Shock!

október 05.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Cancelled: itt a Mötley Crüe új dala

Bemutatta Cancelled című új szerzeményét a Mötley Crüe. A zenekar új minialbuma október 4-én jelent meg.

motley_crue_k2023_06

motleycrue_cMég áprilisban mutatta be első új szerzeményét, a Dogs Of Wart a Mötley Crüe. A csapat a nashville-i Big Machine Recordshoz igazolt, és ez volt az első hivatalos dalmegjelenésük John „John 5” Lowery gitáros csatlakozása óta. A csapat tavaly Bob Rock producerrel stúdiózott, és három új szerzeményt rögzítettek vele: ezek közül az egyik a Beastie Boys örökbecsű (You Gotta) Fight For Your Right (To Party!)-jának feldolgozása, a harmadik dal címe pedig Cancelled, és most ez is nyilvános. „Súlyos és baromi jó dalok születtek – mondta John még januárban egy interjúban – Akár úgy is mondhatom, hogy simán szerepelhettek volna a Dr. Feelgood lemezen is.”

A három dal egy Cancelled című EP-n, gyűjteményes formában is megjelent október 4-én. A zenekar legutóbb a 2019-es The Dirt film soundtrackjére állt elő három friss szerzeménnyel és egy feldolgozást, ezek közül a saját dalokban már John 5 is társszerző volt. Utolsó stúdióalbumuk a 2008-as Saints Of Los Angeles volt.

A Mötley Crüe tavaly Budapesten is fellépett a Def Leppard társaságában, és megnéztük a turnét Prágában is.

 

Hozzászólások 

 
#1 régenmindenjobbvolt 2024-10-05 10:17
Boomerek siránkoznak a megváltozott világ miatt? Micsoda szerencse, hogy a boomerek szülei idejében nem volt még internet. Mit össze siránkoztak volna, a tetovált, kezelhetetlen piáló, drogozó gyerekeik miatt!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.