Shock!

Aligha kétséges, hogy az Unleashed Memories album kiugró sikere után nem kis nyomás nehezedett az olaszokra. Merre tovább, melyik úton?.. A csapat elbűvölő énekesnőjén, Cristina Scabbián, ha igaz, ma már egyes férfimagazinok olvasói is buzgón legeltetik a szemüket, ideje volt tehát, hogy az avatott füleknek is jusson némi friss csemege.

Nos, aki egyszer már megszerette a bandát, és beleássa magát ebbe az anyagba, most sem fog utána pánikolni, mondván, "Úristen, mit adtak nekem Lacuna Coil helyett!"... Annyi változás azért végbement náluk, hogy az előző koronghoz képest valamivel súlyosabb irányba mozdultak el zeneileg és még letisztultabb, még kerekebb, refrénközpontúbb számokkal álltak elő ezúttal. Eddig a The Gatheringgel volt szokás párhuzamba állítani Cristináékat, a Comaliesra pedig - miközben a banda egyéniségét sem érte csorba - beérkeztek a Paradise Lost-hatások is. Mi több, én utóbbiakat vélem meghatározóbbnak ezen a korongon. Az újabb kori, hörgésmentes Lostról beszélek persze... Itt jegyezném meg hogy Andrea Ferro, a csapat férfi vokalistája hatalmasat fejlődött mára. Korábban legfeljebb dallamszegény ordításra tellett tőle, most meg remek kis melódiákkal egészíti ki Cristina továbbra is varázslatos énekét. Éppen attól is jó ez a muzsika, hogy olyan természetesen szép a női ének; nincs benne semmi művi báj, semmi kellemkedés! Mondom ezt annak ellenére, hogy többszöri meghallgatás után úgy érzem, az előző művet nem sikerült túlszárnyalniuk.

Ismét maradandó alkotások születtek a Swamped, Self Deception, Entwined nóták képében, aztán a két perc alatti, akusztikus gitár-női ének kettősre épülő Aeon ugyancsak megindító, és a háborús témájú Angel's Punishment is egy újabb színfoltja a lemeznek (Cristina visszafogott szövegmondásával itt Andrea régi üvöltős hangja áll éles kontrasztban), a címadó dal verzéi pedig olasz nyelven íródtak, ahogy az a Coilnál lassan hagyománynak számít. Ezzel szemben a Heaven's A Lie, amelyet vélhetően a lemez egyik "slágerének" szántak, nekem alig jelent többet egy ügyesen kitalált refrénnél, és akad néhány típusdarab is a tizenhárom szám között.

Így is bizton állíthatom azonban, hogy minden esélye megvan a zenekarnak a még nagyobb sikerre. Ha összejön nekik, azt meg is érdemlik. Ők azok, akik rendkívüli érzékkel tudják elegyíteni a gótikus/atmoszférikus stílusjegyeket némi modern beütéssel és a jellegzetesen mediterrán szenvedéllyel, érzelemgazdagsággal. Nekem nagyon bejött ez az ötvözet, így ezután is szorítok a zenekarnak - a következő album pedig biztosan megint erősebb lesz!