonalon. Minden egyes percért hálás vagyok. A Dave Mustaine-interjúért különösen.

A szokásos kedvenceim közé bekerült bekerültek olyan események is, amelyeket a körülmények, a látvány vagy a zenetörténelmi jelentősége miatt érdekelt. A Coldplay elképesztően látványos, és nyilván a látvány vitte el a bulit. Mondhatnám ezt az Azahriah-koncertre is, amit muszáj volt látnom, és bizony a dalok, amikre vonogattam a vállam otthon, élőben bizony klasszul megszólaltak és értelmet nyertek. Nick Cave minden szempontból tízpontos estéje érzelmi csúcskategória volt, bár otthon nem igazán hallgatom, de élőben példátlan módon megérintett ez a furcsa zenei világ és nem evilági figura. Portnoy meg hazatért, és ennek örülünk. És végre láthattam a Heilungot!

A Future Uncertain

Amire nem számítottam volna sosem, év végén robbant egy underground bomba, visszatér a Nevermore. Hát, nem tudom. Az a történet számomra akkor lezárult, Warrel Dane hangját, figuráját, szövegeit és színpadi jelenlétét nem lehet utánozni. Illetve lehet, mert az önjelölt énekesek képtelenek nem őt másolni a mozdulataival egyetemben. Azt megértem, hogy Van Williams és Jeff Loomis is valamit kezdeni akar még az életével, és miért kezdjék alulról egy új zenekarnévvel, mikor van egy bejáratott név, amire vélhetően többen mozdulnak. Talán nem egyedül, de úgy gondoltam, hogy már van utód, van terv a bejelentéskor (a Linkin Park mintájára, amit még pótolnom kell egyébként). A gyors ilyen-olyan reakciók szerint nincs, és amatőr, a zenekar nevéhez teljesen méltatlan módon inddították az új tagok keresgélését. Nyilván jó lenne újra élőben hallani Azokat a Dalokat, nyilván felemás lesz, és nem is tudom, mennyire fog összeszorulni közben a szívem, szóval egyelőre nem tudom, hogy vagyok még ezzel az egésszel. De hát magamnak köszönhetem (ahogy a Slayer visszatérését is), ezt írtam az előző visszatekintőmben: „az idei évben meg Jeff Loomisra vetem könyörgő pillantásom, legyen az zenei anyag vagy élő fellépés". Szóval note to myself: vigyázz, mint kívánsz, avagy körültekintőbben kell megfogalmazni a kívánságokat.

És ne feledjük, hogy Mina Caputo újra Keith Caputo lett.

Draveczki-Ury Ádám

cemetery_110untoothers_110bloodincantation_110highparasite_110sonicuniverse_110

  1. Cemetery Skyline: Nordic Gothic
  2. Unto Others: Never, Neverland
  3. Blood Incantation: Absolute Elsewhere
  4. High Parasite: Forever We Burn
  5. Sonic Universe: It Is What It Is
  6. Flotsam And Jetsam: I Am The Weapon
  7. High On Fire: Cometh The Storm
  8. Judas Priest: Invincible Shield
  9. Marilyn Manson: One Assassination Under God, Chapter 1
  10. Vain: Disintegrate Together
  11. Slash: Orgy Of The Damned
  12. Jerry Cantrell: I Want Blood
  13. Exhorder: Defectum Omnium
  14. Linkin Park: From Zero
  15. Nile: The Underworld Awaits Us All
  16. Category 7: Category 7
  17. Kerry King: From Hell I Rise
  18. Lipz: Changing The Melody
  19. Dool: The Shape Of Fluidity
  20. Vltimas: Epic

Összességében kifejezetten korrekt volt a tavalyi felhozatal, néhány abszolút nem várt meglepetéssel. A Cemetery Skyline meg a High Parasite a semmiből érkezett, Manson vagy a Linkin Park esetében pedig sosem gondoltam volna, hogy ennyire bejönnek majd az aktuális albumaik. Sokat károgtam az utóbbi években a rockzene általános állapotán, azt még nem merem kimondani, hogy fordul ez a trend, de kétségtelenül derűsebben tudok állni az utóbbi időben ehhez a témához is. Ebben persze az is benne van, hogy számos zenekar szintet ugrott, ami az egész műfajnak jót tesz. Hogy csak egyet említsek: a System Of A Down gyakorlatilag semmit sem csinál, és errefelé mostanában nem is igazán vetődnek, de így sem lehet nem észrevenni, mennyire lazán töltenek meg most már valódi stadionokat is a tengerentúlon az utóbbi években, néhány hozzájuk hasonszőrű bandával összekapaszkodva. De ugyanígy gúvadó szemekkel néztem a fotókon és a videókon, micsoda tömegeket vonzott mindenfelé tavaly a Megadeth vagy a Lamb Of God/Mastodon/Kerry King közös nekifutás is... A felsorolt csapatokra persze mindig kíváncsi volt a közönség, de ilyen mértékben azért nem! Hasonlóan üdvös fejlemény, hogy ezzel párhuzamosan végre kinőni látszik a földből a TikTok-generáció rockmezőnye is, a Sleep Tokentől a Falling In Reverse-en, az Ice Nine Killsen és a Spiritboxon át egészen Poppyig. Utóbbiak persze elsődlegesen nem nekem szólnak már, de hát a jövőt nem is a hozzám hasonló vén hülyék jelentik, hanem a tizen-huszonévesek. Belőlük meg elég nagy hiány mutatkozott az elmúlt években a rockbulikon...

Tetszett még

A Top 20-ba nem fért be, de – a teljesség igénye nélkül – jó volt még a Nestor (bár nem annyira, mint a debüt), a kényszermegújult Deep Purple, Jamey Jasta, Simone Simons, a Borknagar, a Leprous, Ihsahn, az Orange Goblin, a Grand Magus, a kimondatlan Sons Of Apollo-utód Whom Gods Destroy, Billy Morrison, az Ulver, a Deicide, a Seven Hours After Violet, a Kings Of Mercia, a Pearl Jam, a Dvne, a Gaerea, a Body Count, a P.O.D., az amúgy teljesen jelentőségét veszített Black Country Communion vagy a Skid Row remek koncertlemeze. Magyar nevek közül a Mind's Mirrors, az Asphalt Horsemen, a Nest Of Plagues meg a Magma Rise ugrik be elsőként. Más vizekről az ausztrál synthwave-szaxofonmágus, Max Cruise Sunrises albumát pörgettem talán a legtöbbet, de a jó öreg Ice Cube, illetve Dua Lipa új albuma is rendesen hallgattatta magát.

Fenntartásokkal tetszett vagy nem tetszett

A Royal Republicnál lemezről lemezre egyre több dalra kattanok rá, de az indie-s dolgaik sajnos még azzal együtt is távol állnak tőlem, hogy a hagyományosan dallamrockos szabású témáik nem pusztán jók, hanem egyenesen zseniálisak. Ha az egész LoveCop olyan lenne, mint a lenti dalos Top 20-amra felkapaszkodott három téma, szó szerint mást sem hallgattam volna tavaly. Csalódásnak semmiképpen sem nevezném, de Bruce Dickinson The Mandrake Projectje inkább csak „oké, elmegy″ kategória nálam, pedig itt azért nagyon sok idő telt már el a legutóbbi szólónekifutás óta. A dalokkal nincs különösebb gond (bár nem is eget rengetőek), de a színtelen, tompa, dinamikátlan hangzásra egy ekkora névtől egyszerűen nem létezhet elfogadható indok. Sebastian Bachnál a lemez nagyjából fele bitang erős, a másik fele meg amolyan so-so, szóval nem bizonyult maradéktalannak az örömöm, de azért kénytelen vagyok elismerni, hogy elmúlt tizen-akárhány évnyi önmagát még így is messze túlteljesítette vele ez a langaléta örökgyerek. Az Opeth sokak által a régi formához való visszatérésként ünnepelt lemeze meg biztos jó volt, én viszont minduntalan azon kaptam magam, hogy nincs kedvem/türelmem hozzá, rosszabb passzban meg egyenesen idegesített. Nem engedtem el azért teljesen, mert nyilván hallom, mennyi munka fekszik benne – majd egyszer, máskor talán elcsípem a megfelelő pillanatot és elkezd működni.

