Shock!

Zorba, a görög óta tudjuk, hogy a tánc és a zene minden hellén ember lelkének a belsejében lakik, és ismételten ezt bizonyította a Magyarországra lassan már hazajáró Planet Of Zeus is. A görög négyes ugyan már negyedszázada (!) küzd a leegyszerűsítve stonernek nevezett színtéren, de a Clutch előzenekaraként gurítottak igazán nagyot, bő tíz éve, a Psychic Warfare turnéján, míg nálunk igazából tavalyelőtt, a Voivod/Crowbar páros előtt ismertethették meg magukat a nagyérdeművel. Főzenekarként azonban most először tették tiszteletüket, ráadásul a tavaly ősszel megjelent Afterlife-ot bemutató körút nyitóállomásaként, ami ugye mindig extra fűszerezést jelent. Lelőve a poént: nem történt ez máshogy most sem.

Ezen a nem túl hideg és végképp nem túl szürke februári estén azonban még előttük volt a Red Swamp, akiket egykoron úton-útfélen elcsíptem, aztán egy jó ideje meg nem igazán. És nem tudom, hogy ennek a megszépítő távolságnak köszönhető-e, de meggyőződésem, hogy ez volt a legjobban megdörrenő Swamp-koncert, amin szerencsém volt részt venni. A sokszor a közönség soraiban éneklő/üvöltő/süvöltő Kovács Greg jó előre közölte, hogy „rövid, de velős" koncertre számíthatunk tőlük, és hát hősünk nem is lódított: a fellépés jó, ha huszonöt percig tartott, de olyan intenzitással nyomultak, hogy az még a nagy példakép Downnak vagy épp a hangulatilag szintén megidézett Mastodonnak (lásd: I Am The Sun) is jól állt volna.

A szűk félóra alatt valamennyi hanganyagukat megidézték, és bizony a Dürer Kert kistermét már ekkor egészen szépen megtöltő közönség jól látható-hallható lelkesedéssel is fogadta a műsort. A főzenekarénál súlyosabb, zúzósabb muzsika tökéletesen működött tehát ebben a közegben, és a foglalkozás nálam is elérte célját: a napokban rendre azon kaptam magam, hogy Red Swampet hallgatok.

Vagy én emlékeztem rosszul, vagy a kiíráshoz képest tényleg előbb kezdett a Planet Of Zeus, de az biztos, hogy fél kilenckor már felcsendültek a heavy rock ritmusok, hogy a rá következő közel száz percben mindvégig kellemesen otthonos, otthonosan kellemes hangulat határozza meg az estét. A hamisítatlan frontember-alkat Babis Papanikolaou nem is győzte hangsúlyozni, hogy milyen hosszú körút áll még előttük, ezért mindenkit megkér arra, hogy dupla vehemenciával küzdjön, de még inkább táncoljon, amit a magát a közönség soraiban megkapóan szép számarányban képviseltető hölgykoszorú tagjainak nem is nagyon kellett kétszer mondani. Babis és társai szemmel láthatóan igencsak örvendtek is a lelkes fogadtatásnak, amit kiváló hangzással és valóban magával ragadó intenzitással háláltak meg.

A műsor persze – már rögtön a Baptized In His Death kezdésétől – minimum harmadrészben a legutóbbi lemezre épült, nyilván, végül is azt mutatják be, de amúgy is túlerőben voltak az újabb keltezésű dalok, amik egy fokkal már rétegzettebbek, urambocsá' kimunkáltabbak a korai idők zsigeribb darabjaihoz képest. Az együtténeklős hangulat igazából a koncert közepén érkező Gasoline – All These Happy People – The Song You Misunderstand alatt lett igazán magával ragadó, hogy legkésőbb a Your Song/Them Nights párosára egyértelművé váljon: Zeusz planétájának gyermekei jöttek, láttak és mindenkit zsebre vágtak. A korai időket megidéző, tesztoszteron-túltengéses Macho Libre persze még nem jelenthette a műsor végét, a minimális hosszúságú „vissza-vissza" után érkezett még a négyes (talán) legismertebb dala, a Leftovers, hogy végül a Vigilante bódulata tegyen pontot ennek a téli éjszakába mediterrán tüzet csempésző estének a végére.

Baromi jó szórakozást nyújtott Zeusz fiainak legújabb hazai eljövetele, és hát az az igazság, hogy aki ezt a fajta déli életérzéssel átitatott stoner muzsikát kedveli, annak aztán igazán nem lesz oka panaszra: gondoljunk csak a honfitárs 1000Mods, vagy épp a Fuzzrider küszöbön álló hazai fellépéseire, bőven lesz, ki mesél majd nekünk a városról, a hófehér házakról, s Jorgoszról, ki mindig énekel!

Fotó: Máté Éva
További fotók:
Red Swamp
Planet Of Zeus