A marburgi Knife nem árul zsákbamacskát, már a gimis padra ötletszerűen felfirkált felirat hatását keltő logó, illetve a Night On Bröcken és a Projects In The Jungle vonalánál mindössze pár fokkal profibb kivitelezésű, de hasonló megközelítésű borító láttán is nagy biztonsággal lőhető be a stílus. Szégyentelenül '80-as évekbeli retro-fémet tol a négyes, saját bevallásuk szerint speed metalt, amivel akár ki is egyezhetünk: van ebben az elegyben old school heavy metal, thrash, ős-black, mindenféle. A zenekarnak ez a második lemeze, és mindössze 34 percben mondják fel a fenti leckét.
Az anyagon ugyan fel-felbukkannak itt-ott egy körrel modernebb szabású riffek, témák, összhatásában mégis olyan az egész cucc, mintha úgy kábé 1987-ben megállt volna az idő a derék germánoknál. Még a mai sztenderdekhez képest tompább, bárdolatlanabb gitárhangzás és a kissé puffogós dobsound is ezt az érzetet erősíti, de Benni „Vince Nihil" Bronson sarkos germán akcentusában is rejlik valami hihetetlenül békebeli, nem is beszélve Schmiert és a fiatal Millét idéző hisztérikus, agresszív szóköpködéséről. A Knife nyilvánvalóan nem szeretne világot váltani: zenéjükben békében megfér egymással a Destruction, a Kreator, az Exciter, a Judas Priest, a Venom meg az Accept, és hallhatóan tök jól elvannak ezzel a töltényöves, piramisszegecses, szitázott hátfelvarrós muzsikával.
Bennem abszolút kellemes érzéseket kelt ez a lemez, mert a banda értő kézzel tálalja a szakállas kliséket. Teljesen egyértelmű, hogy 2030-ban nem a Knife játszik majd Wackenben headlinerként, de ha kitartanak és a következő években is stabilan hozzák ezt a szintet, meg persze élőben is jók, lazán kialakíthatnak maguknak egy kitartó rajongói magot. A Night Vision ős-Maident idéző basszusfutamokkal operáló bevezetője, a címadó téma slayeresen gyilkos középrésze, az Iron Sceptre hasonlóan ütős zakatolós betétje, a With Torches They March ökölrázós, hősiesen robbanékony riffelése, üvöltözős csordakórusa, netán a sebességmániás Realm Of Violence hallatán szerintem sok iszapszemű old school metálos rokonszenvezik majd zsigerből a bandával. Nem mondanám, hogy minden dalt egyformán topra tettek, de az összkép nagyon kedvező, ráadásul Laz Cultro szimpla, de ízes szólómunkájára is könnyű ráérezni.
Lehet vitázni rajta, előreviszik-e a műfajt a Knife-féle zenekarok, de engem őszintén szólva nem érdekel annyira az ilyesmi: mióta megjelent, rendszeresen hallgatom az albumot, és hiába tudom, micsoda ordas kliségyűjtemény az egész, akkor sem tudom nem szeretni. Kifejezetten szórakoztató cucc.
Hozzászólások