Amit vártam, abból a zajos, emészthetetlen új Inter Arma egyáltalán nem jött be, bármennyire is szerettem az előző albumukat. Mick Mars lemeze és az elvileg utolsó Mr. Big teljesen eseménytelennek bizonyult, a Bon Jovi meg simán szarnak, de hát ott már rég nem is várok semmit. Szintén nem tudnak belőlem vállrándításnál többet kicsikarni a dallamos vonalon futószalagon érkező zenekari (Stryper, House Of Lords, Eclipse stb.) és projektformátumú (Revolution Saints, Sunstorm, The End Machine, Russell/Guns stb.) lemezek sem. Nem véletlen, hogy utóbbiak jelentős részéről már kritikát sem nagyon írtunk: egyszerűen nincs mit, nincs miért, és meggyőződésem, hogy nincs kinek sem. Tényleg él ember a földön, aki egyéves periódusokon belül három-négy, különböző néven futó, ám egymással tetszőlegesen felcserélhető lemezen akarja hallani Michael Sweetet, George Lynchet, Tracii Gunsot, Magnus Karlssont vagy Ronnie Romerót? Kifejezetten szeretem mindegyiküket, de én tuti nem, szóval más garantáltan még ennyire sem. A CamorrFrontiers pénzügyi trükközése aligha egyenlő a valós közönségigénnyel... Talán nem ennyire extrém és tankönyvszerű példaként, ám utóbbi probléma amúgy nem szűkül Nápoly környékére. Hogy csak két nevet említsek, meggyőződésem, hogy nem omlana össze a világ, ha mondjuk a Saxon vagy az Accept is kihagyna most egy szokásos ciklust, és csak öt-hat év múlva készítenék el a következő lemezt. Garantáltan jót tenne a végeredménynek... papíron. Mert persze a másik oldalról azt is értem, hogy ezek a matuzsálemi korú bandák nem feltétlenül akarnak öt-hat éveket várni, hanem ütik a vasat, amíg még lehet.

Az év dalai

  1. Royal Republic: My House
  2. Royal Republic: Lazerlove
  3. Max Cruise feat. Shaun Holton: Sunrises
  4. Unto Others: Suicide Today
  5. Stan Bush: No Surrender
  6. Unto Others: Sunshine
  7. Linkin Park: Good Things Go
  8. Category 7: Apple Of Discord
  9. High Parasite: Hate Springs Eternal
  10. Max Cruise feat. Alessandra Gonzalez: City Rush
  11. Royal Republic: LoveCop
  12. Cemetery Skyline: Torn Away
  13. Linkin Park: Overflow
  14. Sebastian Bach: What Do I Got To Lose?
  15. Lipz: Monsterz
  16. Judas Priest: Panic Attack
  17. Vain: Cold Like Snow
  18. Nile: True Gods Of The Desert
  19. Marilyn Manson: Death Is Not A Costume
  20. Cemetery Skyline: The Coldest Heart

Az év koncertjei

Érdemes visszaolvasni, maguk a szervezők is mennyire lassú visszapattanást vártak a covid idején az élőzene terén, ehhez képest a turnépiac olyan brutálisan felpörgött az elmúlt években, mint még soha. A három népstadionos Azahriah-hoz és Coldplayhez, tavalyelőttről a kétkörös Rammsteinhez, idénről a szintén puskásos dupla Imagine Dragonshoz fogható léptékű események akár még közvetlenül a járvány előtt is teljesen elképzelhetetlenek lettek volna, nemhogy tíz-tizenöt éve. De igazából akárhová mentem tavaly, mindenütt sokan gyűltünk össze, nyilván az adott banda méretéhez mérten – néhol egyenesen meglepően sokan. Szóval lehet, hogy másként hallgatunk ma már zenét, mint azelőtt, de hallgatunk, méghozzá rengeteget, és soha nem látott mértékben vagyunk hajlandók áldozni arra, hogy élőben is átélhessük.

A 2024-es dobogóra nálam a megvalósult bakancslistás tételnek számító Dave Mustaine-interjúval kiegészült Megadeth, Bruce Dickinson és a Hatebreed fellépése kívánkozik (utóbbi a mindig cuki Crowbarral), de csúcskategóriát hozott az Overkill, a Sepultura és az Obituary (kettejük között a Jinjerrel, csak nekik nem vagyok kimondott rajongójuk), és nagyon élveztem a Summer Hell minifeszten fellépők, Bryan Adams, a Depeche Mode, a Five Finger Death Punch / Ice Nine Kills / Malevolence hármas, a Body Count meg a Mr. Big koncertjét is. Ebben a dömpingben persze óhatatlanul akad, ami ilyen-olyan okból kimarad, adott esetben komolyabb favoritok is, de ezzel már kiegyeztem – amit lehetett és igazán fontos volt, azt azért többnyire úgyis láttam már élőben. Panaszra így sincs ok, és hálistennek idén sem lesz!

Tragédiák

Paul Di'Anno, Jack Russell, James Kottak, C.J. Snare, T.M. Stevens, Inger Lorre, Vitalij Kuprij, Sean Blosl, Casey Chaos, Shifty Shellshock, a stúdióguruk közül Peter Collins és Steve Albini, a nagy dalkovácsok közül Mark Spiro és Jack Ponti, mindez a teljesség igénye nélkül – se szeri, se száma a tavaly elment nagyságoknak vagy legalábbis kedvelt zenészeknek. Na, ez az, amivel viszont nem nagyon lehet kiegyezni...

2025 reménységei

Fentebb írtam 2024 nem várt meglepetéseiről, ilyenből bármennyit el tudnék viselni idén is. Ezen túlmenően biztosan lesz Down, Anthrax, Machine Head, Testament, Exodus, Helloween, The Night Flight Orchestra, Volbeat, Black Label Society, Cradle Of Filth, Corrosion Of Conformity, Europe, Crazy Lixx, Meteor, és talán lehet Ozzy Osbourne, Mastodon, Megadeth, Gojira, Living Colour, Ghost, Carpenter Brut, Glenn Hughes, Dimmu Borgir és Trouble is. Az ismét Mike Portnoyjal felsorakozó Dream Theatertől nem várok klasszikus erejű kinyilatkoztatást, de természetesen meg fogom hallgatni a lemezt. Stan Bush két új nótája annyira bejött, hogy egy lemeznyit is simán elhallgatnék ilyenekből az öregtől, de berúghatná újból a motort az Alice In Chains is. Érdekes kérdés a Forbidden, a Savatage, a Crimson Glory, a Biohazard, a Shadows Fall és remélhetőleg a God Forbid lemezes visszatérése, de jó zenét várok a Crowbar- és Type O Negative-tagokat tömörítő Sun Don't Shine-tól is. A Nevemore feléledése kicsit sufnituningos bénázásként jött le, de nincsenek a dologgal szemben elvi kifogásaim, sőt, kifejezetten drukkolok Jeffnek és Vannek, hogy sikerüljön megfelelő emberekkel feléleszteniük a zenekart.

Ja, és persze azért is ideírom megint a Guns N' Rosest, King Diamondot, a Dark Angelt meg John Sykest, illetve George R.R. Martint, Patrick Rothfusst és Scott Lynchet is, bár kétlem, hogy képesek lennének kiizzadni magukból az évtizedes szinten esedékes restanciáikat.

Bertli Zoli

royalrepublic_110nestor_110theoffspring_110blaha_110kozmahb_110

Legjobb lemezek
  1. Royal Republic: LoveCop
  2. Nestor: Teenage Rebel
  3. The Offspring: Supercharged
  4. Blahalouisiana: Sötét villám
  5. Kozma Norbi & Hegedűs Bori: Forrás
  6. Jazzbois: Still Blunted
  7. Sebastian Bach: Child Within The Man
  8. D-A-D: Speed Of Darkness
  9. Verni: Dreadful Company
  10. The Southern River Band: D.I.Y.
  11. Peter Sarik Trio: Jazz Request Show, No. 3
  • Revolution Saints: Against The Winds
  • Andreas Varady: Sunrise
  • Loop Doctors: Assisted Discovery
  • The Qualitons: Club Eco Vol. I (The Trail)

A sorszámozott lemezek azok, amelyeket egynél többször meghallgattam. És azért hallgattam meg egynél többször, mert számomra volt bennük fogódzó, igazából a sorrend majdnem mindegy is. Kivéve a Royal Republicot. Ugyanis ennél a svéd négyesnél mindegy, hogy közelítik meg a zenét, abból tánc lesz és vidámság. Persze, egész más már az irány ma, mint a kezdetekkor (amikor még minden jobb volt), de a magas fokon létrehozott dallamgenerátor, aminek a kenőanyaga a fesztelenség, a legfagyosabb időkben is működik, és szinte vég nélkül ontja magából az energiát.

