Nemrég egy hiphopos projektbe fogott Josh Todd, és mint egy friss interjúból kiderült, az énekes nem véletlenül tapogatózik más irányokba: a Buckcherry frontembere olyan gondolatokat fogalmazott meg, amelyek igen gyakran előkerülnek a rockzene mai állapotával kapcsolatban.
„Úgy gondolom, a rockzene nem véletlenül tart jelenleg ott, ahol tart", mondta a rockzene mai állapotáról az énekes az amerikai FM94 rádióban. „Nem akarom fikázni a csapatokat, akik most a színtéren mozognak, és a legjobbnak gondolják magukat, mert ez az a mentalitás, amire szükség van. Személy szerint azonban úgy gondolom, hogy a mai rock elég zavaros meg felejthető, és már nem jelenti ugyanazt a szórakozást, mint azelőtt. És ennek változnia kell. Annak idején az volt a legnagyszerűbb ebben a műfajban, hogy feltettél egy AC/DC-lemezt, és tudtad, hogy amit hallasz, az időtlen. Ha ma meghallgatod a Back In Blacket, ugyanolyan jó, mint húsz évvel ezelőtt, mert táncolhatsz rá, dughatsz rá, bulizhatsz rá. És ez jelentette régen a rockzene varázserejét. Ezzel szemben ha ma bekapcsolok egy rockrádiót, azt mondom: istenem, ez annyira lehangoló... Nincsenek már gitárhősök, és nincs sok nagyszerű, karizmatikus frontember sem: hiányoznak az olyan zenekarok, ahol minden az előadásról szól. Nincs hozzájuk nőve a gitár, nem használják ki a teljes arzenáljukat. És ez egyszerűen unalmas így. Felejthető. Ez a bajom a mai rockzenékkel. Minden zenekar olyan, mint a többi. Hiányoznak azok az időtlen dallamok, amelyek tinédzserkorodban az egész nyaradat meghatározták."
Todd szerint a fenti szempont roppant fontos lenne. „Nézd, alapvetően fiataloknak zenélünk, mert amikor idősebb leszel, és dolgozni kezdesz, már nem a zene határozza meg, ki vagy. Felnősz, és felnőttként felelősen kell élned. Teljesen más a helyzet, mint amikor középiskolába jársz, minden nagyon fontosnak tűnik, változik a tested, meg akarod szerezni a csajt, satöbbi, és minden mozgásban van körülötted. A zene ebben az életkorban jelenti a legtöbbet az embernek. Így amikor ma zenét hallgatok, mindig megkérdezem a 15-17 éves önmagamat, hogy olyasmi szól-e, ami tetszett volna akkor, amihez kötődni tudtam volna. És a válasz többnyire nemleges."
Hozzászólások
Ma meg kicsit szabadabban válogathatnak az emberek, nincs ilyen nyomás, hogy jóra hallgattatnak velem valamit, mert a csapból is az folyik. Vagyis én személy szerint meg tudok szabadulni a szeméttől. Utoljára talán a Poker Face volt az, amibe nem tudtam nem beleszaladni, a szomszéd autószerelőből óránként 2x bömbölt pár éve, azóta is a fejemben van, ahogy pár zenetévés Kozsó és Republic dal is. :P
Nyilván ha Lady Gaga helyett rock előadót tesznek be óránként kétszer, akkor az lett volna a sláger az adott nyáron, ennyi.
illetve jön ki manapság annyi új lemez, hogy ha mindet letöltöm és meghallgatom, nem fogom tudni olyan szinten jóra hallgatni őket, mint mikor még másolt kazettán szereztem be a zenéket, ígyéves szinten mondjuk 2-300 albumot hallgattam meg összesen, ugyanannyi időt szánva zenehallgatásra .
