Shock!

A Yoman név egy minden kétséget kizáróan igen tehetséges fiatal gitáros, Ifj. Lakat József fedőneve, a Támadj fel rock n' roll pedig a művész (ha jól sejtem) első eljövetelét jelenti, s Józsi a CD-n hallható tíz számot társak nélkül, dobgép segítségével, házi körülmények között hozta össze.

Ez az egyetlen mondat minden információt tartalmaz, ami a lemez létrejöttének körülményeiről elmondható, s bőven elég ahhoz, hogy egy hallgathatatlan förtelem rémképét vetítse elénk. Pedig erről itt szerencsére szó sincs. Ennek pedig két oka van: Józsi koma tényleg tud gitározni, másrészt pedig még jó témákat is össze tud hozni, ha nagyon akar (csak hát nem mindig akar olyan nagyon). Az élettelen dob és a sematikus basszustémák jelenléte a gatya hangzással megbolondítva persze méltán borzolja a kedélyeket, de hát a szituáció nyilván ennyit rejtett magában.

Először is: a gitárjátékkal abszolúte semmi gond nincs. Már a címválasztás is jelzi, hogy Józsi optimális helye nem egy speed vagy egy thrash brigádban van, hanem a messzi-messzi hatvanas-hetvenes években gyökerező blues/rock érzést keresi (dobálózzunk nagy nevekkel: Clapton, a Ten Years Afters-ös Alvin Lee és leginkább talán a Free Paul Kossoffa jó hivatkozási alapnak tűnnek), ami azonban olyan lazán, görcsmentesen szakad ki belőle, hogy arra fel kell kapni a fejet. Ráadásul jó arányérzékkel tartózkodik a gitárhokik alkalmazásától is, szólói élvezetesek, nem esik át a ló túloldalára, hogy mindenkinek az arcába dörgölje, hogy „mekkora frenetikus gitáros is vagyok". Mindenesetre jó pár grammal több súlyt azért nyilvánvalóan elbírt volna az anyag, mert így bizony rá-rászáll egy finom porréteg. Meg csak sok az a tíz szám is, a paródiába hajló szövegű G. G. balladája, vagy a számomra már tényleg hallgathatatlanul csöpögősre sikerült Csepegős dal vígan lemaradhattak volna.

Hősünk persze énekel is a pengetgetés mellett, eben már nem annyira profi, hallgatható ugyan, de semmi extra. Nem meglepő módon a karcosabb témák nagyságrendekkel jobban fekszenek neki, a dallamokkal adódik küzdelem helyenként. A szövegekre sok sort nem pocsékolnék: néhány tényleg figyelemre méltó ötlet mellett sajnos a banalitások és klisék dzsungelében járunk, helyenként pedig akkora ostobaságok ütik fel a fejüket, amikért tényleg kár. Ezen a téren ugrásszerű fejlődésre lenne szükség, Józsi rábízhatna másra is egy-két szöveget, mert egy Fémembert, egy Joystick szerelmet, vagy egy G. G. balladáját nehéz röhögés nélkül kibírni (még ha ez utóbbinál valószínűleg ez is volt a cél).

Az anyagnak egyébként valahol az is a feladata volt, hogy társakat toborozzon, ez pedig a hírek szerint Oláh Ferenc és Medveczki Norbert csatasorba állításával sikerült is, hármasban nyilván kilométerekkel egészségesebb hangzással fogják megdörrenteni a Támadj felen lévő, de még inkább a jövőben közösen összehozandó dalokat. Sok sikert nekik mindehhez, Yoman pajtás pedig figyeljen magára, ne kallódjon el. Annak ellenére is mondom ezt, hogy le kell szögezni: legközelebb ennél lényegesen többre (számokból viszont kicsit tán kevesebbre) lesz szükség. Mert hiába emelem meg kalapom a magabiztos gitártudás előtt, ha a számos negatívum miatt egy jó esetben is csak közepes anyagot látok magam előtt, ha a Támadj felre gondolok.