Nestorék korszerű múltidézése megint klassz lett, és bár elsőre kapott egy „ez rendben van" címkét, aztán pár hallgatás után kikerekedett, miről is szól, milyen kincsei vannak az albumnak. Blaháék látszólag borongósabbak lettek, mint előtte, de valahogy csak-csak elindult a lemez több alkalommal is, és bár most is eléggé Barbara-nehéz, azért így jó ez, ahogy van. Kozma Norbi sokat dolgozott második lemezén, nagyon aprólékos munkát takar ez a csupaszív zene, ami mind dalaival, mind megszólalásával kiemelkedő dalgyűjteménynek bizonyul. Bori dallamai és hangja egyedi bársonyosságot ad az eleve puha szőnyegszerű rockmuzsikának, bármit is jelentsen ez, érdemes minden AOR/hard pop/soft rock/blues rock rajongónak meghallgatnia. A Jazzbois eklektikus zenéje tényleg sajátos, tényleg egyedi, ami otthon, rendes hifin ugyanúgy megállja helyét, mint fesztiválokon vagy önálló koncerteken. Elmerülős. Ja, a The Qualitons: kéne még néhány hasonló csapat idehaza. Tét nélküli, hangszeres pop-rock-beatzenéjük kiváló kis relax, amikor már megcsömörlöttél mindentől. Meg amúgy is.

Kedvenc dalok

  • Royal Republic: Lazerlove
  • Royal Republic: LoveCop
  • Royal Republic: My House
  • Carson Coma: Frida Kahlo
  • Kozma Norbi & Hegedűs Bori: Igaz hangú angyal
  • Blahalouisiana: Éllek túl

2024-es koncertek

  • Winger – A38
  • Sárik Péter Trió & Berki Tamás – Békéscsaba
  • Carson Coma – V. születésnap, MVM Dome
  • Megadeth – Barba Negra

A Winger tagjai sem egyenként, sem zenekarként nem tudnak hibázni. A jegyeladások is jelezték, hogy az érdeklődés magas: olyan zenekarról beszélünk, amelyik több mint három évtizeddel ezelőtt alapozta meg a népszerűségét, egy olyan korszakban, amikor a külcsín még a rockzenében is – talán túlzás nélkül – többet számított, mint a zenei teljesítmény, de ezek a srácok már akkor is dalszerzői és előadói képességeik okán érték el a sokmilliós lemezeladásokat. A koncert aztán a legmesszebbmenőkig megfelelt a várakozásoknak, napokig széles mosollyal emlékeztem vissza rá. Berki Tamás és Sárik Péterék már megint. Egy alternatív univerzumban őket kéne felírni depresszió ellen. Világszínvonal. Carsonék öt év alatt elérték, hogy úgy játszhassák saját zenéjüket, hogy közben páros lábbal szálljanak bele bármiféle elvárásba, legyen az dalszöveg, kompozíció, megjelenés vagy véleményközlés. Idén erre az MVM Dome körszínpada szolgáltatott igazolást, tömött nézőtér közepén. Dave Mustaine és az aurája. Kár tagadni, szeretem. Felőlem állhatna a színpadon egymaga, és olvashatna fel menetrendeket, azt is megnézném, és hasonlóan rajonganék érte, mint amikor nyávog, nyöszörög vagy cinikus humorral köpködi a szavakat éneklés közben. Kellett, jó volt a lehangoló körítés ellenére is.

Csalódások 2024-ben

Tompos Kátya elvesztése nagyon megérintett. Kimagasló átéléssel előadott dalai, kristálytiszta, lélekmelegítő éneke és dalai mindig magával ragadnak, és nagyon-nagyon elkeserítő, hogy egy ilyen rokonszenves jelenség ilyen fiatalon távozzon közülünk. Köszi mindent, Kátya!

Várakozásaim

Zenei téren valószínűnek tartom, hogy a The Night Flight Orchestra idén is telitalálat lesz, még akkor is, ha nagyon fog hiányozni tőlük David Andersson zenei valója. Igencsak lesz frankó Carson Coma-lemez is. Egyéb várakozásom nincsen. Alkotói tevékenységem terén pedig a filmezés és a fényképezés további fejlesztése szerepel a várakozásaim közt, valamint a gördeszka és BMX alapműveleteit szeretném gyakorolni.

Cseke Feri

royalrepublic_110ihsahn_110opeth_110judas_110thycata_110

Ajcsi
  1. Royal Republic: LoveCop (Képtelenség, hogy mennyire jók még mindig. Nem tudnak hibázni...)
  2. Ihsahn: Ihsahn (Őrület, hova fejlődött Ihsahn. Volt már dühösebb, keményebb, de zeneileg az új mű zsebre tesz minden korábbi megnyilvánulást...)
  3. Opeth: The Last Will And Testament (Lidérces bűvkör, as usual...)
  4. Judas Priest: Invicible Shiled (Hogy lehet az, hogy 2024-ben is egy 50 éves banda írja meg a legvagányabb heavy metal himnuszokat?)
  5. Thy Catafalque: XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek (Kátai-művek At Their Best! Jöhetnek még ezután is ilyen gyönyörű álmok...)
  6. Nighthawk: Vampire Blues (Nem volt ennél lezserebb vintage partirock az elmúlt évben...)
  7. Vanden Plas: The Empyrean Equation Of The Long Lost Things (Ki gondoltam volna, hogy egy ilyen erős lemez van még bennük?)
  8. Albion: Lakesongs Of Elbid (Klisés, sárkányos, varázslós, borzalmas, de mégis úgy ragad, hogy azt nem hiszem el...)
  9. Dua Lipa: Radical Optimism (Színvonalas '80ies retro pop, eleganciával és csúcsnótákkal vegyítve. Ennek még James Bond-betétdal lesz a vége...)
  10. At Night I Fly: collision / fusion / division (Bevált kísérletek éjjel repülő módban...)
  11. Jerry Cantrell: I Want Blood (Alice In Camouflage...)
  12. Nile: The Underworld Awaits Us All (Betekintés az alvilágba...)
  13. Palace: Reckless Heart (Akkor él a szív, ha vakmerő...)
  14. Kingcrow: Hopium (Prog metal ópium H-ra hangolva...)
  15. Marty Friedman: Drama (Nem kell a dráma. Kivéve akkor, ha Marty csinálja...)
  16. Whom Gods Destroy: Insanium (Topzenészek nem szarral gurítanak...)
  17. North Sea Echoes: Really Good Terrible Things (Az Északi-tenger visszhangjai megzenésítve...)
  18. Big Big Train: The Likes Of Us (Tragédiát követő felegyenesedés...)
  19. Leprous: Melodies Of Atonement (Kiengesztelődés melódiák által...)
  20. Beth Hart: You Still Got Me (Még engem sem engedtél el, Beth...)

Hátsó zseb

Bruce Dickinson, Ákos, Shumaun, Evergrey, Black Country Communion, Deep Purple, Azure, Keys, Amerikan Kaos, Dvne, Nubian Rose, Kyros, Madder Mortem, Lucifer, Blahalouisiana, The Quill, Salvus, Kft, Six By Six, Orden Ogan, Sleepytime Gorilla Museum, Elefánt, Nestor, Kissin' Dynamite, Linkin Park, Borknagar, Nick Johnston, Caligula's Horse, Lenny Kravitz, Grand Magus, Sonic Universe, Witherfall, Anciients, Nightwish, Blind Ego, Von Herzen Brothers, Neal Morse

Houston, baj van!

  1. Amaranthe: The Catalyst (Jól induló történet viccbe fordulása...)
  2. Dool: The Shape Of Fluidity (Zseniálisan induló történet középszerbe fordulása...)
  3. Serj Tankian: Foundation (Erőlködő szupersztár...)
  4. Sonata Arctica: Clear Cold Beyond (Nem is értem, miért hallgatom még mindig őket...)
  5. Neal Morse: Late Bloomer (A „nemnormális" mester harmadik lemeze egy év alatt. Hallatszik is, hogy mennyire felesleges...)
  6. Kerry King: From Hell I Rise (Elmaszatolt negyed-Slayer...)
  7. Myles Kennedy: The Art Of Letting Go (Ezt most elengedtem én is...)
  8. Oceans Of Slumber: Where Gods Fear To Speak (Ragyogó kezdetektől az unalomba fordulásig...)
  9. Devin Townsend: PowerNerd (Fiókba tömködött töltelékek kipakolva...)
  10. Bon Jovi: Forever (Nyámnyila zene a dalszerzés magasiskoláját néha megvillantva...)
  11. Mr. Big: Ten (Poros. Élettelen. Megkopott. Helyenként okés...)
  12. Frost*: Life In The Wires (Hátast terveztem dobni, de nem sikerült...)

Év dala 2024

  • Thy Catafalque: Vakond

Danev György

kws_110rossvalory_110jerry_110vain_110braverival_110

Nem úgy indult, de 2024 végül csak összefújt a szél számomra is húsz lemezt, amit fontosnak tartok listába rendezni. Ezzel nem azt mondom, hogy pozitív irányba változott a véleményem a zeneipar mai állapotáról, de tény, hogy a tavalyinál azért erősebb évem volt új lemezek tekintetében. A Vain visszatérését még úgy is örömteli eseményként könyveltem el, hogy közben magam sem tudtam mire vélni azt a Davy által képviselt üzleti modellt, amivel saját magát is beleértve megszívatott mindenkit, akit még érdekelte a munkássága. Hasonlóan boldoggá tett egyik kedvenc basszusgitárosom, a hajdani Journey-zenész Ross Valory első szólóalbuma. Mondhatni, nem siette el, 75 évesen hozta ki ezt az évtizedek óta érlelgetett anyagot, mindenesetre egészen biztosan szegényebb maradtam volna, ha nem hallhatom ezt az abszolút nem magától értetődő, afro-kubai jellegű instrumentális dalcsokrot, mert óriási minden egyes hangja. Ha már régi kedvencek: bluesban nálam évtizedek óta Kenny Wayne Shepherd a nyerő, Mel Gibson veje pedig idén is bizonyította az elektromosságtól sistergő friss művel, hogy ezt a zenét kevesen érzik nála jobban 50-en innen. A végtelenül semmitmondó nevű The New Roses azt mutatta meg, hogy lehet dallamos rockot fájdalmas közhelyparádé nélkül is tolni, ráadásul olyan lazán és természetesen, amit az amerikai kortársaik is megirigyelhetnének, ha ott nem lenne teljesen halott ez a műfaj. A When You Fall In Love daluk konkrétan olyan, hogy Mitch Malloy bemutatkozó lemezén is ott lehetett volna. A Blues Pillst régóta követem, de soha korábban nem találtak el annyira, mint most a Birthday-jel. A tavalyi összesítőmben nagy reményeket fűztem egy lehetséges új Alice In Chains-koronghoz, ami nem jött össze, de lett helyette Jerry Cantrell-album. Bánom-e? Egyáltalán nem, sőt, egyet kell értenem azokkal, akik szerint Jerry maga az AIC, a borítóra ragasztott matrica pedig lényegében elveszítette jelentőségét az évek során. Amíg ilyen gyilkos anyagokat készít, addig nincsen kérdésem.

Voltak jókora meglepetések is 2024-ben: álmomban sem gondoltam volna, hogy a visszatérő Linkin Park ekkorát fog ütni, nekem nagyon bejön a frontcsajos újjászületés. Marilyn Manson hozta a másik nagy feltámadást, utoljára 1996-97-ben szavaztam neki akkora bizalmat, mint most, és meg is hálálta. A francia Alcest újbóli felbukkanásának szintúgy örvendek, mert megint megmutatták, hogy az utálatosan nedves és ködös novemberi idő zenei atmoszféra formájában történő leképezésében továbbra is verhetetlenek. Az év felfedezettje címet gondolkodás nélkül a brit bluesrockos Brave Rivalnek adom, a két frontlánnyal kiálló ötös ugyanis valami elképesztően perfekt módon építette második lemezét. A Fight Or Flight úgy gitárcentrikus (értsd jól: tele van bitang riffekkel és virtuóz szólókkal), hogy közben popos dallamérzékkel fektet kétvállra. Mintha a korai Heartot keverték volna össze Beth Harttal és a Black Stone Cherryvel. Az Unto Others közel tökéletes lemeze viszont csak azért nem vágott ugyanennyire a földhöz, mert már az előző munkájukon is érződött, hogy irdatlan potenciál van bennük. Arra leszek nagyon kíváncsi, mennyire lőtték el a puskaporukat most, és fel tudnak-e nőni a feladathoz a következő anyagon is. A Royal Republicot annak ellenére nem tettem fel a listára, hogy megint írtak pár eszelősen nagy nótát, de továbbra sem tudom hova tenni és igazán komolyan venni őket. Popvonalon Dua Lipát eléggé vártam, hozta is magát profin, de a Future Nostalgia katarzisát azért nem tudta reprodukálni a Radical Optimism.

Külön bekezdés nálam a vinyl formában történő újrakiadások kérdése. Habár már jó ideje nyilvánvaló, hogy a hozzám hasonló megveszekedett gyűjtők illúziókat kergetnek, amikor a régi mellett pénzt fektetnek új vinylek vásárlásába, mert közük nincs az egykori analóg megszólalás eredendően meleg, organikus mivoltához - voltaképpen ugyanazt a hangzást veszik meg, amit a CD is tud -, azért ezek a kiadványok is nagyon sokat adnak exkluzív kiállításukkal és információdús tartalmukkal. A negyvenéves Powerslave zoetrope formátumban mindent vitt idén ebben a kategóriában, de szorosan mögötte ott lihegett a Black Sabbath Anno Domini box set, ami végre igazságot szolgáltatott a Martin-érának, továbbá a Van Halen hírhedt '91-es dallasi koncertjét is jó volt beszerezni. Más kérdés, hogy az idén érkező '90-es évekbeli Rush- és Dream Theater-lemezek mit tudnak majd, mert közülük néhány anno már meg sem jelent vinylen, tehát eleve CD-re kalibrálták őket. Kicsit fából vaskarikának tűnik ez, mert oké, hogy lemezanyagból CD-t és további még jobban összesűrített digitális állományokat lehetett készíteni, ez viszont nem kétirányú út, fordítva nem tűnik relevánsnak, hacsak nem vonatkoztatunk el itt is az ábrándoktól.

Albumok

  1. Kenny Wayne Shepherd: Dirt On My Diamonds, Vol. 2
  2. Ross Valory: All Of The Above
  3. Jerry Cantrell: I Want Blood
  4. Vain: Disintegrate Together
  5. Brave Rival: Fight Or Flight
  6. The New Roses: Attracted To Danger
  7. Unto Others: Never, Neverland
  8. Alcest: Les Chants de l'Aurore
  9. Judas Priest: Invincible Shield
  10. Linkin Park: From Zero
  11. Blues Pills: Birthday
  12. Marcus Nand: The Traveler
  13. Billy Morrison: The Morrison Project
  14. Kings Of Mercia: Battle Scars
  15. Grand Magus: Sunraven
  16. Black Country Communion: V
  17. Dua Lipa: Radical Optimism
  18. The Offspring: Supercharged
  19. Flotsam & Jetsam: I Am The Weapon
  20. Marilyn Manson: One Assassination Under God, Chapter 1

Dalok

  1. Kenny Wayne Shepherd: I Got A Woman
  2. Jerry Cantrell: Off The Rails
  3. Billy Morrison feat. Ozzy Osbourne & Steve Stevens: Crack Cocaine
  4. Joe Holmes: Cross Eyed Stare
  5. Bon Jovi: My First Guitar
  6. Royal Republic: LoveCop
  7. Vain: Holding On For Love
  8. Ross Valory: Nightflower
  9. Judas Priest: Gates Of Hell
  10. The New Roses: When You Fall In Love

Koncertek

Magamhoz képest kimondottan sok koncertre elmentem 2024-ben. Ahogy mindig, a Scorpionst most is jó volt látni, nem tudom megunni őket. A Megadeth szintén penge volt, ahogy a búcsúzó Mr. Biget is kár lett volna kihagyni. Slash szintén adta magát, de a paloznaki Jazzpikniken is remekül szórakoztam, a Morcheeba esetében a csalódás nem volt opció.

Csalódások

Bruce Dickinson lemeze olyan semmilyen lett, a Mr. Big zsengéje meg főleg. Ha már Eric Martin, akkor még a TMG-lemezt is többet hallgattam és jobban tetszett, pedig az se egy kockásra gyúrt cucc volt. A The Dead Daisies akár csalódás is lehetett volna, ha vártam volna még egyáltalán bármit is tőlük. Doug Aldrichért viszont nagyon szorítok, hogy kigyógyuljon a rákból: ha valaki, hát ő pont nem érdemel ilyen sorsot.

Reménységek

Ghost, Gojira, Anthrax, Death Angel, Glenn Hughes, Down, The Cult, Savatage, The Night Flight Orchestra, Wildness, Joe Holmes, koncertek terén pedig Pantera, Avenged Sevenfold, Iron Maiden, GN'R, meg a többi, amit még nem jelentettek be.

