Shock!

Nem vagyok híve az évenkénti lemezmegjelenéseknek, de a másik végletet sem fogom soha megérteni, vagyis azt az esetet, hogy miért ül egy zenekar – jelen esetben az Ignite – tíz teljes évet egy új albumon. Ráadásul akármilyen minőségi muzsikában is utaznak Téglás Zoliék, azt azért nem lehet mondani, hogy ez itt valami Rush-szinten agyas és összetett cucc lenne... Na mindegy, a lényeg végső soron annyi, hogy végre megérkezett az A War Against You, és pont olyan, amilyennek hallani szerettük volna: nagyon jó. De annyit azért hozzá kell tennem, hogy ennyi év után talán pofátlanság is lenne bármilyen más végeredmény egy ilyen nagyszerű bandától.

Az Ignite sajátos állatfajta: ugyan zenei és személyes gyökereik alapján a mai napig hardcore/punkként emlegetjük őket, pusztán a muzsikát tekintve igazából jó ideje szétfeszítik ezeket a kereteket, és ha mindenáron csak a lemezen hallottak alapján kellene kategorizálnom őket, még akár lehardrockozni sem lenne hülyeség a csapatot. Nyilván nem abban az értelemben használnám ezt a jelzőt, mint mondjuk a P. Mobil vagy a Europe esetében, viszont annyi bizonyos, hogy ez a megadallamos, félelmetesen energikus zene gyakorlatilag bárkinek tetszhet, aki szereti a gitárgazdag, elsőrangú énektémákkal ellátott dalokat, és ehhez egyáltalán nem szükséges, hogy kifejezetten a punkos vonalhoz vonzódjon. Ezekre a számokra adott esetben éppúgy lehet izomból ugrálni a circle pitben, mint ahogy lehet őket teli torokból üvölteni a hátsóbb sorokban is, de ugyanígy a kocsiban hallgatva, munkába menet is egész napra elegendő erőt adnak, jó kedved lesz tőlük. Miközben ugyanakkor Zolit ma is feszíti a közlésvágy, vagyis továbbra sem valami felszínt kapargató dologról beszélünk. A hardcore-gyökerek tehát ezen a téren is megmaradtak, meg egyébként is, de az Ignite mindenképpen azonnal beazonosítható, üde színfolt a színtéren. Pontosan ebben a formában senki sem játszik ilyen zenét.

A banda ennyi év alatt persze változott is, és nem meglepő, hogy elsüthetem a híres közhely egyik felét, miszerint a dallamos részek még dallamosabbak lettek. Ezzel együtt persze az is borítékolható, hogy lesz, aki csalódásként éli majd meg az A War Against You-t, én viszont egyrészt nem vagyok a dallamok ellensége, másfelől ha már ott van egy zenekarban egy arc, akit kint is csak a hardcore Klaus Meinéjeként emlegetnek, óriási ostobaság lenne nem kihasználni ezt az fantasztikus hangot. Meg is teszik: a Begin Again tényleg megamelodikus nyitányában Zoli helyből hatalmasakat énekel, és ez a sodró erejű, himnikus dal bizony így, ebben a formában tényleg nem tipikus Ignite, ellenben baromi jó. És még nagyobbat üt utána a Nothing Can Stop Me pörgős-dallamos himnusza, amely már sokkal hagyományosabb stílusgyakorlat a csapattól. Viszont az énektémák terén tényleg mindenütt sikerült nagyot lépni előre, pedig eddig is ez jelentette az egyik fő erősségüket: gyakorlatilag az egész lemezt telepakolták hatalmas vokálokkal, refrénekkel, legyen szó akár egy olyan gyors, dél-kaliforniai ízű témáról, mint mondjuk az Alive, vagy egy olyan visszafogottabb ütemű darabról, mint az Oh No Not Again. Utóbbit már tényleg nehéz lenne másként aposztrofálni, mint hamisítatlan, 21. századi arénarockként, hatalmas ez a nem kicsit KISS-ízű refrén, és természetesen nem is lehet szabadulni tőle, garantáltan napokig dúdolod majd, ha egyszer meghallgattad. De Zoli kivételes dallamérzékére a szokásosan lendületes témává fejlődő Rise Up nyugis, kissé wave-es gitárhangokkal induló felvezetése is tökéletes példa.

Nem mondom, hogy minden egyes dal akkorát üt, mint a Nothing Can Stop Me vagy az Oh No Not Again, akad pár alapjáratosabb, simán-csak-jó darab is a lemezen, de a további csúcspontok között mindenképpen muszáj kiemelnem az óóóóózós This Is A Wart, a lemez talán legzúzósabb témáját, a Falu angol változatát Where I'm From címmel, amely méltán válhat az Ignite egyik új himnuszává a következő időszakban, illetve a Worköt is, ahol még akár Bruce Springsteen vagy Bryan Adams dolgainak hangulatát sem hülyeség felemlegetni a gitártémák hallatán (nem, nincs tévedés, továbbra is egy Ignite-lemezről beszélek). A nótát ugyanakkor mégis Zoli óriási, szenvedélyesen nagyívű dallamai viszik a hátukon. Utána pedig jön a Falu magyar változata, amelyet egy nem Amerikában, hanem itthon nevelkedett arc valószínűleg sosem írt volna meg ugyanebben a formában, viszont épp ettől üt olyan nagyot. Büszke légy rá, honnan érkezel, ennyi a lényeg – nem kell belemagyarázni semmit, ez így kerek. Jól is szól a lemez ezekkel a lüktető dobokkal meg a szépen, természetesen zengő-dörgő gitárokkal.

Sokat kellett várni erre az albumra, de csalódás természetesen nincs: az Ignite nemcsak 2016 első fontos megjelenését szállította le az A War Against You-val, hanem egyben az év első kiemelkedően jó anyagát is.

Az Ignite január 28-án és január 29-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik.