Bevallom, az Amberjack viszonylag friss csapat számomra. Hallottam már a nevüket korábban, de a zenéjükkel ezen a most kiadott debütáló anyagon szembesültem először. Viszont örülök neki, hogy így alakult, mert a Storm kimondottan feelinges, jó dalokkal telepakolt album. Különösebben eredetinek nem nevezném, de a csapatnak akár külföldön is simán lehet keresnivalója ezzel a muzsikával.
Maga a kiadói sajtóanyag americanaként jellemzi a zenét, ami akár ülhet is, bár én személy szerint például countrysabb, lazább dologra asszociálnék ebből a meghatározásból, ez meg itt azért minden józan mérlegelés alapján rockzene. Vintage rocknak meg azért nem titulálnám őket, mert a '70-es évek letagadhatatlan hatásai mellett, érzés szintjén rejlik bennük egy korszerűbb megközelítés is – ugyanarról beszélek, amitől mondjuk a Wolfmother vagy a Rival Sons sem hat avasnak. Itthonról pedig az Ozone Mamát vagy az Asphalt Horsement tudnám emlegetni, mint nem pontosan ugyanilyen, de több tekintetben is rokon megközelítéssel dolgozó formációkat. Szóval ha mindenáron skatulyázni akarunk, maradjunk inkább a rock'n'rollnál, ez a meghatározás jobban fedi a lényeget.
A legfontosabbakat tulajdonképpen már a fentiekkel elmondtam, és mivel ebben a stílusban nem kell újra feltalálni a kereket, nagyon mély műelemzésbe nem is szeretnék belebonyolódni. Ahhoz képest, hogy elsőlemezes bandáról beszélünk – korábban csak egy EP-t adtak ki –, az Amberjack meglepően érett zeneiségről tesz tanúbizonyságot ebben a tíz szerzeményben. Hallhatóan avatott kézzel, okos zenészaggyal és mindenekfelett szívvel-lélekkel megírt dalok ezek, amiket egyszerűen jó hallgatni, különösen így, hogy egyre többet süt a nap odakint, és az ember egyre többet megy mindenfelé. Egy hosszabb autóvezetéshez például eszményi soundtrack a Storm.
Az Amberjack szerencsére nem esik bele abba a csapdába, mint sok hasonszőrű alakulat, és nem folyik össze a lemez, változatosak a tempók, és amennyire a stílus megengedi, a hangulatokkal is ügyesen játszanak. Láng Vince ráadásul nemcsak úgy tesz, mintha énekelne, hanem igazi énekdallamokat produkál a nótákban férfias tónusú, de kellően hajlékony hangjával, és ez Magyarországon sajnos még ma is ritkaság (már ha érted, mire gondolok). Az ember minduntalan felkapja a fejét egy-egy szépen elkapott gitárszólóra, jól megfogott hangra, ízléses basszusfutamra, nem várt dobmenetre vagy billentyűs szőnyegre is. Igazából már elsőre is meggyőző az anyag, viszont telepakolták a lemezt olyan apróságokkal, amiknek köszönhetően később sem válik majd unalmassá. Ha dalokat kell kiemelnem, a húzós Anything mindenképpen csúcspont, de a könnyed Coulda Been Love nyitás, a hangulatos Cockroach, a refrénben roppant erős, himnikus Kingdom Of The Ants vagy a finom Man's Gotta Do is ütős darabok, a White Boy Blues zárásról nem is beszélve.
Egy szó mint száz, abszolút meggyőző bemutatkozó lemezt készített az Amberjack, jók a dalok, jól is szól a cucc, a zenekarnak pedig hallhatóan van mondanivalója. Megtippelni nem merném, de őszintén kíváncsi vagyok, meddig jutnak itthon vagy akár tőlünk messzebb ezzel a muzsikával.
