Január 26-án jelenik meg a Machine Head kilencedik albuma, a Catharsis, amelyet jövő áprilisban Budapesten is bemutat a zenekar. A lemezről most egy Bastards című szerzeményt tettek közzé, amely minden tekintetben újdonságot jelent tőlük.
Robb Flynn producerkedése mellett, Zack Ohren társproducer/hangmérnök segítségével rögzítette új nagylemezét a Machine Head, amely január végén kerül a boltokba Catharsis címmel, és minden eddiginél dallamosabbnak ígérkezik. „Úgy érzem, a metal tényleg beszivároghat a mainstreambe ezzel az albummal", mondja Robb. „És erre most bizony nagyobb szükség van, mint valaha. Nagyon alaposan átgondoltuk, miként tehetnénk ezeket a dalokat egy szélesebb közönségréteg számára is érthetővé. Leegyszerűsítettük az ötleteket, fogósabbá tettük őket, a történetmesélős oldalra koncentráltunk a brutális költészettel szemben, vagy nevezzük ezt akárhogy... És miközben szívesen mondanám, hogy valamiféle nagyszabású terv alapján tettük ezt, szó sem volt ilyenről. Amikor belefogsz egy lemez elkészítésébe, fogalmad sincs, hol fogsz végül kikötni, egyszerűen csak írsz. De elmondhatom: itt most egy mérföldkövet tettünk le az asztalra. Az ember mindig büszke, ha befejez egy lemezt, de most tényleg valami nagyon különlegeset alkottunk. Érezzük, tudjuk ezt. A Catharsis az egész stílust magasabbra emelheti."
A dallista az alábbi lesz:
01. Volatile
02. Catharsis
03. Beyond The Pale
04. California Bleeding
05. Triple Beam
06. Kaleidoscope
07. Bastards
08. Hope Begets Hope
09. Screaming At The Sun
10. Behind A Mask
11. Heavy Lies The Crown
12. Psychotic
13. Grind You Down
14. Razorblade Smile
15. Eulogy
A Beyond The Pale és a Catharsis mellett most a Bastards is meghallgatható. A lemez digipak kiadásához egy DVD is jár, amely egy huszonegy számos koncertfelvételt rejt majd 2015-ből, a San Franciscó-i Regency Ballroomból. A zenekar április 20-án Budapesten is fellép, részletek itt.
Hozzászólások
Én sajnos nem hiszem, hogy a MH tudna egy Load-szintű megosztó, de bivalyerős lemezt írni. Ott ugyanis iszonyú jó dalok születtek, ezek meg eddig nagyon nem azok, csak még patetikusabbak, mint eddig. Amúgy teljesen odavagyok a klasszikus zenekarok teljesen más arcát mutató, beleszarós albumaitól, általában pont azok a kedvenceim, de szerintem ez a lemez egyáltalán nem lesz meglepetés, csak a nyílegyenes folytatása annak, amit csinálnak az utóbbi évtizedben, még több dráma, még több szenvelgés, még több erölködés.
Robbék borítékolhatóan kapni fognak ezért az anyagért fikát rendesen, de remélem, a hisztit kihagyják utána, gáz lenne, ha nem. "Ha nincsenek ellenségeid, nem is vagy igazi művész." Idézet nem tudom kitől, ezzel zárom is a sorokat.
A borító ritka ocsmány, azzal már sikerült újabb szintet lépni, lefelé.
Nem azzal van a baj hogy pozitív hangvételű szövegekkel és a tradícionális metal zenétől eltérő megoldásokkal kísérleteznek hanem az hogy a végeredmény egyszerűen rosszul sikerült.
Nem a Machine Head az első zenekar amelyik megpróbálja feszegetni a műfaj határait. Vannak bandák ahol már sikeresen keverik a jazzt a death metallal, a már-már popzenébe illő tiszta énekhangot és hegedűszólókat a black metallal, a funkot a thrash-el - és meglepőd módon ezeket sikerült úgy összehozniuk hogy kiváló zene az eredmény. Nem valami hatásvadász izé hanem tényleg egy koherens mű.
Érződik hogy most Robb Flynn is meg akarta kicsit fűszerezni a Machine Head zenéjét de az eredmény olyan lett mintha tejszínhabot fújt volna a steakre és gumicukrot adna hozzá köretként.
30 seconds to Mar(s)chine Head
A koncerteken viszont több a káromkodás mint az Ektomorfnál. Gyakorlatilag minden második szó motherfuckers.
Ez szimplán csak a Szent Négy Akkord, annak is az a fajta deriváltja, amit egy nulla tapasztalatú gimnazista deszkás pop-punk zenekar második saját dalként (vagy inkább elsőként) letesz az asztalra (és utólag szégyellik is, hogy mennyire ötlettelen), meg amit hányásig hallhattunk 40 éve és hallhatunk ma is a legótvarabb kereskedelmi rádiók autotuneolós szupersztárjait ól végtelenségig lebutított formában.
