Csak beesett így az év végére még egy igen komoly meglepetés itthonról a kettes Archaic-lemezzel. Ráadásul kettős értelemben véve is meglepetés a How Much Blood Would You Shed To Stay Alive?, hiszen egyfelől tizenkét év után jött ki a debütáló Time Has Come To Envy The Deadhez képest, másrészt baromi jól sikerült. Nem mondom, hogy tökéletes az album, de az biztos, hogy ennél jobb thrasht magyar bandától manapság nem nagyon lehet hallani.
Tizenkét év elképesztően hosszú idő, bevallom, meg is lepett kicsit az újjáéledés, és annyi lemezen vagyunk túl azóta, hogy a régi emlékeim is eléggé megfakultak a zenekarról. Már amennyiben van értelme azonos történetről beszélni, hiszen az elmúlt évek során természetesen a felállás is jelentősen átalakult Püski László gitáros és Szabó Csaba Zoltán dobos körül, szóval kis túlzással akár egy másik zenekarnak is tekinthetjük ezt a mostanit. Az első lemezt újrahallgatva a szintugrás is elég egyértelmű. Jó volt a régi Archaic is, szó se róla, de ez a második album minden téren lekörözi a debütöt.
Mint írtam, a játék neve thrash, több kritika is a Slayert meg a Testamentet emlegeti a lemez kapcsán, ami abból a szempontból ül is, hogy minden mai thrashernél érezhetők a hasonló régi nagyságok. A slayeres fűrészelések eleve a műfaj alapfogásai közé tartoznak, a Testament-párhuzamot pedig a középtempós súlyozások mellett sokszor Jósa Tamás acsargós-bömbölős, mégis jól artikulált énekstílusa is erősíti. De ha ennek alapján valami harminc évvel ezelőtti szabású dologra számítanál, tévedsz: összhatásra az Archaic szerintem közelebbi rokona az olyan bandáknak, mint mondjuk a Dew-Scented, a The Haunted vagy a méltatlanul elfeledett Lazarus A.D. – vagyis határozottan 21. századi energiával tálalják a régi trükköket. Modernebb maga a megszólalás, a gitársound is, de ugyanígy jellegzetesen olyan riffek, átkötések, gerjesztések színesítik a klasszikus fűrészeléseket, amilyenekkel az említetteknél és társaiknál hallhatunk egészen rokon dolgokat. Sőt, ha már itt tartunk, nekem sokszor Tamásról is legalább annyiszor beugrik Randy Blythe, mint Chuck Billy, de hát utóbbiak esetében is tisztán kimutatható a kapocs, szóval nincs új a nap alatt.
A lemez energiaszintje egészen elsöprő, a John Doe-monológgal ékesített, kimérten feszült Setting The Examples után felpörög a motor, és pár momentumot leszámítva végig ki is tart a lendület egészen a végéig. Nem is nagyon akarom ízekre cincálni az albumot, a minőség ugyanis végig magas, nemzetközi összehasonlításban is simán megállja a helyét, amit hallunk, és ha valaki azt mondaná, hogy egy svéd vagy német bandát hallok, azonnal el is hinném. A The Saw kiválóan eltalált, dallamos refrénje, a Bonded By Leeches pszichopata hangulata, a Bulletproof súlyos betonozása vagy a záró To Wonder... / ...After A Kill kettős fogóssága ráadásul remekül színesíti a gyors zúzdák sorjázását. Az egyéni teljesítmények közül Tamást mindenképpen muszáj kiemelnem, gyilkos előadásmódja ugyanis csak még jobban megdobja az amúgy is erőteljes koffeintúltengésben szenvedő nóták energiaszintjét. Tényleg elsőrangú thrash-torokról beszélünk – és akkor még nem is említettük a többi bandáját, vagyis még baromi sokoldalú is.
Voltaképpen csak egy észrevételem lenne, ez viszont határozott, és emiatt nem adok magasabb pontszámot sem: egyvégtében mindenképpen sok a 49 perces játékidő, pár dalt nyugodtan vehettek volna rövidebbre (ha nem is sokkal, de legalább jelzésszerűen), netán egy-kettő le is maradhatott volna a végső verzióról. Viszont ez az album még ezzel együtt is lazán az év egyik legjobb magyar lemeze, sőt, ha nyugatabbra tekintünk, akkor is simán ott van az év erős produktumai között a műfajban (a The Haunted új albumát például elég lazán a hóna alá csomagolja, és nem, nem túlzok). Az Archaic egyetlen hibát követhet most el: ha nem üti a vasat az anyaggal, amíg meleg. Szóval a magam részéről őszintén remélem, hogy nem kell 2029-ig várni a hasonlóan izmos folytatásra, hanem még ebben az évtizedben megkapjuk...
Hozzászólások
Nem hazabeszélés, akkor is ezt írtam volna, ha ez egy német zenekar lemeze. Az új Haunted szerintem elég semmilyen.
Pontosan! Régi Haunted egyszerűen zseniális lemezek voltak. Az új Haunted valami teljesen más. Az Archaic olyan lemezt tett le amire szerintem büszkék lehetünk, hogy talán ezzel a lemezzel visszahelyezi a metal térképére az országot...hiszen az elmúlt jó pár évben nem született olyan lemez ami nemzetközi színtéren is megállaja a helyét.
Persze nem tökéletes a lemezük!! Remélem a következő az lesz :)
Meg az is fontos, hogy az archaic 2. lemeze jelent meg. Majd az 5.lemez után megnézzük mennyire lesz uncsi ;) de ez a mostani egyelőre 10 pont!
Nyilván nézőpont kérdése, és izlés dolga, de Hauntedék első két lemeze abszolút zseniális + a Revolver is gyanúsan az.
Amit azóta csinálnak az már inkább középszer és unalmas, náluk tényleg azt érzem hogy a korábbi hírnevükből élnek. Alig tudtam az új lemezüket végighallatni, újra meg végképp nem akarom. Van rajta 3-4 remek dal, de az kevés.
Az új Archaic jobb )
DE: Ezzel a résszel minden fentebb felsorolt pozitívumok ellenére sem tudok egyetérteni: "a The Haunted új albumát például elég lazán a hóna alá csomagolja"
MICSODA????
A Haunted legutóbbi lemeze nagyon tigris. Én speciel emiatt szerettem meg őket. És egy olyan lemez ne csomagoljon már egy eredeti anyagot a hóna alá, amin van egy olyan szám (Hidden Desire), amire egy az egyben rá lehet ordítani az Angel of Death-t. A KFK "tribute" szóló vinnyogtatásokr ól nem beszélve.
Jöhetnek a mínuszok. Végülis tél van :D
De egyet értek ha végre nem bohóckodna Zsola akkor szerintem egy ugyan olyan erős lemez vagy még erősebb lenne a Koho album!
De én érzek egy kis Ektomorf féle szüneteltetést mikor ki írták tavasszal hogy mi a helyzet a zenekarral hogy itt sem lehet véletlen hogy ennyi ember ott hagyta.
De vissza az Archaicra tökéletes lemez lett!
Remélem majd egy külföldi kiadó felfigyel rájuk mert sok potenciál van ebben a csapatban.