Shock!

Mi a fene, már megint van új Melvins? Ez volt a legelső kérdés, amit kinyögtem, mikor a „boltban" szembejött velem a Hold It In. És talán nem is indokolatlanul, hiszen a tavaly fennállásának harmincadik évét (!) ünneplő dilis kompánia olyan eszeveszett tempót diktál, ami még legaktívabb éveikben sem feltétlenül jellemezte őket: ez a lemez szűk két és fél év alatt már a negyedik a sorban, és – magától értetődő módon – mind a négyet más felállással játszották fel. Most az a szitu, hogy Buzz és Dale maga mellé rántotta a hozzájuk hasonlóan legendás(an őrült) banda, a Butthole Surfers két tagját: Paul Leary gitáros/énekest és JD Pinkus basszert. Ezáltal mondjuk épp a legfőbb segglyuk-szörfös, vagyis a diliflepnis Gibby Haynes maradt ki a szórásból, de hát arra a kooperációra talán még tényleg nem készült fel a világ. A nagy egymásra találás pedig azáltal esett meg, hogy King Buzzóék nem átallottak egy gyermekműsor meghívott vendégeként (!!!) előadni egy Butthole Surfers-feldolgozást, mégpedig a Graveyard című dalt. (Csak hogy érezzük, miről is beszélünk éppen: képzeljük el, hogy a Prosecturát meghívják a Család-barátba, ahol ők Novodomszky Éva vigyázó tekintetétől átitatva adnak elő egy Auróra klasszikust, mondjuk a Köpök rát.) Na, ezek négyen vigyorognak a fölöttébb gány borítón is, de lássuk végre, mire jutottak így, egyesült erővel!

Hát, elég felemás eredményre, annyi szent. Mert hiába összességében ez az egyik legkönnyedebb Melvins lemez (ezt a jelzőt most nagyon-nagyon relatíve tessék ám érteni!), ha helyenként nem igazán melvinses, máshol pedig simán meg kellett volna nyesni egy kicsit. Ötvenhárom percével alapból hosszúnak számít, ráadásul azért ez nagyon megterhelő zene ahhoz, hogy majd' egy órán keresztül hallgassuk! De kezdjük azzal, ami szép és jó: vannak tipikusan Osborne/Crover-módra szutykos-gennyes-hamis-kancsal nótácskák, nyitásnak rögtön az érdekes elnevezésű Bride Of Crankenstein, ami akkora sludge riffel támad, hogy a torkunkon akad a nevetés. Hát igen, a Melvins mindig is félvállról, cinikusan nyomott el akkora riffeket, amiket mások vért izzadva sem tudnának, ebben a hányavetiségben kétségtelenül ők a legnagyobbak. Ugyanebből az iskolából került ki –nagyon figyeljük a számcímeket! – az Onions Make The Milk Taste Bad, a Sesame Street Meat, a The Bunk Up és a Piss Pisstopherson is. Ha csak ilyenek lennének, akkor egy szavam sem lenne, inlább a földre borulva mondanék hálát a madárijesztő-fizimiskájú főhősnek és társainak. Pláne, hogy még egy akkora „slágert" is kitermeltek magukból, mint a könnyeden induló, aztán persze berobbanó Brass Cupcake.

Viszont – ez mondjuk mindenképpen a dicséretükre váljék – igen nagy teret engedtek a kollaboráció szörfös felének is – talán túl nagyot is. Mert az egy dolog, hogy Buzz több mint a lemez felén hagyja őket énekelni, de Pinkus minden egyes dalban társszerző is volt, Leary pedig egymaga szerez három dalt (amiket természetesen ő is énekel). Ebből az Eyes On You kétségtelenül remek, az I Get Along (Hollow Moon) szintén egészen okés – csak hát mindkettő olyan, mintha a Surfers a Dwarves adna elő egy régivágású rakenrollt a diliház alagsorában, vagyis a melvinekhez nem túl sok közük van. A rögtön második dalnak érkező You Can Make Me Wait pedig nemes egyszerűséggel egy rakás trágya – lagymatag zenei kíséretre totális vokoder-ének simul, felejtsük is el azonnal! Ugyancsak nem különösebben jön be a Pinkus által eldanolt Nine Yards bugyuta punkolása, rettentően idegtépő és zeneileg értelmezhetetlen a Barcelonian Horseshoe Pit zajos kakofóniája, és indokolatlanul elhúzták a záró House Of Gasolinet, ez utóbbiban kábé ötpercnyi ötletet nyújtanak tizenkét percen keresztül.

Lehet, hogy így a végére olybá tűnik, hogy a Hold It In inkább kapufa lett, mint nagy mákkal a kapuba csordogáló találat, de azért azt hozzáteszem, hogy mindezt a Melvins mércéjével kell ám nézni, hiszen Buzzék jó pár igazán jelentős remekművet letettek már az asztalra (még ha mindegyiken vannak is tolerálhatatlan dolgaik). Jómagam is tisztelem-becsülöm őket, viszont ebben az életműben elhelyezve ez az anyag csak valahol hátrébb bújik majd meg a sorban. Sebaj, kábé fél év múlva úgyis tutira kapunk tőlük valami teljesen mást!