Kántor Tamás

flood_110maddermortem_110opeth_110teramaze_110theolddeadtree_110

Külföldi Top 5:

  • Flood: Ripped Into Exile
  • Madder Mortem: Old Eyes, New Heart
  • Opeth: The Last Will and Testament
  • Teramaze: Eli: a Wonderful Fall from Grace
  • The Old Dead Tree: Second Thoughts

Hazai Top 5:

  • Alva: Out of This Madness
  • At Night I Fly: collision/fusion/division
  • Salvus: Szabad szemmel
  • Watch My Dying: Egyenes kerülő
  • Z!enemi: Manna

...és még két határtalan kollaboráció:

  • Mind's Mirrors: Forever Is Not Nearly Long Enough
  • Thy Catafalque: XII: A Gyönyörü Álmok Ezután Jönnek

...egy akusztikus lemez:

  • Teramaze: Teracoustic Sessions Vol 1

...meg egy koncertalbum:

  • Sullen: Caronte

...plusz egy EP:

  • Persefone: Lingua Ignota I

Koncert

  • BZ50 koncertcsokor (Wall of Sleep, At Night I Fly és Wendigo), illetve At Night I Fly-lemezbemutató
  • Special Providence jubileumi koncert Pécsen és Kaltenecker-Markó Duó a bajai jazzfesztiválon
  • Carson Coma Pécsen és Győrben és újra Pécsen

Nagy szívfájdalmam, hogy nem volt idén Prog Camp fesztivál. Lenyűgöző volt a Gojira-performansz az Olimpia megnyitóján. És csoda volt David Helfgottot élőben zongorázni látni-hallani.

2025-ben tőlük mindenképp várok valami jelentőset: Textures, Extol, Twisted Into Form, Seventh Station, Subterranean Masquerade és a Europe. Itthon pedig a Dystopia.

Kiss Gábor

kerry_110bodycount_110simonesimons_110kingsofmercia_110riotv_110

  1. Kerry King: From Hell I Rise
  2. Body Count: Merciless
  3. Simone Simons: Vermilion
  4. Kings Of Mercia: Battle Scars
  5. Riot V: Mean Streets
  6. Ministry: Hopiumforthemasses
  7. Suicidal Angels: Profane Prayer
  8. Blues Pills: Birthday
  9. Blue Öyster Cult: Ghost Stories
  10. Attacker: The God Particle
  11. Judas Priest: Invincible Shield
  12. Evil Dead: Toxic Grace
  13. Kissin' Dynamite: Back With A Bang!
  14. The Dead Daisies: Light 'Em Up
  15. Flotsam And Jetsam: I Am The Weapon
  16. Satan: Songs In Crimson
  17. Saxon: Hell, Fire And Damnation
  18. Opeth: The Last Will And Testament
  19. Jerry Cantrell: I Want Blood
  20. The Old Dead Tree: Second Thoughts

Míg tavalyi összefoglalómra viszonylag kevés olyan lemezt tudtam összekaparni, amiknek abszolút helye volt az év végi legek között, idén teljesen más volt a helyzet: a 2024-es termésből akár egy Top 30-as listát is simán össze tudtam volna dobni. Végül aztán valahogy csak sikerült meghúzni a vonalat és a megadott keretek között maradni, viszont a mostani felsorolásban szereplő húsz anyag mindegyik tényleg olyan, amit vagy kiemelkedőnek tartok vagy személy szerint nekem adtak kifejezetten sokat.

2024-ben duplán is visszatért a Slayer, hiszen míg az anyacsapat utolsó felállása élőben volt elcsíphető a tengerentúlon, addig Kerry King saját neve alatt kihozta a Repentless kvázi folytatását, így pedig számomra nem is lehetett kérdés, hogy mi legyen az év lemeze. Szerencsére a többi régi kedvenc is hozta a jó formát, melléjük pedig ért néhány nem várt, kellemes meglepetés is: az Opeth például bő tizenöt év után szállított le egy olyan lemezt, amit végre megint szívesen hallgatok, a Blue Öyster Cult régi cuccokat leporoló anyaga totál beragadt a lejátszómba, Simone Simons annak ellenére elvarázsolt, hogy az Epicát sosem szerettem, és új kedvencet is avattam a The Old Dead Tree-vel. És akkor volt még North Sea Echoes, Balance Of Power, Exhorder, Anvil, Striker, Nasty Savage, D-A-D, Impellitteri meg egy rakat további jó lemez, amik ugyan végül lehúzattattak a listámról, de mindenképpen meg kell őket említeni, ahogy itthonról az At Night I Fly, a Mind′s Mirrors és a Stonedirt remekül sikerült anyagait is!

Nemcsak új zenék terén, de koncertek tekintetében is igen mozgalmas évet zártam, hiszen amellett, hogy számtalan, bivaly erős összeállítást láttam itthon, ismét sikerült néhány különleges koncertélményre is szert tennem külföldön. Ezek közül a legkülönlegesebb talán David Gilmour római előadása volt, meg Jean-Michel Jarre és Brian May különleges fellépése a pozsonyi Starmuson, de hatalmas élmény volt a monstre AC/DC-koncert, szintén északi szomszédainknál, illetve ennek totális ellentetjeként, a Satan és a Jag Panzer kultikus, totál underground bulijai.

A sok jó lemez és a rengeteg koncertélmény azt eredményezte, hogy a szokottnál is több kedvem volt zenéről írni, így a 2024-es év volt a legtermékenyebb azon több mint húsz közül, amit a Shock! stábjában töltöttem. Hosszú évek után végre ismét volt időm és lehetőségem interjúkat készíteni, a Sabina Classennel, Steve Smyth-szal, Axel Rudi Pell-lel és Phil Campbell-lel folytatott, kifejezetten jó hangulatú beszélgetések pedig csak még tovább pörgették bennem a közlési kényszert, aminek az lett a vége, hogy annak ellenére idén írtam a legtöbbet az oldalra, hogy időközben elkezdtem besegíteni a HammerWorldnél is. Azt meg tényleg csak zárójelben teszem hozzá a végén, hogy mindezek mellé belefogtam egy házfelújításba, illetve megkértem a párom kezét is, így 2025 már csak az esküvőnk miatt is felejthetetlen év lesz számomra.

De az is látszik, már most, hogy metál szempontjából is fasza lesz 2025. A januárt kapásból a Manowar pozsonyi bulijával kezdem, júniusban megnézem a Savatage újjáalakuló turnéját Oberhausenben, de az is biztos, hogy szeptemberben megint ott leszek az egyik Ayreon-szeánszon, Tilburgban. Az itthoni bulik közül leginkább King Diamond és persze Kerry King felbukkanását várom tűkön ülve, de biztosan remek lesz a Pantera, a Gojira és az Avatarium megint, meg persze izgalmas a Nicko nélküli Maiden is. Összességében tehát, míg a 2023-as összefoglalóban nemcsak én, de talán a teljes szerkesztőség is kissé borúsan látta a kemény muzsikák helyzetét, ki merem jelenteni, hogy számomra 2024-ben a metal tekintetében is kisütött kicsit a nap. Bízzunk tehát a további jó széljárásban: legyen 2025 legalább olyan jó év, mint az idei volt!

Koroknai Balázs

analogbalaton_110leprous_110linkinpark_110thycata_110petshopboys_110

Az év lemezei

  • Analog Balaton: Repedés
  • Leprous: Melodies Of Atonement
  • Linkin Park: From Zero
  • Thy Catafalque: XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  • Pet Shop Boys: Nonetheless
  • ...dala: Mengyelejev: Jódli
  • ...tévéműsora: Dalfutár
  • ...felfedezettje: Linkin Park
  • ...hiányérzete: Fekete Zaj
  • ...videója: How to Play Enter Sandman on Guitar
  • ...várakozása: 2024 =< 2025

Oravecz Zoltán

sevenhoursafterviolet_110langlang_110korven_110dool_110disbelief_110

  1. Seven Hours After Violet: Seven Hours After Violet
  2. Lang Lang: Saint-Saëns
  3. Mark Korven: The First Omen (filmzene)
  4. Dool: The Shape Of Fluidity
  5. Disbelief: Killing Karma
  • Avalanche Kaito: Talitakum
  • Category 7: Category 7
  • Combichrist: CMBCRST
  • Deep Purple: =1
  • Doedsmaghird: Omniverse Consciousness
  • Fit For An Autopsy: The Nothing That Is
  • Hans Zimmer: Dune Part 2 (filmzene)
  • Job For A Cowboy: Moon Healer
  • John Zorn: The Hermetic Organ Volume 11 – For Terry Riley
  • Mushroomhead: Call The Devil
  • Nile: The Underworld Awaits Us All
  • Nocturnus A.D.: Unicursal
  • Replicant: Infinite Mortality
  • Static-X: Project Regeneration, Vol. 2
  • Tom Holkenborg: Furiosa: A Mad Max Saga (filmzene)
  • Bad Omens: Concrete Jungle (The OST)

Pálinkás Vince

amerikankaos_110attacker_110balanceofpower_110bluespillslp_110deepurple_110

Az év albumai
  • Amerikan Kaos: Armageddon Boogie
  • Attacker: The God Particle
  • Balance Of Power: Fresh From The Abyss
  • Blues Pills: Birthday
  • Deep Purple: =1
  • Flotsam And Jetsam: I Am The Weapon
  • Jerry Cantrell: I Want Blood
  • Judas Priest: Invincible Shield
  • Kerry King: From Hell I Rise
  • Mind's Mirrors: Forever Is Not Nearly Enough
  • Mr. Big: Ten
  • Opeth: The Last Will And Testament
  • Riot V: Mean Streets
  • Vanden Plas: The Empyrean Equation Of The Long Lost Things
  • Whom Gods Destroy: Insanium

Koncertek

A legütősebb nemzetközi bulik nagyjából visszafelé kronológiával – és körülbelül ugyanennyit kihagytam.

