A tavalyi év egyik legnagyobb élménye volt számomra a katowicei Metal Mania fesztivál Megadeth-szel, Overkill-lel és Flotsam & Jetsammel a felhozatalban. Ehhez az illusztris hármashoz csatlakozott az Artillery is, akik hosszú szünet után tértek vissza, és pont emiatt rájuk voltam a leginkább kíváncsi. Sajnos a buli finoman szólva is felemásra sikeredett. A zenei résszel még nem is voltak komoly gondok, a csapat kiállása azonban katasztrófa, és megmondom őszintén, elsőre az új frontember sem tűnt kifejezetten meggyőzőnek.
Fentiek miatt nem is voltam benne biztos, hogy a dán thrasherek némi nosztalgiázáson kívül másra is képesek lesznek, azonban mikor megérkezett az új lemezt felvezető klipnóta, igencsak leesett az állam. A 10.000 Devils nemes egyszerűséggel lecsavarta a fejem, megvan benne ugyanis minden, ami az Artilleryt Európa egyik legjobb thrash brigádjává tette anno. Fifikás riffelés, emlékezetes gitármelódiák, jó énekdallam, egyszóval egy okosan felépített, ízig-vérig klasszikus Artillery nótát kaptam, így alig vártam, hogy az egész lemezanyagot is minél hamarabb meghallgathassam. A végeredmény minden várakozásomat felülmúlta, nyugodtan ki merem jelenteni, a When Death Comes-nál idén nem várható erősebb lemez dallamos thrash vonalról!
Ahogy fentebb már írtam, a zene klasszik Artillery, Soren Adamsen hangjának köszönhetően azonban egy fokkal közelebb kerültünk a power metalhoz, ami egyáltalán nem baj. Az első négy Artillery korongon hallható énekes, Flemming Rönsdorf teljes mértékben thrash-torok volt, ezer közül is felismerhető, ráspolyos hangja nagyon sokat tett hozzá a bandához, és megmondom őszintén, az első pár hallgatáskor kicsit még hiányoltam is. Soren teljesítménye azonban hamar meggyőzött, és azt is el kell ismernem, hogy az 1999-es B.A.C.K: lemezen hallható Flemminghez képest sokkal erőteljesebben és változatosabban is énekel. Ráadásul azzal, hogy dallamaival nem kevés power metalt csempészett a muzsikába, nagy szerepe van abban is, hogy az Artillery némiképp megújult, friss, ropogós formában tért vissza.
Részemről a By Inheritance lemezt tartom az etalon Artillery anyagnak különleges hangulata, és a minden addiginál fogósabb dalok miatt. Szerencsére a When Death Comes messze ezzel a lemezzel mutatja a legtöbb rokonságot. Hogy csak néhány példát említsek, az Upon my Cross I Crawl gitártémái akár a kilencvenes korongra is felférhettek volna, de a Delusions of Grandeure akusztikus részei is felfoghatóak konkrét utalásként, a Uniform pedig szinte a Khomaniac kistestvére is lehetne.
A sodróbb, thrashesebb vonalat képviseli a méregerős Sandbox Philosophy, a záró The End, illetve a tipikus Stützer riffelést felvonultató Not a Nightmare is, de kiemelkedő a fentebb már említett, minden idők legdallamosabb Artillery refrénjével előrukkoló 10.000 Devils és a Terror Squad lemezt idéző, brutál Rise Above it All is.
Az énekesváltás miatt kicsit más jellegű az új évezred Artilleryje, picit dallamosabb is, azonban nyugodtan kijelenthető, hogy ennek a frissítésnek csakis pozitív hozadéka van! Hibátlan anyag, engem megvettek kilóra!
Hozzászólások