Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Stratovarius, Amaranthe: márciusi power metal est a Club 202-ben

stratovarius2013Legfrissebb albumát mutatja be március 23-án a szimfonikus elemeket is felvonultató, szélvészgyors power metal leghíresebb finn képviselője, a Stratovarius. A Club 202-be érkező turné másik fő attrakciója a dán-svéd Amaranthe koncertje lesz, akik szintén most megjelenő albumukat hozzák; az estét pedig egy floridai banda, a Seven Kingdoms fellépése teszi majd teljessé.

Februárban kerül a lemezboltokba a Stratovarius legújabb, Nemesis című lemeze. A várakozást megkönnyíti, hogy január 25-én egy limitált példányszámú EP-t is kiadtak, mely a lemez nyitótételét, az Unbreakable-t tartalmazza, továbbá négy korábbi dal, így például a Falling Star és a Freedom remaszterizált verzióját. Az új hangzást kapó nóták remekül mutatják be azt is, hogy milyen fogós hallgatnivalót kínált majd a Nemesis című új album.

Matias Kupiainen, a zenekar gitárosa így nyilatkozott az EP kapcsán: „Számomra rendkívül fontos az Unbreakable című dal, és a szövege személyes jelentéstartalmat hordoz. Az embernek néha lehetősége adódik arra, hogy kislisszoljon a mindennapok lélekőrlő mókuskerekéből, és észrevegye az igazán fontos dolgokat az életében. Amikor ezt a különleges pillanatot megéljük, akkor valóban legyőzhetetlenné, megtörhetetlenné válunk, ahogy a dal címében is szerepel. Fontos, hogy néha egy percre megálljunk és átérezzük ezt – még akkor is, ha a világ körülöttünk éppen darabjaira hullik.

A Stratovarius egyike a leghíresebb, legnagyobb múlttal bíró szimfonikus power metal zenekaroknak: a finn együttes még 1984-ben kezdte működését. A név a Stratocaster gitár és a zseniális hegedűkészítő, Stradivari által készített Stradivarius hegedűk nevének összeolvasztásával született, s ez a választás valóban afféle ars poeticaként írja le zenéjüket. Az együttes kitartó munkával ért fel a csúcsra, melyben része volt Timo Tolkki énekes-gitáros munkájának, majd a később csatlakozó énekes, Timo Kotipelto fantasztikus orgánumának. Az 1995-ös Fourth Dimension volt az első lemez Kotipeltóval, és sikere igazi áttörést jelentett a Stratovarius számára.

Az ezt követő Episode című korongon pedig már minden a helyére került: vonósok, monumentális hangzású kórusbetétek dúsították az emelkedett hangulatú dalok hangzását, a zenekar pedig megkezdte albumról albumra lépegető diadalmenetét, melynek köszönhetően a műfaj meghatározó képviselőjévé vált. Karrierjük egyik csúcspontja talán a 2003-as, két részes Elements lemez kiadása volt, melyet világkörüli turné keretében mutattak be több millió rajongójuknak.

2008-ban az addig meghatározó szereppel bíró Tolkki távozott a zenekarból, de a Stratovarius csillaga ezt követően sem áldozott le, hiszen Matias Kupiainen személyében hamarosan sikerült új gitárost találni, és az új tag csatlakozására anno maga Tolkki is áldását adta.

A turné másik főszereplője üstökösként tört ki az elmúlt években az ismeretlenség sötétjéből: a dán-svéd Amaranthe ugyan csak második albumát adja ki idén, de máris hatalmas rajongótáborral bír világszerte. A 2007-ben alakult együttes a skandináv dallamos death metalt ötvözi egy kiváló tehetséggel és remek adottságokkal rendelkező énekesnő hangjával, és fogós, néha már-már slágeres zenei megoldásokkal. Nexus című új albumuk márciusban jelenik meg.

A zenekart alapító Olof Morck elmondása alapján a videó készítésekor az volt egy cél, hogy egy hollywoodi filmbe illő akciójelenetet rögzítsenek, számos látványos és remekül kivitelezett effekttel.

Az est nyitózenekara, a Seven Kingdoms Floridából érkezik: a Sabrina Valentine nevű hölgy által vezetett power metal csapat 2007-ben alakult, és a Blind Guardiannel közös 2010-es amerikai turné után került reflektorfénybe. The Fire Is Mine című friss lemezük októberben jelent meg a Nightmare Recordsnál. Most először jutnak el Európába.

A három zenekar budapesti koncertjére március 23-án kerül sor a budapesti Club 202-ben, jegyek már kaphatók!

a Concerto Music bemutatja: Nordic Nexus of Nemesis Tour 2013
Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms

2013. március 23., szombat 19 óra, Budapest, Club 202

Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 5900 Ft.

Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a www.concerto.hu weboldalon.

 

Hozzászólások 

 
#4 tschaby 2013-02-01 10:11
Az új Strato dalok alapján Johansson is megtalálta a szintijén a pop gombot, úgyhogy ennyiben már közelítettek az Amaranthe-hoz! A Seven Kingdoms érdekelne is, de amúgy tényleg drágának tűnik a buli.
A Power Metál kifejezést meg manapság (mint nemrég megtudtam) már kicsit más tartalommal használják, mint régebben.
Idézet
 
 
+1 #3 Equinox 2013-01-31 18:57
Amúgy csak nekem tűnik drágának? Kicsit túl van már a Strato a zeniten (sajnos), a bemelegítő banda meg még a csikó felnőttjének nemiszerve szint. Van erre elég érdeklődő? Bár ízlések és pofonok.
Idézet
 
 
+2 #2 Valentin Szilvia 2013-01-31 17:58
Idézet - Equinox:
Nem keresek kákán csomót, de Amaranthe-ban mi a power metal? (a cikk címe miatt kérdem) A house-os ritmusok? :D


Hivatalos sajtóanyag, és most nem adtunk másik címet, copypaste működött. De jogos!
Idézet
 
 
+1 #1 Equinox 2013-01-31 17:43
Nem keresek kákán csomót, de Amaranthe-ban mi a power metal? (a cikk címe miatt kérdem) A house-os ritmusok? :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.