  • Blues Pills
  • Scanner
  • Dream Theater
  • Sepultura-Jinjer-Obituary
  • Myles Kennedy
  • Michael Schenker Group
  • Havok
  • Extreme/Richie Kotzen – Hamburg, majd Kotzen – Budapest
  • Scorpions
  • Bruce Dickinson
  • Crypta
  • Jelusick
  • Tygers Of Pan Tang
  • Anneke van Giersbergen – Heavy Strings
  • Mr. Big

Szilvás Gergely

thycata_110brucedickinson_110untoothers_110devilseed_110jerry_110

  1. Thy Catafalque: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  2. Bruce Dickinson: The Mandrake Project
  3. Unto Others: Never, Neverland
  4. Devil Seed: Devil Seed
  5. Jerry Cantrell: I Want Blood
  6. Body Count: Merciless
  7. Deep Purple: =1
  8. Judas Priest: Invicible Shield
  9. Wintersun: Time II
  10. Attic: Return Of The Witchfinder
  11. Kerry King: From Hell I Rise
  12. Black Tusk: The Way Forward
  13. Flotsam And Jetsam: I Am The Weapon
  14. Labyrinthus Stellarum: Vortex Of The Worlds
  15. Bütcher: On Fowl Of Tyrant Wing
  16. Blues Pills: Birthday
  17. Hammerfall: Avenge The Fallen
  18. Exhorder: Defectum Omnium
  19. Lucifer: V
  20. Amaranthe : Catalyst

Mint minden évben, ezúttal is szenvedés volt összerakni az évi top húsz albumot. Nem annyira azért, mert nem volt (számomra) miből válogatni, inkább azért, mert szokásosan a top legtetejét, a számomra legfontosabbakat leszámítva újfent a „melyik kezembe harapjak" effektus lépett életbe. Ennek köszönhetően az első három hely után kábé csereszabatos a teljes lista, egy hét múlva lehet, ugyanezek más sorrendben következnének, ismeritek ezt nyilván. Ennél fájóbb, hogy mindenre nem is jutott idő, így maradhatott ki egy csomó olyan lemez/előadó innen, amibe még nem volt érkezésem rendesen beledőlni, vagy egy egyszerűen csak későn (utólag fogok?) találkozni majd vele. De elsődlegesen igyekeztem a „mit hallgattam tényleg sokat/többet" elvet priorba helyezni. (A Devil Seedre külön felhívnám a figyelmet, aki a Candlemass-ízű doom világban érintett, de még nem futott beléjük, menjen rá, érdemes!)

2025-re jelen pillanatban a reményteli újjáalakulások lelkesítenek módfelett, tényleges újrakezdések éve lehet, ha így folytatódik. A Savatage év végére dobta be a követ az állóvízbe, akárcsak a Nevermore, bízom benne, hogy mindkettőhöz lesz szerencsénk élőben is majd. Módfelett remélem, hogy King Diamond is gyorsít picit a párévente ellőtt egy-egy új dalnyi tempón, és végre egy teljes lemezt is kihoznak majd. Az újraformált Agregator is jöhet az új albummal.

Koncertek

  1. Metallica – Varsó
  2. Emperor – Brutal Assault
  3. Bruce Dickinson – Masters Of Rock / Barba Negra

Koncertek szintjén ritkábban írok toplistát, hagyományosan sokat járok mindenfélére, heti átlag egy buli biztos kijött ebben az évben is, és ezen a téren tényleg nehéz a sok kurva jóból almát a körtével összevetni. Ezúttal a Top 3 mégis egyértelműen kiemelhető volt, a 'taliga azért, mert tényleg lehengerlőek voltak az általam látott bulikon (professzionális szórakoztató gépezet lvl 1000), utóbbi kettő meg azért, mert nem minden bokorból ugrik elő a lehetőség, és a különlegesség tényleg tíz pontos élménnyel is társult. Dickinsonnál a pesti buli után már tudtam azért, mi várható, de hosszabb is volt a cseheknél, pazarul is szólt, így a kettőből ez nyert. Az Emperor meg egyszerűen megalázóan tökéletes volt, minden szempontból, leszámítva Ihsahn anti-black metal fizimiskáját, haha.

A legnagyobb élményeket egyébként nem is annyira a top nevek koncertjein húztam be idén (bár abból is lehetne hosszú listát húzni), a spéci kis klubbulik vittek el legjobban e tekintetben: a Godsleep a Riffben, vagy az underground thrash veterán Assassin pozsonyi klubkoncertje cirka 50 fizető néző előtt. A Blues Pills sem tudott hibázni. A Black Tusk pipa volt a bakancslistámon, mást kellett áldozni érte, de így is megérte. Az Unto Others a Zajon kimaradt, őket a Brutal Assault kisszínpadján pótoltam. Sepultura-fronton még nem eresztettem el a fonalat, a mostani buli fasza volt, de biztos vagyok benne, hogy 2026-ban alaposabban is végigfutnak majd a (tényleges?) feloszlás előtt az EU-fesztiválokon, lesz itt még alkalom. Ami konkrét meglepetés volt, hogy az év végi Anthrax / Testament / Kreator-bulin Millék vitték el a pálmát – erre totálisan nem számítottam. A jövőre tekintve: a mighty Manowar januári pozsonyi koncertje papíron tévedhetetlen (spéci Hail To England és Sign Of The Hammer programmal). Sokakkal ellentétben én a Queensryche jelenkori verziójért is lelkesedem, ennek megfelelően várom a februári koncertet is. A Panterának is le kell bontania az Arénát február elején. Ott leszek mindkét Maiden-koncerten, az új dobos és a sosem játszott dalok programba hozatala miatt kicsit a turnét is nyitó első ezek közül a Maiden-örténelem egy darabjává is válik majd. A Rockmaraton megerősödésében is bízom, ahogy abban is, hogy hamarosan jön az a pár talonban lévő nagyobb headliner név még. Tavaly a cseh Masters Of Rockkal való egybeesés miatt nem tudtam ott lenni, idén 2025-ben végre lecsúsznak egymásról, így a részvételem nem kérdés. A MOR kábé fellépőktől függetlenül is kőbe lenne vésve (ez nálunk már fix baráti program, jómagam tizenhetedik alkalommal utazom ki oda), az idei évi vállalásom pedig az októberi Keep It True lesz Würzburgban, megannyi különlegességgel.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#17 Anomander 2025-01-15 12:08
Idézet - Edward_Richtofe n:
Idézet - Haraszti Péter:
Tudom hogy egy listàra nem férhet fel minden, na meg az elmúlt év különösen erős volt, de sajnàlom hogy egy listàra sem fért fel az In Vain, a Swallow the Sun és a Vola ( az utóbbi is csak a hozzàszólàsokba n ha jól olvastam)....


A Swallow the Sunt en nagyon probaltam szeretni, de nekem borzaszto steril. Nem raktam fel csalodasokhoz, mert ez volt az elso album amit meghallgattam toluk, engem nem talalt el.


In Vain nagyon jó!
Vola-val még kicsit küzdök, egyelőre nem kapott el annyira mint a Witness, de ez simán megváltozhat.
Swallow the Sun-ról egyelőre nekem is hasonló a véleményem.
Idézet
 
 
#16 Anomander 2025-01-15 12:07
Nekem ők voltak a legjobbak idén, kifejezetten erős volt a felhozatal.

Külföldi előadók (csak ABC sorrendben!)
Art of Anarchy: Let There Be Anarchy
Blood Incantation: Absolute Elsewhere
Cemetery Skyline: Nordic Gothic
Hamferð: Men Guðs hond er sterk
Huntsmen: The Dry Land

In Vain: Solemn
Khirki: Κυκεώνας
Leprous: Melodies of Atonement
Madder Mortem: Old Eyes, New Heart
Reliqa: Secrets of the Future
Vanden Plas: The Empyrean Equation of The Long Lost Things

Magyar (szintén ABC sorrend)
At Night I Fly: collision/fusion/division
Mind’s Mirrors: Forever Is Not Nearly Long Enough
Salvus: Szabad szemmel
Thy Catafalque: XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
Watch My Dying: Egyenes Kerülő
Idézet
 
 
#15 Edward_Richtofen 2025-01-15 09:42
Idézet - Haraszti Péter:
Tudom hogy egy listàra nem férhet fel minden, na meg az elmúlt év különösen erős volt, de sajnàlom hogy egy listàra sem fért fel az In Vain, a Swallow the Sun és a Vola ( az utóbbi is csak a hozzàszólàsokba n ha jól olvastam)....


