Shock!

Utálom a koncertlemezeket, a Voivod Livest se vettem meg, akik ismernek, tudják, mit jelent ez, a hátamra a Killing Technology borítója van tetoválva LP-méretben, a szívem fölé Away-jel vésettem autogramot egy külön erre a célra készült titánium szikével, és mégse.

Felesleges pénzkidobás, kinek kellenek jó minőségű stúdiófelvételek formájában már rég meglévő számok némi közönségmorajjal kevert, gyenge hangzású, félrészegen lemészárolt verziói, mondogattam mindig, nekem ugyan nem. Ehhez képest most ott tartok, hogy - ha kijön végre egyszer - az Emperial Live Ceremonyt egyből két példányban fogom beszerezni, az egyik megy rögtön a légkondicionált páncélszekrénybe, a másik a discmanben pörög majd egyfolytában. Naszóval, alapmű ez, kérem szépen, kezdő és haladó emperorosok lemezgyűjteményének egyaránt nélkülözhetetlen darabja.

A hibátlan életműből képtelenség lenne legjobb számokat kiemelni, de a zenekar amúgy sem próbál biztosra menni: a válogatás egyetlen nyilvánvaló szempontja az volt, hogy mindegyik sorlemez érintve legyen, a videoklip-siker "The Loss And Curse..."-öt minden szívbaj nélkül lehagyták, ez itt tehát "pusztán" kilenc, minden korszakot felölelő Emperor-nóta élőben eljátszva a London Astoria közönsége előtt. Jut eszembe, miért csak kilenc, rohadt rövid a lemez, 48 perc az egész, biztos az ismeretlen okokból szükségesnek ítélt multimédia rész miatt, ami az "I Am The Black Wizards" koncertvideójából és két képernyőkímélő programból áll, szerintem ezek nélkül még simán teljes lehet bárki élete, az enyémet is beleértve, pláne, hogy a koncert videokazettán is megjelent pár hónapja.

Ha csak ennyiről lenne szó, iménti lelkendezésem talán túlzottnak volna mondható, azonban ez a lemez még azoknak is nyújt valamit, akik nem tegnap kezdtek ismerkedni az Emperor munkásságával. Egyrészt itt van mindjárt a kristálytiszta hangzás, minden egyes hangszert külön-külön hallani, mégis egységes, vastag, húzós, meg az összes többi közhely, amit ilyenkor leírni illik. Először nem akartam hinni a fülemnek, de bizony így van, ehhez a koncerthez képest még a IX Equilibrium stúdióalbum is kimondottan szarul szól, a zenészek meg épp csak annyit hibáznak - az egész lemezen talán kétszer, szerintem azt is szándékosan -, hogy elhihessük, nem a NASA által titkon kifejlesztett mesterséges intelligenciák kezelik a hangszereket. Az ének is úgy tökéletes, ahogy van, háromnegyed óra károgás, üvöltés, áriázás után is abszolút tiszta és határozott bír lenni a záró Ye Entrancemperiumban. Egy interjúban Samoth említette, hogy Ihsanh énektanárhoz jár, nem hittem el persze, a korábban gégemetszett hangú énekesek mostanában mind ezt nyilatkozzák, Nick Holmes is, hogy mást ne mondjak, aztán hallottuk az eredményt, de ez a fiú tényleg nem lóg az órákról, itt dögöljek meg, ha.

Másrészt meg, véresen komoly black metal lemezeken ugyan hol hallhatunk egy számot "van-tú-szrí-fór"-ral kezdeni? Ugye, sehol.