És nekem a jó értelemben vett acsarkodás az, amit a More Things Change lemezen hallok. Nem az, amit itt.
A zenei alappal nem értem mi a gond.
Két alaptétele van:
1) a melodikus refrén a MH legjobb monumentális pillanatait idézi (Descend the Shades of Night, A Farwell to Arms, Beautiful Mourning, Darkness Within, stb).
2) a RIFF teljesen letisztult puritán groove metal barrés acsarkodás, mindenféle túljátszás nélkül: akár a Burn My Eyes-on lehetne, a "Davidian" alaptémája ugyan ez a motor.
+ Ez első "KATARZIS!!" után megkapod azt amire minden metalos vár: akkora breakdown-t, hogy kitöri a nyakad.
++ Ha kétségeid maradtak volna, akkor a második "KATARZIS" után olyan penge szólózás jön, hogy befele kezd nőni a hajad.
Egyben nincs igaza Robbnak: ez nem POP hanem inkább alter/prog vonal.
De ha el is olvasom őket: semmi igazi előremutatás, fifika, sosem hallott gondolat nincs benne - ami önmagában nem akkora gond, pl. egy Cannibal Corpse sem implementált egész karriere során jelentős változtatást a dalszövegeik stílusán, de a dolgot tudni kell a helyén kezelni, és nem kell korát megelőző mivoltot tulajdonítani neki.
A Catharsis dalszövege teljesen korrekten van megírva, a témája tulajdonképp örökzöld, de annak _lényegi mondanivalója_ kb. ugyanaz, mint egy Ektomorf dalszövegé. Csak mivel ezt nem Zotya írta, így nincs háromszavanként fakkolás benne.
De mondom, nem itt van a bibi, nem a dalszövegek az aggasztóak. Hanem a zenei alap.
Szép napot!
Machine Head: FELOLDOZÁS (Catharsis)
(… Ott állsz, hogy lásd: összeomlok)
Olyan egyedül vagyok és félek,
Ha ez valaha is véget érhet az azért lesz,
Mert EZ most mindent megváltoztat:
Átkozz el minden bálványt!
Szegj meg minden esküt!
De soha ne nézz le engem,
Hisz úgyis azt kapod, amit látsz:
Tudod, hogy én sosem leszek egy újabb tégla a falban.
Még úgy emlékszel rám,
Hogy összetörted a lelkem és padlót fogtam.
Most őrültnek hívsz, aki a tűzzel játszik.
Hát porig is égetem, úgyis
Mindig mindent és újra kell kezdem...
Ahányszor elbukom,
Ha valaha elbukom,
Ott állsz, hogy lásd: összetörtem
Akár egy múzsa
egy szer, ami behúzna
Csak ott állsz, hogy lásd: összetörtem.
De nem kapsz rá esélyt…
Úgy szeretnék csak eltűnni a láthatáron
De valami nem hagyja, hogy abbahagyjam...
NEM hagyhatom, hogy kiüssetek!
Látod a tüzet a szememben?
Nézz bele, ha mersz!
Az vagyok aki összezárja a frontokat szétzúz minden kínt és viszályt,
Élni vagy meghalni?
Én ma éjjel az életemért fogok harcolni…
Ahányszor elbukom,
Ha valaha elbukom,
Ott álltok és néztek, hogy összetörtem
Akár egy múzsa
egy szer, ami behúzna
Ott álltok és néztek, hogy összetörtem
De nem kaptok rá esélyt,
Sosem kaptok rá esélyt…
Csak azért látok még tisztán,
Mert a véremben van a zene.
És ha ezek a szavak az ökleim?
Úgy érzenéd MEGVÁLTÁST?
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Ugye érzed már a megváltást?
Ugye érzed a feloldozást?
Én azért látok csak tisztán
Mert a véremben van a zene
Ezek a szavak az ökleim
Nekem ez a feloldozás
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Ahányszor elbukom,
Ha valaha elbukom,
Te ott állsz, hogy azt lásd: összetörtem
Akár egy múzsa,
egy szer, ami behúzna
Csak ott állsz, hogy azt lásd: összetörtem
Ahányszor elbukom
Ha valaha elbukom,
Ott álltok és néztek, hogy összetörtem
Akár egy múzsa,
egy szer, ami behúzna,
Ott álltok, és néztek, hogy összetörtem
De nem kaptok rá esélyt…
Sosem kaptok rá esélyt
Csak azért látok még tisztán,
Mert a véremben van a zene.
És ha ezek a szavak az ökleim?
Úgy érzenéd MEGVÁLTÁST?
Nekem ez a feloldozás!