Shock!

„Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld!" – ez áll a Megyeri úti Köztemető 50-es parcellájában található síremléken. A sír a Kapitányt, Radics Bélát takarja, és valahol tipikusan magyar történet az övé: a semmiből tisztán önerejéből viszonylag magasra jutó angyalföldi munkáskölyöké, akit nem engedtek magasabbra. Mert a munkásosztály hatalmát büszkén hirdető vezetés számára ő mégis túlzottan proli volt, meg persze veszélyes is, akinek ismertsége és népszerűsége hiába verte a csillagokat, mégsem merték – részben irányíthatatlansága miatt, részben egyre növekvő alkoholizmusa okán (bár az is lehet, hogy ez sokkal inkább okozat volt) – „megengedni" neki, hogy igazán naggyá váljon. Ezért nem lehetett soha lemeze (mindösszesen kettő kislemez-felvételt kivéve), és ezért volt bukásra ítélve a Sakk-Matt, az Alligátor, a Nevada és a valóban nagy dolgokra hivatott Taurus is.

Meg persze a Tűzkerék, a banda, amely a leginkább „bélás" volt, ahol tényleg kötöttségektől mentesen játszhatta a saját zenéjét, és amelyben kisebb-nagyobb megszakításokkal majd' nyolc évig küzdött számtalan zenésztárs közreműködése mellett. És mindezek miatt van az is, hogy a sírfelirat első mondatában foglaltak igazságtartalmáról az utókor már csak igen nehézkesen győződhet meg. Maximum olyan kiadványok révén, mint amilyen a GrundRecords által ismételten kiadott iváncsai koncert felvétele 1978-ból, ami CD-n, új borítóval most jelent meg először.

A Fejér megyei község Kultúrházában megrendezett koncerten a Tűzkerék ki tudja, hány századik, ám talán legerősebb összeállítása szerepel: Radics mellett Póka Egon basszusozik és Döme Dezső dobol. A hangversenyt egyébként az illetékesek a lehető legnagyobb hozzáértéssel szervezték le, így aztán nemcsak az éppen zajló focivébé döntőjének napjára (június 25-re), de konkrétan a meccs idejére sikerült azt tenni, így a nézőtéren valószínűleg pontosan annyian voltak, ahogyan azt elképzeljük. (Hogy akkor miért is éppen ezt a koncertet rögzítette Morcz Csaba hangtechnikus egy Tesla-magnó segítségével? Valószínűleg senki sem tudná megmondani.) Hogy Radics és két társa mégis ilyen becsülettel, a felvételen hallható lendülettel és energiával lenyomta az igencsak foghíjas művháznak a leginkább blues/rock klasszikusokból álló műsort, becsületükre váljék!

Még úgy is, hogy állítólag a fanatikus focirajongó Béla sem bírta ki, hogy ne nézze meg a meccset, így aztán egy kis tévét szerelt az erősítőjére, olyan szögben, hogy azt a dobok mögött ülő Döme is lássa, meg persze Póka is rá-rá tudjon lesni, ha arra jár. Lehet, hogy ez az igencsak plasztikus történet jól pofán csapja a zene iránti maximális alázat ideáját, de a legendának csak használ – ráadásul képzeljük csak el, hogy ha ilyen teljesítményt tudtak nyújtani félszemmel a tévét lesve, milyen élményt jelenthetett egy maximális átszellemülés mellett előadott hangverseny mondjuk az Ifiparkban. (A meccsen ráadásul hosszabbítás is volt, míg végül az argentinok 3-1-re megverték a hollandokat.)

Radics – aki elsőként játszott Magyarországon Hendrixet, Creamet és Led Zeppelint – azt vallotta, hogy saját számokat írni csak akkor van értelme, ha már tökéletes tudás van a birtokodban, amit pedig csak a klasszikus standardek tökélyre vitt interpretálása hozhat el. Így aztán a bő órányi felvételen mindössze két saját szerzemény szerepel (Megátkozott ember és Gonosz asszony), és hát valóban azt kell mondjam, hogy ezek azért jócskán elmaradnak az igazán nagy Hendrix- (Highway Chile), Chuck Berry- (Johnny B. Goode) és Shadows- (Guitar Boogie) átiratoktól. Ezekben mutatkoznak meg igazán Radics kvalitásai, mivel sokkal többek szolgai másolatoknál, sokkal inkább továbbgondolt, továbbfejlesztett átértelmezések, telis-teli improvizatív megoldásokkal. A legnagyobb dobás pedig a felvétel legvégén hallható Stroll On (benne jól ismert Cream / Yardbirds / Zeppelin témákkal), amiben persze nemcsak Radicsot érdemes figyelni, hanem például Póka kvázi-szólóját is. A felvétel autentikusságát pedig csak fokozza a néhány dal eleji hangolás és a jópár félrecsúszott, hamis hang is. Béla jól hallhatóan nem volt a szavak embere, így aztán konferansz sincs túl sok (kábé hat-nyolc mondat), de itt nem is ez volt a fontos. Hanem a rock and roll, a maga őserejű formájában.

Most pedig sokkal inkább az a lényeg, hogy a fellépés hanganyaga ismét hozzáférhető (a felvételt készítő Morcz Csaba halálát követően bakeliten egyszer már kiadták, ám arról két dal terjedelmi okokból lemaradt), így mi is képet nyerhetünk a gitáros géniuszról. Hiánypótló, igényes kiadvány, az ismert körülmények mellett elvárható legjobb (azaz bőven élvezhető) minőségben. Ráadásul a játéknak még bőven nincs vége, hiszen ki tudja, hány ehhez hasonló kalózfelvétel lapulhat még fiókokban, padlásokon, dobozok mélyén digitalizálásra és megjelentetésre várva. A '70-es évek magyar rockzenéjének ismeretéhez ugyanis hozzátartozna RB Kapitány életműve is.