Kissé talán morbid dolog így karácsony tájékán kijönni egy death metal ismertetővel, de ez végül is egy rockmagazin, nem pedig a Lola rajongók honlapja, így nem hinném, hogy bárki is különösebben megütközne a dolgon. Úgyhogy csapjunk is bele!
Több helyen utaltak már rá, és magam sem tudok másképp tenni: ha születne egyszer egy dokumentumfilm, vagy bármi más arról, hogy mit és hogyan lehet megszívni a magyar zeneipar fortyogó undergroundjában, akkor abban a műben a főszerepet minden további nélkül alakíthatná a Tesstimony tagsága. A '96 januárjában Dunaújvárosban – akkor még Testimonyként – alakult zenekar kezdeti időszakában persze még minden szép és jó volt. Lépésről-lépésre bejárták a szokásos utat: demók után EP-k (1997 – Thorn; 1998 – Flaming), majd játszottak többek közt a Cannibal Corpse és a Vader előtt is, a nevük pedig forgott a köznek a száján. 2000 elején aztán három lemezre szóló szerződés a Nephilim Records-szal, amiből az első korong nyáron meg is érkezett, Inhale The Sadness címmel. A visszhang jó, kék az ég, dalolnak a madarak, dübörög a skandináv jellegű death metal. Aztán beüt a mennykő.
2000. augusztusában – amint arra jó páran biztos emlékeznek is még – kirabolják a próbatermüket, és az erősítőktől kezdve a gitárokon át az utolsó pedálokig elvisznek mindent, amit csak lehet. Ráadásul a kiadó sem húzza már sokáig, mindezek alapján pedig úgy néz ki, hogy a csapat számára az ezredforduló tényleg a világ végét jelenti. A banda nagy része ugyanígy gondolja, és elköszön, az utolsó állva maradt embernek, Forray Tamás basszusgitárosnak pedig bizony beletelt némi időbe, hogy állandó, stabil tagságot szervezzen maga köré. Mostanra úgy látszik, ez végre sikerült is neki – mondom ezt annak ellenére, hogy a Gospel megjelenése tájékán szintén változás történt a gitáros poszton – és elkötelezettsége, kitartása mindenképp elismerésre méltó. Amint a Gospel Of Judas elnevezésű, második (illetve ezen a néven első) Tesstimony produktum is.
Aki még emlékszik az egy „s"-sel írt nevű csapat zenéjére, annak egyrészt jó a memóriája, másrészt pedig ne nagyon számítson hasonlóra. Az újkori Tesstimony ugyanis hangzásilag is, zeneileg meg még inkább minimum pár tonnával súlyosabb egykori önmagánál. Ugyanakkor jóval gyorsabb is, Vígh Endre dobos (korábban pl. Diafragma) nyolc lábának és négy karjának köszönhetően nem ritka a grind tempó, a lemez nagy részében szélvészgyorsasággal rántja magával prédáját a csapat. Elég csak meghallgatni a Kingdom Underground – Gospel Of Judas nyitó kettősét ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, túl sok pihenőt nem fogunk kapni a srácoktól. A Kingdom egyébiránt helyből magában foglal mindent, amitől az egyszeri death metal rajongónak össze kell, hogy fusson szájában a nyál (de nem is csak nekik, én sem vagyok dítmetálos, a Tesstimony mégis egészen bejön), úgyhogy ha a nyitány hallgatása közben heveny rosszullét kap el, nyugodt szívvel lépj csak tovább.
A standard gyorsulás ellenére a zene azonban szerencsére nem válik egysíkúvá, vagy túl könnyen kiszámíthatóvá, mivel Török Attila és Petheö Attila gitárosok (ez utóbbi Attila helyére azóta a Guttedos Drótos Gábor érkezett) jó érzékkel különféle fogódzókat helyeztek el: itt egy dallamosabb, akár harmóniákat is alkalmazó gitártéma, amott egy melankóliába hajló szóló enyhíti a halálmetál riffek brutalitását. Bár, igaz, ami igaz, elfért volna több ilyesmi is: a visszafogottabb, már-már slágeres (na persze...) The End például sokkal jobb szólót érdemelt volna! Így is a lemez egyik legjobbja számomra, de az igazi bizony egy Amottos, Bill Steeres villantással lenne.
Vokális téren szintén relatíve változatos a kép: Tóth Balázs ugyan többnyire azt az öblös hörgést hozza, amiért olyannyira azért nem vagyok oda meg vissza, helyenként azonban közérthetőbb morgásra is futja, máskor – például a King Of Allban, vagy a záró Soulseeking Centuries-ben – pedig egészen a black metal közelébe kerül az összkép. Ez utóbbi dalhoz egyébként ez is illik, lévén nem kisebb személyiség, mint maga Drakula, azaz Lugosi Béla „vendégszerepel" benne. Elképzelésem sincs, hogy komolyan gondolták-e a srácok a Lugosi filmjeiből származó szövegek dalba illesztését, vagy ez csak egy jópofa poén volt a részükről, és remélem, nem érdemlem ki a vérszívók halhatatlan seregének, illetve a Lugosi rajongók hadának bosszúját, de bevallom, én bizony szó szerint könnyesre röhögtem magam a filmdialógusok hallatán. Nem is az, amit mondanak, hanem ahogy: a folyamatosan „Master-Master" szavakat vertyogó (nyilván klasszikus Metallica-rajongó) karakter hangszíne például kibírhatatlanul röhejes. Na mindegy, vissza a vendégekhez, mivel akadnak ám még szép számmal: tiszteletét tette a magyar hörgő-színtér legjava, többek közt az Agregatoros Taz, illetve Cathar a Sin Of Kainből. Továbbá a Chapter IX-ban ott figyel az ebben a mezőnyben már-már sanzonénekesnek tűnő Makó Stereochrist Dávid is, üvöltéseivel üdítő színfoltot képviselve.
A legmeglepőbb azonban mégsem az ő szerepeltetése, hanem egy olyan új tehetségé, aki legjobb tudomásom szerint soha korábban nem vett még részt metal album elkészítésében, és ő nem más, mint Gyurcsány Ferenc! Ferencünk természetesen nem hörög, hanem ezúttal is legnagyobb slágerét, a balatonőszödi beszédet adja elő, a When Budapest Burns című „nóta" elején, illetve a grind őrlés közben is rendre fel-felbukkanva. A cím alapján mindenki számára egyértelmű, hogy miről van szó, ennek megfelelően a lemez talán leggyorsabb, legbrutálisabb tételével van dolgunk, azt pedig, hogy a napi politikának zenében való megjelenítése mennyire elfogadható dolog, mindenki döntse el saját szájíze szerint. Én a magam részéről soha nem találtam semmi kivetnivalót az ilyesmiben, így most sem teszem.
Jó sokat írtam, mindezt azért, hogy bemutassam: a Gospel Of Judas nem kíván klisékből építkezni, a stílus adta korlátok között megpróbál annyira változatos lenni, amennyire csak lehet. Death metal rajongóknak nyilván melegen ajánlott hallgatnivaló, de a magamfajta gyaurok is minden további nélkül tehetnek vele egy próbát, mert érdemes rá. Az pedig igazán nem lenne baj, ha a jövőben egy fokkal kevésbé lenne rögös a csapat útja, mint eddig.
