Shock!

A Ghosts albumnál állt össze, a Welcome To The Other Side-ra érett valódi, együtt dolgozó csapattá, és mostanra találta meg igazán a közös hangot a Rage jelenlegi tagsága. Ebből pedig nem is sülhetett volna ki más, mint egy újabb kimagasló anyag!

Az elmúlt évtized második felében meghatározóvá vált szimfonikus vonal itt végérvényesen megszakad, a Unity-n a hagyományosan Rage-es power/speed metal tombol, 2002-es formában. Sőt, köszönhetően Victor Smolski gitárosnak és Mike Terrana dobosnak, még csavarosabbak, komplexebbek a mostani dalok. Ma már ők ketten is szerves részét képezik a zenekarnak. Nem is tudom, néha talán hiányzott korábban egy komoly társszerző Peter "Peavy" Wagner mellől, mert a Rage védjegyeinek számító dolgok ezúttal is összetéveszthetetlenül szólalnak meg, de jólesően felfrissítve. Victor "Szputnyik" keze alól került ki pl. a nyitó All I Want (nem semmi Peavy atomhörgése az elején!) a maga okos ütemváltásaival és együtténeklős refrénjével. A góré is "rákapcsol" utána, mert a begyorsuló Insanity az ő szerzeménye és ez sem marad el az előző nótától, a refrén ismét hatalmas! A következő három tételt viszont újra Victor jegyzi, Peavy csak a himnikus Set This World On Fire-be túrogatott bele. A megfilmesített Down felpörgetett középtempójával öklel fel, míg a Dies Irae, amelyben a Fehérorosz Állami Operaház kórusa is hallható, fél kézzel lebirkózza a Theriont és a Nightwisht együtt.

A Living My Dream Victor és Mike közös munkája, a You Want It, You'll Get It zenei részével egyedül is boldogult a minszki srác, a maradék két énekes szám pedig Wagner úré. És van ám Smolski-féle instrumentális őrület is a lemezen! A Shadows még csak könnyed egyperces, a címadó Unity alatt azonban átszakad a gát és mindhárman iszonyatosan bevadulnak... Szóval javára vált a csapatmunka a Rage-nek, mert a színvonal végig döbbenetesen magas a tizenegy szám alatt (a digipak CD verzión tizenkettő, a bónusz a szintén kitűnő Mistery Trip és a Down klipje is megtekinthető rajta), a hangszeres teljesítmény szavakkal alig leírható és Peavy énekét is sikerült nagyon elcsípni. Több régebbi lemezen figyeltem meg fordított arányt a játékidő és a minőség között, de most végre megvan az a bizonyos tényező, amely (helyesebben: aki) megteremti az egyensúlyt a rendszerben! MEGAMETAL!!!