A Linkin Parkról aztán tényleg minden lehetséges bőrt lehúznak a Warnernél, és a csapat népszerűségére jellemző, hogy még a zeneipar összeomlás-közeli állapota ellenére is megéri állandóan remixlemezekkel, koncertalbumokkal meg ki tudja, mikkel bombázni a közönséget. Így természetesen az lett volna meglepő, ha a 2007-es – egyébként rendkívül harmatos – Minutes To Midnight anyagot nem követi valami extra kiadvány.
Az DVD-t és CD-t egyaránt tartalmazó Road To Revolution a banda tavaly június 29-én Milton Keynesben játszott buliját örökítette meg: ez volt a valaha megrendezett legnagyobb önálló koncert, ahol a Linkin Park fellépett, saccra legalább 70 ezer ember sasolja a kaliforniai nu metal popsztárok produkcióját, vagyis ha valaki kételkedne abban, hogy Chester Benningtonék túlélték a divathullámokat és tartósan helyet béreltek maguknak az élvonalban, annak most itt a bizonyíték.
Mivel felsőkategóriás csapatról van szó, mindent összevetve az lenne a furcsa, ha az anyagot nem lehetne megnézni vagy meghallgatni. Dinamikusan, hatásosan vágott, állati jó hangzású koncertfelvételről van szó, és habár hallottam már egyet s mást a Linkin Park valódi élő – azaz épphogy nem élő... – teljesítményéről, aki ezt a DVD-t megnézi, garantáltan nem fog playbacket kiáltani. Vagy rosszindulatú pletykákról van szó, vagy baromi ügyesen álcázzák a trükközést, de ilyen eredményt csak és kizárólag utómunkálatokkal aligha lehet elérni... A zenekar tagjai ráadásul el is adják a produkciót, mozognak, beindulnak, szóval nem töketlen ácsorgás megy, igazi rockbandaként vetődnek a deszkákon. Néha még a rapper Mike Shinoda is hol gitárt ragad, hol billentyűk mögé ül, hogy ne csak úgy tébláboljon a hatalmas színpadon, Chester pedig minden túlzás nélkül marha jól énekel. Ezt még annak is el kell ismernie, aki legszívesebben már a zenekar nevétől is sugárban hányna.
Ami magát a zenét illeti, itt van az összes unalomig ismert, lekerekített sláger az áttörést meghozó One Step Closertől kezdve a Numbon át a Breaking The Habitig, és elég nehezen tagadható, hogy már egy fél óra után is eléggé összefolyik a műsor. A rádióban, a zenetévék képernyőjén kis adagokban még el is mennek ezek a tagadhatatlanul fogós, összerakott, ízig-vérig popformátumú szerzemények, de így egymás után azért nagyon fülbeötlő, mennyire paneles a csapat. Persze az sem véletlen, hogy a legnagyobb őrjöngést az évtized egyik legsikeresebb albuma, a mára világszerte több mint 25 millió példányban elkelt Hybrid Theory dalai okozzák, ezek ugyanis összehasonlíthatatlanul erősebbek például a friss zsengéknél. Ráadásul nem is kell habzó szájú Linkin Park fanatikusnak lenni ahhoz, hogy halld a különbséget valamelyik 7-8 évvel ezelőtti sláger és mondjuk a pisigyenge U2-utánérzés Shadow Of The Day vagy a szenvelgős, semmitmondó What I've Done között... Amikor pedig a ráadásban a rapper Jay-Z is felmegy a színpadra, hogy közösen produkálja magát a bandával, nos, arra nincsenek szavak. Ez vérciki.
Ha más nem is, annyi egészen biztosan lejön ebből a DVD-ből, hogy a Linkin Park köszöni szépen, él és virul. Aki szereti őket, garantáltan jól szórakozik majd, mert professzionális kiadványról van szó, a többiek pedig teljes nyugalommal léphetnek tovább, hogy valami izgalmasabb után nézzenek.