A Swallow the Sunt en nagyon probaltam szeretni, de nekem borzaszto steril. Nem raktam fel csalodasokhoz, mert ez volt az elso album amit meghallgattam toluk, engem nem talalt el.
Idézet
 
 
#14 blackmagic 2025-01-15 09:04
Ez mindig nehéz, de akik biztos ott vannak:

-The Cure
-Kerry King
- Disbelief
- The March Violets (Goth/new wave stb..)
- Misantrophy
-Atreyu
- Cory Marks (Country/Americana zenész)
és
Ice Cube
Future
Kendrick Lamar
Idézet
 
 
#13 Haraszti Péter 2025-01-15 06:02
Tudom hogy egy listàra nem férhet fel minden, na meg az elmúlt év különösen erős volt, de sajnàlom hogy egy listàra sem fért fel az In Vain, a Swallow the Sun és a Vola ( az utóbbi is csak a hozzàszólàsokba n ha jól olvastam)....
Idézet
 
 
#12 Üdv:Shíva 2025-01-14 21:39
Sziasztok!
2024 számomra hosszú évek után a legtöbb király albumot hozta, nehéz is volt kiválasztani az 5 legjobbat, de most nagyon egyezek a szerkesztők véleményével:
1. Judas Priest- ez a banda elkepesztő! Előző album is 10/10, de ez az idei. Számomra hihetetlen hogy 50 éves banda még mindig ilyen lemezeket csinál. Legjobb koncertet is vitték idén.
2. Cementery skyline! Év felfedezettje! Atom jó lemez! 10/10
3. Unto others- never neverland. Ez a banda 3. Lemeze és szerintem mind a három 10/10 ! Kedvenc bandáim egyikévé lépett elő
4. Marilyn Manson. Ezt nem láttam jönni, de holywood óta a legjobb lemeze 10/10
5. High parasite- úgy néz ki idén a darkrock nálam lesöpört mindent:)
+1 linkin park- valahogy így kell visszatérni a zenekarban, zseni az egész úgy ahogy van; meteora óta a legjobb!
Ui: 2025-ben szeretnék egy klasszikushock cikket a rammstein-mutter albumáról :D
Idézet
 
 
#11 Chris92 2025-01-14 19:13
Az előző évet köszönöm a Judas Priestnek, az Ulcerate-nek, Thy Catafalquenak, High on Fire-nak, az Opethnek, Jerry Cantrellnek, az Alcestnek (az év egyik legjobb koncetje volt a Düreres), a Blood Incantationnek, a Black Pyramidnak, a Travelernek és a The Cure-nek.
Idézet
 
 
#10 Rapid Fire 2025-01-14 18:40
A Judas Priest album győzelmének örülök.
Egyébként az itteni pocsék lemezkritika, ahol Glenn Tiptont sikerült alapító atyának titulálni, vagy egyes hazug,buta vagy buzizó hozzászólások aligha segítették.ezt a győzelmet
Az "Invincible Shield" album győzött az egyik legrégebbi és
talán legismertebb magyar hard rock és metal magazin
szerkesztőségi összevetésén is. Ugyanitt a Pokolgép új albuma is jól szerepelt .pedig azt is szidták itt és máshol is.
Szóval az "Invincible Shield" album több helyen is
győzött ezzel bizonyítva, hogy ez egy klasszikus album.
Egyébként, annak idején -1984-ben- a "Defenders of the Faith" klasszikus fogadtatása messze nem volt ilyen jó, tehát az "invincible Shield" kedvezőbb helyzetből startol a jövő felé.
Végül, de utolsó sorban nem akarok elfeledkezni a nyilván
csalódott és sokkolt, talán pánik rohamot is kapott grunge/alternatív rajongókról sem. Számukra íme egy álomcsapat:tipp er gore dob,Courtney Love basszer és oboa,
Kurt Kombájn gitár,Justin Bieber ének,tekerőlant ,joe biden tánc és Kátai Tamás delszerző,rende ző.
Idézet
 
 
#9 Jacs Akde Tény Leg 2025-01-14 15:41
Idézet - Krájsz:
A Road-ot nem nagyon csípitek, jól érzem? Kiadták a legjobb lemezüket, összehoztak egy elismerésre méltó létszámú Aréna bulit, húsz éve az egyik legnépszerűbb magyar banda, de nálatok dgy Azariah vagy Ákos, Dua Lipa előbb szerepel a felsorolásban, mint a domoszlói négyes. Kár...

.......hmmm ja .....
Idézet
 
 
#8 Edward_Richtofen 2025-01-14 14:26
Hosszú lesz, de ünnepek alatt ráértem. A tavalyi év koncertek terén volt erős, nehezen választottam ki az 5 legjobbat, cserébe új zenéket nem sokat hallgattam, és őszintén nem is volt sok olyan album, ami igazán eltalált. Most ez teljesen megfordult, koncertekre sajnos alig sikerült eljutni, ellenben rengeteg új zenét hallgattam.

Az év legjobbjai:

1. Thy Catafalque – XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek:

A derpegő, kényszeresen negatív vélemények jóval nagyobb száma alapján a koncertképes TC—vel kapcsolatban sokak kötelezőnek érzik közölni, hogy valami, ami ennyi pozitív figyelmet kap csak túlértékelt lehet, illetve természetesen régenmindenjobb vót. Na most az van, hogy ez az új lemez, bár meglepett, egyértelműen megmutatja, hogy Kátai nem a legjobb lemezét írta meg a Rengeteggel vagy a Geometriával, mert a XII minden tekintetben hozza azt a színvonalat, mint az említettek, és cserébe végre úgy is szól a cucc, ahogy a dalok megérdemlik. A TC azon ritka esetek egyike, ahol úgy tűnik egy karrier 12 album után ér igazán révbe, és kapja meg azt a figyelmet és elismerést, ami mindig is kijárt volna neki. Elhiszem, hogy sok ember csőrét bassza a Kátait érő folyamatos hozsannázás, de amíg ilyen színvonalú a produkció, addig ez szerintem több, mint megérdemelt.

2. VOLA – Friend Of A Phantom

Az nem lepett meg, hogy a legutóbbi Witness album zsenijét nem ugrották meg, de a kezdeti csalódás után azért gyorsan beérett az új eresztés is. Nagyon érződik, hogy a Witness-szel megtalálták a hangjukat, mert az itteni dalok már elég erőteljesen azonos formula alapján íródtak, ami miatt kevésbé friss, amit itt csinálnak, de jó dalokat nem felejtettek el írni. Pár giccsbe hajló pillanatot leszámítva (Break My Lying Tongue pl.) végig stabil album, ennyire jó popzenét Meshuggah riffekre szerintem nem tud más írni jelenleg.:D

3. Leprous – Melodies Of Atonement

Nálam a Leprous nagyon mellé ment az Aphelionnal, ahol a játékuk inkább érződött egy Einar one man shownak, mint zenekarnak. Sziruposnak és unalmasnak éreztem, ezért is ért pozitív csalódásként, hogy ezzel az albummal sikerült jó helyre beállítani a potmétereket. Itt érezhetően egy kurva jó zenekar játszik, és nem minden az énekesnek van alárendelve. Karcosabbak a riffek, és van egy nagyon jó, de nem túltolt, elegáns filmzenés beütése a daloknak. Amennyire elengedtem őket a legutóbbi album után, ezt most annyira sokat hallgattam. Nincs rajta kifejezett sláger, nekem egységesen erősek a dalok, tipikusan egyben hallgatós album.

4. Alcest – Les Chants de l'Aurore

Szerintem ez nemes egyszerűséggel eddig a legjobb Alcest lemez, pedig a Spiritual Instincts is kurva jó volt. A baj csak annyi vele, hogy az Alcest zenéje annyira melankolikus, hogy nem mindig van hozzá hangulatom, ezért pl. a koncertjükre sem mentem el a Dürerbe, pedig biztos fasza volt.

