Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Az utolsó pillanatban mondta le főzenekari fellépését Európa egyik legnagyobb metalfesztiválján a Manowar

Komoly botrányt okozott a Manowar, akik pénteken simán lemondták esti headlineri fellépésüket a Hellfesten. Joey DeMaióék szerint a szervezők, a szervezők szerint a zenekar tehetett arról, hogy a közönség hoppon maradt.

0328manowar

Noha menet közben már kiderült, hogy a jelenleg futó The Final Battle turné nem búcsúkörút, Európa egyik legrangosabb metalfesztiválja, a clissoni Hellfest azért természetesen a sorozat rangjához méltó módon, főattrakcióként kívánta felléptetni a Manowart június 21-én. A koncert ugyanakkor – gyakorlatilag az utolsó pillanatban – meghiúsult, miután a csütörtöki helyszínbejárást követően a csapat péntek délután közölte: nem hajlandó játszani.

A szervezők mindössze annyit mondtak: rajtuk kívül álló okok miatt született ez a furcsa döntés, a Manowar viszont természetesen a Hellfestre mutogatott pár órával később kiadott közleményében. „Másfél évnyi fáradhatatlan munka és felkészülés után megérkeztünk a Hellfest helyszínére, és készen álltunk a koncertre”, így a zenekar. „A Hellfest szervezői azonban megakadályoztak minket azon erőfeszítéseinkben, hogy azt az epikus show-t nyújtsuk, amit ígértünk. Akármit hallotok vagy olvastok, a Hellfest szervezőinek a kezében volt az irányítás azon körülmények felett, amelyek gátat vetettek a fellépésünknek. Mindig is azért harcoltunk, hogy száz százalékot nyújtsunk a rajongóinknak. A francia rajongók és a sajtó is tudja: ha Franciaországba érkezünk, és végül nem tudunk koncertet adni, az nem a mi hibánk. Nagyon sajnáljuk, hogy kellemetlenül érint titeket ez az egész, de szeretnénk, ha tudnátok: mi mindent a rajongóinkért teszünk. Éppúgy ott állunk mellettetek, mint mindig, és senkinek sem fogjuk hagyni, hogy csökkentse a koncertjeink minőségét. Biztosak lehettek benne, hogy ki fog derülni az igazság!”

A Manowar helyére végül a Sabaton ugrott be péntek esti headlinerként. Joey DeMaióékat Berlinben mi is megnéztük tavasszal.

 

Hozzászólások 

 
#11 Equinox 2019-06-23 17:16
Nem valami szerethető lépések ezek, de cirkusz mindig kell. A minap az volt a cirkusz, hogy nem is vonulnak vissza (a saját szavát vonta kétségbe Joey), most meg az, hogy nem lépnek fel egy nem méltó helyen. Tényleg? A világ 2. legnagyobb metáááál fesztiválja sem elég metál nekik?

Nagyobb pózerek, mint akikről énekelnek, hogy hagyják el a termet. A régi slágereik szimpatikusak, de a banda önmagában sosem volt az.
Idézet
 
 
#10 Lanis 74 2019-06-23 09:03
Úgy viselkednek mint valami hisztis picsa, ráadásul nyomják mellé ezt a már rég elavult demagóg dumát. Szerintem ezzel lépésükkel jó néhány rajongónál leírták magukat.
Idézet
 
 
#9 Dead again 2019-06-23 03:53
Nekem ez kicsit olyannak tűnik, hogy amúgy ezzel a húzásukkal kb. azt mondták ki, hogy a körítés nélkül a zenéjük nem áll meg a saját lábán. Mert ha a manowarriorokna k mindent, akkor lazán bevállalhatták volna a koncertet, kevesebb látványossággal .
Érdekes, anno, azt hiszem '97-ben a KISS-t nem zavarta, hogy a PECSÁban nem fér el minden cuccuk.
Idézet
 
 
#8 zoli 2019-06-22 21:40
Az a helyzet hogy tényleg profi showt nyomnak láttam idén Brno-ban őket.. Valószínűleg annyi idő alatt nem lehetett volna felépíteni a hátteret, magát a show-t, ami egy másik zenekar után lett volna. Ettől persze még lenyomhatták volna a bulit. Hiába a Manowar sosem volt egy fesztiválbanda.
Idézet
 
 
#7 Igor Igorovics 2019-06-22 15:28
Ameddig lesz igény erre a bohózatra, addig csinálni is fogják. Efelől ne legyen kétségetek.
Idézet
 
 
#6 janomano 2019-06-22 13:52
A Sabaton pedig kihasznalva a hirtelen jött lehetöseget, aznap csak süllyedö csatahajokrol enekelt
Idézet
 
 
#5 Codename333 2019-06-22 13:39
a legbosszantóbb ebben ez a parasztvakítás.Tipikus Manowar-os ripacskodás az egész. Ha annyira fontosak a rajongók lenyomják úgy ahogy a bulit.Azért mert nem tudnak felhúzni két molinot a dob mögé még lehet játszani.Ehelyett a rajongók érdekében lefújják a bulit.Teljesen logikus döntés..tényleg...
Idézet
 
 
#4 Levike 2019-06-22 11:12
Azt nem ertem Eroc Adams aki egy rendes arcnak tunik mit keres meg ezek kozott az idiotak kozott. Furcsanak talalom hogy ez a bohockodas kielegiti. Es teny, ezer eve nem volt ertekelheto lemezuk....pedig egykoron....
Idézet
 
 
#3 kamikaze 2019-06-22 10:26
Olyan dedós és idegesítő már ez a harcolunk duma, hogy az nem kifejezés. Mentális problémái vagy sérült lelkivilága lehet annak, aki folyton ,,harcolni" akar.
Különben meg volt az ilyenekre és hasonlókra egy Hofi megjegyzés anno, aki szerint - még az átkosban - a munka frontján harcolunk, ezért nincs termelés! Világos. Ennek analógiájára most meg kb. Demaioék a színpadon kívül harcolnak, ezért nincs koncert. Szánalmas.
Idézet
 
 
#2 La Fayette 2019-06-22 06:49
"mi mindent a rajongóinkért teszünk".
Ezért nem adtatok ki egy tisztességes albumot 2007 óta? Ezért bontottátok három részre a soron következő kiadványt?
Idézet
 
 
#1 Szabó Gábor 2019-06-22 06:41
Könnyen be lehet bizonyítani, ha a szervezők hibája. Lehet keresni egy új időpontot a rajongók kárpótlására, ha annyira szeretnék ezt az epikus show-t megosztani a nagyérdeművel. Csak látatlanban, nehezen hihető, hogy a Hellfest a napján nem tud valamilyen feltételt biztosítani. Szerintem behisztiztek valamin a true metal harcosok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.