Egyrészt igazad lehet, de inkább az úgymond belépőkre.Másrészt aki már régebb óta hallgat zenét, annak már kiforrott zenei ízlésvilága van(nem divatmajmokra gondolok),ami egyfajta szűrő ami már jelentősen szűkíti a kört, tudod mit keresel mi jelent minőséget és mi az amire időt fogsz szánni.Ez persze nem jelent szűklátókörűség et, magamból kiindulva, én is sokféle stílust kedvelek, a pop-tól kezdve a rock-metal műfajon keresztül, noha a fő vonal valóban az utóbbi.Sőt, az elektronikus zenéktől sem zárkózom el.Ebből is látható hogy nem emelek korlátokat, rengeteg zene/műfaj érdekel és bőven belefér az új zenék/zenekarok megismerése is.Hozzáteszem nem a zenéről szól a napom, családom van,dolgozom etc. , max esténként tudok szánni rá időt, ha tudok.. Régóta, 26 éve hallgatok zenét,mindig is volt választék bőven de még sose tört rám a frász, hogy úristen mennyi rohadt zenekar!!Na most ehhez valóban az kellett amiről korábban beszéltél, a megismerés!Itt a fejekkel van a baj , hozzáállással, gondolkodással és ebben megint egyetértünk. Úgy valóban nem lehet, hogy félszámokat hallgatok, tekerek tovább majd ítélek.Ez nem zenerajongás, ez valami más.Anno nekem is számos olyan album volt,ami nem tetszett elsőre, egyik legjobb példa a Type O - Bloody Kisses-je,nem könnyű anyag,egy két éven belül azonban kedvenccé vált.Viszont erről a sokat emlegetett tömegtermelésrő l létezik adat, mondjuk sokkal több zenekar van mint 10-20 évvel ezelőtt vagy évente dobálják a zenekarok felénk az albumokat??Utóbbit nem tartom valószínűnek, nem lehet hogy csupán a technika fejlődésének köszönhetően a többhöz való hozzáférés mondatja ezt és valójában régen is volt ennyi zenekar/zene?
az Encyclopaedia Metallumra idén, az első hét hónapra 3700 "Full-length" album adatait töltötték fel, napi 17-18 albumot.
Csemegézzél belőlük
Másik
ha minden évben csak egy TOP20-at gyűjtesz be, akkor 25 év alatt összeszedtél 500 lemezt. Olyan sok az a TOP 20? Nem. Kevés az az 500 lemez? Ha napi 4-et tudsz meghallgatni, akkor 4 hónap alatt végig érsz a soron
Idézet - cápaidomár:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Pista bá:
Van igazság abban, amit mondasz, de alapvetően az egész csak hozzáállás kérdése. Le kell szarni a tömegtermelést! Ha elég időt szánsz egy frissen megjelent produkcióra (már ami egyáltalán felkelti az érdeklődésed), akkor joggal mondhatod mondjuk 5 év múlva, hogy hát, ez bizony nem állta ki az idő próbáját. Ma is vannak faszányos dolgok, igen, de az esetek többségében bizony gyorsan elszáll felettük az idő - tömegtermelés ide vagy oda.
Én szeretem a pop zenét is, és határozottan állíthatom, hogy a '80-as években ezerszer jobbakat írtak, mint ma. Nyilván akkor is voltak kiadók által ugráltatott csapatok, előadók, de még az is jobb volt. Hogy miért, arról oldalakat lehetne szerintem megtölteni, de egy dolog biztos: az az időszak egészen rendkívül izgalmas volt, és volt akkor valami a levegőben. Ebbe pedig belejátszott egy sor technikai újítás, de mondom: erről tényleg rengeteget lehetne beszélni.
Frontiers +1! Totál egyetértek.
Na ez a lemez is unalmas már. Láttam pár ilyen hőst yt-n, és el tudom mondani, profi volt és feelinges, de hihetetlenül unalmas is. Eddig még egy olyat nem hallottam, ami megfogott volna ilyen instrumentális hokizásból. Ezt most szobagitárosokr a értem, mert a Satriani-t azért csípem. De aki jó gitáros, az tudja, hogy akármennyi hangot is játsszon, azoknak mind jókor kell megszólalniuk egy nótában. Ha meghallgatsz egy Panterát, vagy egy Trouble-t, pont ezt érzed. Ez egy működőképes elv a fentiekkel szemben.
Én főleg progresszív rockban és metalban utazom, de nekem egy Haken és egy Leprous mai album van annyira izgalmas, mint bármilyen előzmény mondjuk a kilencvenes évek elejéről. Sőt őszintén, nem nagyon szeretem a nyolcvanas évek albumainak hangzását, főleg a puffogó dobokat, ezért néha szivesebben hallgatok kortárs metálzenét. Szeretem érezni, hogy horzsol a gitár :)
Talán a filling,a szólok izessége terén érzek valami hiányosságot, s ennyiben egyetérhetünk. :)