5. Spectral Wound – Songs of Blood and Mire

Itt sem lep meg, hogy a Diabolic Thirst szintjét nem ugrották meg, de old school, sallangmentes black metalban nekem továbbra is az egyik legjobb új csapat. Ez a mostani egy fokkal még inkább retrózza az elsővonalas BM klasszikusokat, egy-két dalban akkora Bathory hangulat van, hogy a fal adja a másikat, de emellett van egy jóleső frissesség és karakter is a dalokban, utóbbit erősítik pl. az ízes gitárszólók. Az eggyel koszosabbra vett hangzás is jól áll a daloknak, bár a Diabolic vaskosabb gitárjait jobban bírtam.

Akik hozták a kötelezőt:

1. Dool – The Shape of Fluidity
2. Ulver – Liminal Animals
3. Borknagar – Fall
4. Sólstafir – Hin Helga Kvöl
5. Nails – Every Bridge Burning

+1 Powerwolf – Wake up the Wicked

Kellemes meglepetések:

1. Linkin Park – From Zero
2. Marilyn Manson – One Assasination Under God, Chapter One
3. Kanonenfieber – Die Urkatastrophe
4. Opeth – The Last Will and Testament
5. Tribulation – Sub Rosa in Aeternum

+1 Kingcrow – Hopium (köszi, Shock!)

Csalódások:

1. Zeal & Ardor – GREIF
2. Rotting Christ – Pro Xhristou
3. PAIN – I Am
4. Freak Kitchen – Everyone Gets Bloody
5. Kerry King – From Hell I Rise

+1 Gaerea – Coma

Legjobb dalok:

1. Linkin Park – The Emptiness Machine
2. VOLA – Bleed Out
3. Thy Catafalque – Világnak világa
4. Ulver – A City in the Skies
5. Leprous – Faceless
6. Zeal & Ardor – Hide in Shade
7. Bad Omens – The Death Of Peace Of Mind (2024-es élő)
8. Marilyn Manson – Raise The Red Flag
9. Dool – Evil In You
10. Borknagar – The Wild Lingers

+1: Azahriah – tartarosz
+2: BÖC – Don't Come Running

Év koncertje:

Heilung, Zeal & Ardor, Barba Negra
Szorosan második: Thy Catafalque, Szene, Bécs
Idézet
 
 
#7 imi 2025-01-14 11:28
Szegény Witherfall a tavaly megjelent negyedik lemeze címével próbálja még mindig felhívni magára a figyelmet kétségbeesetten .
(kb ugyanaz a színvonal, mint az előző három lemezen)
Bejött még a High On Fire Cometh The Stormja (bár a bécsi koncert csalódás volt a szar (túl)hangosítás miatt)
És az új Vain is állat.
Volt pár kellemes koncert is:
Napalm Death, Primitive Man, Wormrot (!!!) februárban
Converge, Toxic Holocaust, Cancer Bats a Dürerben augusztusban
Fu Manchu a bécsi Arénában októberben
És év végén az Anthrax buli a lakodalmas sátorban.

Kíváncsi vagyok a Power Trip-re, hogy mit alkotnak Riley nélkül és szurkolok Lou Kollernek, hogy legyőzze a betegségét.

.
Idézet
 
 
#6 Szilvás Gergely 2025-01-14 10:32
Egy jó kis Gutalaxot, meg egy Down For Whatever jubileumot azért behúzok még elé, de aztán jöhet a Hail and Kill! :) \m/

Idézet - nikfisz:
Idézet - Krájsz:
A Road-ot nem nagyon csípitek, jól érzem? Kiadták a legjobb lemezüket, összehoztak egy elismerésre méltó létszámú Aréna bulit, húsz éve az egyik legnépszerűbb magyar banda, de nálatok dgy Azariah vagy Ákos, Dua Lipa előbb szerepel a felsorolásban, mint a domoszlói négyes. Kár...

Az Azariah/Ákos csöppet se érdekel,a Dua Lipa az se tudom mi....De a Road-ot mindíg is a legtúlértékelte bb zenekarnak tartottam idehaza.Lehet,hogy nem csak én....Ami 2024-et illeti. Jerry Cantrell és a Royal Republic ami igazán kiemelkedő volt számomra. Idén lesznek nagyon jó koncertek. Én a pozsonyi Manowar-al kezdem!
Idézet
 
 
#5 Szilvás Gergely 2025-01-14 10:30
Személy szerint: a Roaddal szegről végről földik vagyunk, cirka 25 éve ismerjük is egymást. A lemez előtti demós korszakan több koncertet is szerveztem nekik Egerben, párat még utána is. A mai napig járok is rájuk, lemezek is mind megvannak (fizikai formában, az új is). Egyszerűen Az utolsó rapszódia is azok közé tartozik, amibe nem volt elég idő úgy és annyira belefeküdni, amennyire illendő volna, meg amennyire fogok is. Márpedig ez pont egy komolyabb dalokat is felvonultató album. Szűk pár hét alatt, egy civil melók által most különösen agyonterhelt év végén egyszerűen nem jutott elég lehetőség. Ha megvetted a lemezt, gondolom kaptál hozzá Road újságot is - annak a felét, a 12 vagy 13 héttérinterjút is én csináltam. Ennyire nem komálom őket :)

Ennek a listázgatásnak azonban mindennel együtt is úgy van értelme (szerintem), ha a pillanatnyi valóságot tükrözi, az meg ez, amit leírtam.

Legalább húsz olyat kapásból fel tudnék még sorolni rajtuk kívül, aki nekem rossz érzés, hogy kiszorult a húszból, pedig ott lenne a helye. Ha egy hónap múlva kéne összeírni, lehet, hogy változna is.

Idézet - Krájsz:
A Road-ot nem nagyon csípitek, jól érzem? Kiadták a legjobb lemezüket, összehoztak egy elismerésre méltó létszámú Aréna bulit, húsz éve az egyik legnépszerűbb magyar banda, de nálatok dgy Azariah vagy Ákos, Dua Lipa előbb szerepel a felsorolásban, mint a domoszlói négyes. Kár...
Idézet
 
 
#4 nikfisz 2025-01-14 09:56
Idézet - Krájsz:
A Road-ot nem nagyon csípitek, jól érzem? Kiadták a legjobb lemezüket, összehoztak egy elismerésre méltó létszámú Aréna bulit, húsz éve az egyik legnépszerűbb magyar banda, de nálatok dgy Azariah vagy Ákos, Dua Lipa előbb szerepel a felsorolásban, mint a domoszlói négyes. Kár...

Az Azariah/Ákos csöppet se érdekel,a Dua Lipa az se tudom mi....De a Road-ot mindíg is a legtúlértékelte bb zenekarnak tartottam idehaza.Lehet,hogy nem csak én....Ami 2024-et illeti. Jerry Cantrell és a Royal Republic ami igazán kiemelkedő volt számomra. Idén lesznek nagyon jó koncertek. Én a pozsonyi Manowar-al kezdem!
Idézet
 
 
#3 Dead again 2025-01-14 08:57
LEGJOBB LEMEZEK

01 - The Cure - Songs of a lost world
02 - Bruce Dickinson - The Mandrake Project
03 - My dying bride - A mortal binding
04 - Z!enemi - Manna
05 - Linkin Park - From zero
06 - Zeal & Ardor - Greif
07 - Six feet under - Killing for revenge
08 - Road - Az utolsó rapszódia
09 - High parasite - Forever we burn
10 - Nile - The underworld awaits us all

EZEK SE VOLTAK OLYAN ROSSZAK

High on fire - Cometh the storm
Ministry - HOPIUMFORTHEMAS SES
P.O.D. - Veritas
Salvus - Szabad szemmel
Sonata Arctica - Clear cold beyond

ÉV DALAI:

Bruce Dickinson - Afterglow of Ragnarok
High on fire - Cometh the storm, Darker fleecer
High parasite - Wasn't human
Junkies - Királyi többes, Túlrajzolt kép, Az idegenek mi vagyunk
Linkin Park - The emptiness machine, Stained
Ministry - Cult of suffering
My dying bride - Thornwyck hymn
Nile - Chapter for not being hung upside down on a stake in the underworld and made to eat feces by the four apes
Road - Az utolsó rapszódia
Six feet under - Ascension, Bestial savagery
The Cure - Alone, Endsong
Watch my dying - Fedetlen lépés
Z!enemi - Valamilyen Vivien, Főnix

NEM OLYAN JÓL SIKERÜLT LEMEZEK

Alien ant farm - ~mAntras~
Deicide - Banished by sin
Hammerfall - Avenge the fallen
Watch my dying - Egyenes kerülő

ROSSZ DOLGOK

My dying bride szétesése

KONCERTEK

Bruce Dickinson - Barba Negra
Sepultura - Barba Negra

REMÉNYSÉGEK

Nem várok semmit igazából, de azért egy új Kornnak vagy Ördögnek örülnék már.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.