Miután meghallgattam az új Kreatort, első gondolatom az volt, hogy kimegyek a fürdőszobába a borotvapengéért. A szövegkönyv olvasása közben hallgatni a zenét ugyanis olyan hatást vált ki, hogy még Disneyland fölött is garantáltan elsötétül az ég, ha az ember épp ott nyomatja discmanben a korongot. Terror, halál, szenvedés, azaz a szokásos Kreator-témák...
Mindehhez társul a szintén nagyon sötétre vett hangzás, valahogy úgy, ahogy az előző Violent Revolution szólt, vagy a korábbi lemezek közül a Cause for Conflict. A végeredmény tehát egy totálisan pesszimista album, de szerencsére ez semmit sem von le értékeiből, így annak ellenére, hogy kicsit megfekszi az ember gyomrát, nagyon jó! Nem csak a hangzás idézi az előző korongot, hanem a lemezanyag is egyfajta folytatásnak tekinthető, sőt még a borító is hajaz rá.
A muzsikát hallgatva föltűnik az embernek, hogy nagyon homogén a cucc, valahogy szerves egységet alkotnak a dalok. Mindezt úgy, hogy a Kreator-történelem minden időszakából összegyúrták a legjobb momentumokat. Így van a korai időket jellemző egyszerű, gyors pusztítás, mint például a Suicide Terrorist; az Endorama/Outcast érát kicsit keményebben megidéző darab (Dystopia) vagy a Cause for Conflict lélektelenségét visszahozó dal (Impossible Brutality). Meg kell dicsérnünk a hangszereseket! Nagyon élvezetes Samy Yli Sirniö gitárjátéka, nem is a szólók, hanem inkább a finoman elhelyezett dallamos díszítések miatt (kiváló példa erre a Voices of the Dead kissé maidenes témája, vagy például a címadóban itt-ott eldugott érdekességek) és Ventorról is csak elismerő szavakat tudok leírni! Valljuk meg, ő azért finoman szólva sem tartozik a szakma krémjéhez, de ezen a lemezen jól alakít, feszesen üt, az Under a Total Blackened Sky elején meg szinte Slayeres témákat hoz. Christian Giesler basszusa viszont kicsit beleolvad a masszába, lehetne egy hangyányit előrébb, ha az ember nem konkrétan azt figyeli, nem igazán lehet kivenni, miket játszik. Mille meg ugye Mille, most is szinte egy hangon üvölti, kántálja, szavalja végig a lemezt, csak itt-ott vállalkozik egy kis Endorama-s éneklésre, de épp ezért szeretjük. Mondjuk az, hogy egy évig járt énektanárhoz (legalábbis a bónusz dvd-n ezt nyilatkozza), számomra nem igazán derült ki...
Egységesen magas tehát a színvonal, kiemelni nem nagyon érdemes, mégis meg kell említenem néhány dalt: A klipes Impossible Brutality-ben egyszerre jelentkezik a korai, kapkodós Kreator világ és a Cause lemez rideg, kíméletlen légköre, a közepén meg van egy duplázós téma, ami egy az egyben a Metallica One-ja. Ki kell emelni a Dystopia-t, ahol visszaköszön a kilencvenes évek végének Kreator-e, csak súlyosabb formában, egy remek refrénnel megtámogatva. Egyébként, meg tele van jóféle váltásokkal, a gyors tekeréstől a középtempós döngölésig minden földi jóval. A legjobb azonban mégis a World Anarchy! Jó gyors dal, egy sikollyal indul, a közepén viszont van egy kis Endorama-s belassulás... nagyon jól fokozza a hangulatot, majd újra elszabadul a pokol, Mille meg üvölti, hogy "Total Chaos Takes Control"...állat!
Kevés a gyenge pillanat, egyedül csak a Dying Race Apocalypse nem tetszik. Jó kis finom, akusztikus témával indul, de elrontják! Mille iszonyú hadarva nyomja az éneket, olyan, mintha vége felé közeledett volna a stúdióidő, hehe. Kis lassulás itt nem ártott volna. A kevés negatívumtól eltekintve viszont ez egy időtálló, kellően naprakész korong egy klasszikus thrash csapattól. A műfaj szerelmeseinek kötelező!
Érdemes beruházni az első szériás limited kiadásra, amihez egy bonus dvd-t is hozzácsaptak, az Impossibel Brutality klipjével, 2 werkfilmmel, valamint két koncertfelvétellel (Phobia, Violent Revolution), ráadásul az egészet egy nagyon szép, négyfelé hajtható, dupla digipack csomagolásba bújtatták!
