Shock!

A hiba minden bizonnyal az én készülékemben van (elfogultságom okán mindenképp), de én biza úgy látom, hogy e lángoktól ölelt kis ország rockzenei szempontból legnagyobb erősségét azok a bandák jelentik, akik ilyen vagy olyan módon kapcsolódnak a stoner/sludge jellegű zenékhez, vagy legalábbis azok peremvidékéhez. Igazság szerint, akárhány hazai formációt is hallok, akik ebben a közegben lépnek színre, meg vagyok velük elégedve. Itt van például ez az igen jó elnevezésű nagykanizsai brigád: kábé két héttel ezelőtt azt sem tudtam, hogy egyáltalában a világon vannak, most meg már nem is tudom, pontosan hányadszor is hallgatom újra The Bad Memories Lodge címre keresztelt bemutatkozó anyagukat. Merthogy kurva jó lett.

A Zala megyéből származó ötös azon a területen döngöl, amit hazai viszonyok között leginkább a Wall Of Sleep - Neck Sprain – Shapat Terror keresztmetszetében helyezhetünk el, de aki igazán képben van az undergrounddal kapcsolatosan, annak meg annyit mondok: olyan, mintha a VolumeFeeder ikertesóit hallgatnánk. Konkretizálva a dolgokat: a Pantera-féle groove metal a sludge mocsarában tocsogva találkozik a southern zenékkel. Ennyiből nyilván kapásból beugrik a Down szentségtelen neve is, de rendben is van ez így, amennyiben jó kezekben van a dolog. Itt pedig erről van szó.

A négyszámos EP kapcsán elsősorban Péter Tomit, a fő dalszerző gitárost illeti a dicséret, az általa hegesztett riffek fogósak, kellően zsírosak – nem mondom ugyan, hogy most hallok ilyesmit legelőször, de hát ez ebben a közegben (is) kábé elképzelhetetlen lenne. De a másik gitáros, Jánosi Péter is szépen teljesít, mint ahogy egyébiránt az egész kompánia. Ha valakinek ott a kedvencei között a Down, nyilván nem áll ki egy finghegesztő énekessel a pástra, és szerencsére Kun Ádám sem az, sőt. Énekstílusa számomra leginkább Áron „Apey" Andrist idézi (nem sokára az Apey & The Pea-ről is fogunk ám írni), csak jelenleg még nem annyira bika. És épp ez az egyik pont, ahol kicsit tán erősíteni is kéne: azok az őserejű rekesztések, amiket néha odagondol az ember a dalokba, még elmaradnak – de mondom, Ádám itteni teljesítménye alapján simán bene van a spiritusz. Pláne, hogy a csapat mindösszesen alig két éve alakult!

A másik dolog, amin elgondolkodnék a helyükben, az az, hogy kissé megvariáljam a játékot. Néha fel lehetne pörgetni, vagy épp kicsit leszedálni a tempót, mert hiába jön be maradéktalanul a bivaly Meet The Fuckerstől kezdve a nem csak szövegében, hanem kissé countrysított zenéjében is vadnyugati hangulatú Jesse The Jamesen át a Wise Man agresszívan szaggató zárásáig az egész móka, ami négy számon keresztül még teljesen oké, az egy nagylemezre más egysíkú lenne. Mert ezzel a teljesítménnyel szerintem nem is kell már sokat lébecolni egy teljes értékű cuccig. Például a kissé megbolondított gitártémája miatt kedvencemmé váló Red Fog, Blue Stripes akár jó kiindulópont is lehetne.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az EP hangzása egészen ütős, a szövegek jobbára szólnak is valamiről, a borító pedig teljesen frankó (ráadásul a csapat által küldött e-mail sem három, jobbára random jelleggel egymásra dobált mondatból állt), akkor azt kell mondjam, itten van egy új magyar reménység. Mivel az EP ingyenesen letölthető (nyilván), még csak szerzői jogokat sem sértek, ha idemásolom ezt a linket, ni. Hallgassátok, szeressétek - meet the fuckers!