Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Death Angel: Relentless Retribution

Mikor 2004-ben végre-valahára kijött a visszatérő Death Angel album, a The Art of Dying, sokan ráncolták a homlokukat. Nem igazán értettem a fanyalgókat már akkor sem, hiszen a Death Angel lemezek között már a klasszikus időkben is óriási különbségek voltak, ez a zenekar mindig új utakat keresett, sosem ismételte önmagát.

megjelenés:
2010
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 30 Szavazat )

Akár az Ultra-Frolic, akár a Frolic-Act III kettősét nézem, már akkor is meglehetősen nagy szakadék tátongott Mark Oseguedáék anyagai között. Pont ezért nem értettem, miért baj, ha a kultikus Bay Area brigád nem egy retro anyaggal rukkol elő. A 2008-as Killing Season aztán egy kissé már thrasehesebb volt, de az tuti, hogy az új anyag jelenti majd a mennyországot a régisulis muzsikák kedvelői számára.

Mikor Ted Aguilart sikerült elkapnom pár szóra a MetalMania fesztiválon Csillebércen, váltig állította, hogy egy ízig-vérig thrash anyag kovácsolódott ezúttal műhelyükben. A jó Ted nem is kamuzott, a Relentless Retribution a leginkább thrash lemezük a visszatérés óta, mely sokkal közelebb áll a korai idők Death Angeléhez, mint 1991 óta bármi, sőt, még azt is megkockáztatom, hogy sokkal inkább Frolic-Ultra ez az anyag, mint Act III.

Bár az ún. klasszikus felállásból mára csak Mark Osegueda és Rob Cavestany van a bandában, a Death Angelt mindig is jellemző, nagyfokú zeneiség megmaradt, illetve, bár láthatóan igyekeztek egy minél feszesebb lemezt összehozni, azok a kis finomságok is itt vannak, amik a kezdetektől kiemelték őket az átlagos zenekarok táborából. Annak külön örülök, hogy ismét van akusztikus téma a lemezen hiszen az Act III Room with a View és Veil of Deception tételei a kedvenc Death Angel szerzeményeim között vannak a mai napig.

A hangszeres tudás természetesen roppant magas szintű, Rob Cavestany, és a közel egy évtizede itt pengető Ted Aguilar mesteri, változatos riffelését, illetve szólómunkáját élmény hallgatni. Az „új" ritmusszekció is oké, és bár Will Carrol nem annyira egyedi, mint Andy Galeon volt, hiba nélkül oldja meg feladatát a doboknál, csakúgy, mint Damien Sisson bőgős. Az előző lemezekkel ellentétben a Relentless Retribution domináns vokalistája egyértelműen Mark Osegueda, akinek sikerült kifejezetten erős énektémákat összehozni, így abszolút nem sírom vissza az Art of Dying „mindenki énekeljen kicsit" hangulatát. Azért persze a vokalizáláson kívül Rob is viszonylag sokat énekel, mely nótákról azonnal az anno két lemezt megért The Organization (a Death Angel klasszikus felállása Mark Osegueda nélkül) ugrik be, és mivel ezeket is kifejezetten szeretem, természetes is, hogy gyenge pontról esetükben sem beszélhetünk.
Dalokat kiemelni nincs értelme, a színvonal egységesen magas, de a Truce végén hallható akusztikus témázgatás, a roppant összetett Claws in So Deep vagy a Death of the Meek remek riffelése mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Ezek az egyértelmű csúcspontok, de a többi nóta is abszolút tízpontos.

A Death Angel gyakorlatilag verhetetlen élőben, a Relentless Retributionnel pedig sikerült egy olyan anyagot összehozniuk, amely a legélesebb képet festi arról, mit kap az ember az arcába egy DA-bulin. Technikás, lendületes, old school thrash metalt! A pontszám nem kérdés.

 

Hozzászólások 

 
+4 #2 Kiss Gábor (Shock!) 2012-05-23 20:12
Idézet - zsotya:
A Truce végén hol van akusztikus témázgatás?:)


Mmármint a Claws in so Deep végén. Jogos ! :)
Idézet
 
 
+4 #1 zsotya 2012-05-22 12:29
A Truce végén hol van akusztikus témázgatás?:)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.