Shock!

A Sodom igazi régivágású, veterán thrash csapat. A Tom Angelripper vezette társulat nemrég ünnepelte 20 éves fennállását egy jubileumi dvd-vel, amihez ráadásul idén még kijött a 12., egyszerűen csak Sodomra keresztelt nagylemezük is.

Ez így, leírva, nagyon dicsőségesen hangzik, mindenesetre a zenekar (vagyis inkább Tom Angelripper – merthogy nagyjából ő az egyetlen állandó tényező) pályafutásában jócskán voltak azért hullámvölgyek és kínos pillanatok is, az azonban elvitathatatlan, hogy a hőskorban jó néhány kiváló lemezt is termelt a csapat. Véleményem szerint az aranykort a Persecution Mania és a Better off Dead megjelenése közti éra jelentette, utána viszont totál kicsúszott Onkel Tom, valamint legénységének lába aló az a bizonyos talaj. A kilencvenes évek elején illetve közepén készített olyan anyagok, mint a Tapping the Vein vagy a Masquerade in Blood, sajnos a közepes szintet is csak nagy jóindulattal érik el.

A csapat másodvirágzására egészen 1999-ig, a Code Red megjelenéséig kellett várni, amivel sikerült visszatalálni az eredeti irányvonalhoz, a klasszikus Sodom lemezekre jellemző, pusztító, egyszerű, ám mégis fogós, izgalmas thrash opuszok világához. Ezt az irányt követte az M-16 is, melyért maradéktalanul tudok lelkesedni a mai napig is, és szerencsére az idei anyag sem tér le a kitaposott ösvényről.

Nagy meglepetéseket senki ne várjon, az idei anyag minden hithű sodomista teljes megelégedésére fog szolgálni, mivel 11, hamisítatlan, ízig-vérig klasszikus Sodom nótát rejt. A dalok nagy része védjegyszerű Sodom-henger; gyorsak, vadak, kompromisszum-mentesek, durvák. Rögtön a nyitó Blood on Your Lips is ilyen, ami egy rövidke, kellemes kis akusztikus felvezető után csavarja le a fejem. Érdekesség, hogy az elején Tom úgy énekel, mintha csak Chris Boltendahl torkába bújt volna. A Wanted Deaddel aztán még följebb kapcsolnak, végig maximális fordulatszámon pörög a nóta, a refrén meg a legszebb éveket idézi.

Herr Angelripper köztudottan nagy hard rock rajongó - a Better off Dead lemezen pl. egy kiváló Thin Lizzy feldolgozás is helyt kapott anno - így időről-időre születtek a Sodomnak kvázi – persze szigorúan csak saját hangzásvilágukon belüli – hard rockos dalai. A Buried in the Justice Ground is valami ilyesmi, a gitárriff meglehetősen HR; a többi építőelem azért persze szigorúan germán thrash. Gyorsan visszatér aztán az eredeti vonulat, a City of God a lemez legslágeresebb témája és ennek a legjobb a refrénje is, jópofa kiállással. Egészen a hatodik nótáig kell várnunk egy kis lazulásra, nagyon jól esik a fülnek, hogy az Axis of Evilben a srácok leszállnak végre egy kicsit a gázpedálról, hogy középtempón is döngöljenek kicsit. Ráadásul akad benne Endorama-szerű kántálós/suttogós rész is, amit én eleddig Sodom lemezen nemigen hallottam. Innentől viszont a cucc végéig megint nem nagyon van lazulás, pihenő. Négy gyors, súlyos, thrash zúzda következik, amit csak a Lay Down the Low szakít meg némi kis ismételt kántálással. A lemezt az M-16 oly jellemző, katonás pergő-játékát idéző Enemy Inside zárja.

Egy - az eddigi jól bevált formulákat magabiztosan, ám izgalommentesen, mégis jó nótákká összegyúrva tartalmazó - újabb 11 nótás Sodom korong ez, mellyel egyetlen rajongó sem hibázhat nagyot. Csalódás kizárt!