Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Izzy megerősítette: anyagi okok miatt nem vesz részt a GN’R turnéján

0908izzyPár nappal ezelőtt kitérő választ adott W. Axl Rose arra a sokat hangoztatott kérdésre, miért nem vesz részt a régi-új Guns N’ Roses újjáalakulásában a csapat egyik korai oszlopa, Izzy Stradlin. A világtól visszavonult életet élő gitáros most kommentálta az elhangzottakat.

„Nem igazán tudom, mit mondjak Izzyről. Olyan ez, hogy beszélsz valakivel, utána úgy tekinted, egy dolog egy adott módon történik majd, de aztán másnap mégis másképp alakul. De nem fogok rosszakat mondani Izzyre. Ő így intézi a dolgait, legyen szó akármiről”, felelte Axl Rose a brazil Globo TV-nek adott interjúban, amikor arról kérdezték őt és Duff McKagan basszert, miért hiányzik Izzy Stradlin a mostani Gunsból. A gitáros most egyetlen nyilvános felületén, a Twitteren röviden reagált az énekes szavaira. „Baromság. Nem akarták egyenlően elosztani a zsákmányt. Ennyire egyszerű. Továbbléptem…”, írta.

Mindez egyébként nagyjából rímel azokra a pletykákra, amelyek a füst felszállta előtt, tavasszal terjengtek a zeneiparban. Bennfentesek szerint a fedélzetről 1991-ben távozott, azóta remeteéletet élő gitáros éppen azért nem egyezett meg társaival a közös munkáról, mert pont, hogy nagyobb szerepet akart kapni a dologban, mint amit a többiek szántak neki. Mint ismeretes, Izzy 1991 óta kisebb-nagyobb rendszerességgel felbukkant vendégként mind a régi, mind az új GN'R koncertjein, sőt, a Velvet Revolver-sztoriban is alapembernek számított, hogy aztán utólag mégis kifaroljon belőle. „DJ Ashba a Sixx: A.M.-et választotta a Guns helyett, Tommy Stinson pedig a The Replacementset", idéztek a GN'R Truthon egy bandához közeli, névtelenséget kérő forrást még márciusban. „Slash és Duff megüresedett pozíciókba tértek vissza, vagyis nem arról van szó, hogy egy inaktív banda alakult újjá, hanem korábbi tagok csatlakoztak egy létező zenekarhoz, ahol megint volt számukra hely. Izzynek dollártízezreket ajánlottak fel azért, hogy vendégeskedjen a koncerteken két-három dal erejéig, mint ahogy eddig is jellemző volt, ő azonban több pénzt és/vagy teljes tagi státuszt akart. Izzy előtörténetének ismeretében ugyanakkor a többiek nem bíztak abban, hogy tényleg minden energiáját a zenekarnak szentelné, vagy hogy a végén nem lépne ki mégis. Arról már nem is beszélve, hogy Axl lojális Richard Fortushoz. A válasz tehát a kérdésekre itt alapvetően a pénz."

A helyzet azért is érdekes, mert Izzy Axl gyermekkori barátja, és a mai napig vele ápolja a legszorosabb viszonyt a régi tagok közül. A színfalak mögött azonban – állítólag – továbbra is folynak az egyeztetések, hogy jövőre, az Appetite For Destruction megjelenésének harmincéves jubileuma alkalmából a bandában elképesztően fontos szerepet játszott Izzy is ott lehessen a többiekkel. A hajlandóság a Guns részéről vélhetően megvan, hiszen Steven Adler, a banda eredeti dobosa is többször felbukkant náluk a Not In This Lifetime turné észak-amerikai koncertjein.

A Guns két Los Angeles-i fellépését mi is megnéztük augusztusban.

 

Hozzászólások 

 
+1 #23 shmonsta 2016-09-12 11:15
Elvitathatatlan a szerepe a zenekar történetében és én is szeretném, ha részt venne a jelenben is, de úgy gondolom, hogy először mutatnia kéne valamit és utána lehet egyezkedni. Addig meg lehet hallgatni az ügyesen titkolt (nyilván nem titkolta őket, de az ő ismertségével nehéz lett volna kevésbé ismerté tenni őket) szóló albumait, amiken vannak igazán remek dalok.
Idézet
 
 
+6 #22 george 2016-09-10 00:16
Nekem Izzy legalább annyira Guns N' Roses,mint Slash,Duff vagy Axl...ez nem póz,gázsi,vagy hirnév kérdése...szarba se lennének nélküle...
Idézet
 
 
+3 #21 Ratt 2016-09-09 21:01
Azért arra majd kíváncsi leszek,hogy mire mennek nélküle,ha lesz új lemez?
Egyébként Izzy mindig is annak a híve volt,hogy mindenki egyenlően kapjon a gázsiból,de aztán jöttek a menedzserek meg az ügyvédek és teljesen meghülyítették Axl-t.
Tömören fogalmazva Izzy nagy ívben sz@rik a zeneipar bevett szokásaira.Számomra ő az igazi GNR.
Hajrá Izzy!
Idézet
 
 
+5 #20 Tom 2016-09-09 11:59
Szerintem Izzy nem akart részt venni a dologban, de mondott Axl-éknek egy igen nagy számot. Ha visszautasítják , akkor nem ő a rossz fiú, ha meg megadják neki, akkor meg az neki is jó lett volna
Idézet
 
 
+4 #19 nexxtbence 2016-09-09 08:50
Idézet - Lensver:
Idézet - Holle anyó:
Máskor számokat is írjatok.
ennyit ajánlottak fel neki fellépésenként : ....... dollár
ennyiért vállalta volna el:......$

Te nem a Rockmaraton főszervezője vagy véletlenül?


Zseni vagy!!!! :D :D Könnyezek a nevetéstől!! :D
Idézet
 
 
+2 #18 Palinkas Vince 2016-09-09 07:10
Idézet - Lórugás:
Most lehet, hogy én vagyok a naiv hülyegyerek, de ha lenne pl. 200 millió dollárom a bankban, akkor simán azt mondanám az összes régi cimborának, hogy gyertek el, végigkoncertezz ük a világot, és mindenki ugyanakkora szeletet kap a tortából, mert a kikukázott félpizzát is ötfelé vágtuk 86-ban.


Amely 200 milliót a könyvelőid és ügyvédeid kezelik? :) Talán pont azért, hogy te ne költsd el olyasmira, amit fentebb taglalsz.
Idézet
 
 
+6 #17 White Sunday 2016-09-08 21:37
Idézet - Lórugás:
Most lehet, hogy én vagyok a naiv hülyegyerek, de ha lenne pl. 200 millió dollárom a bankban, akkor simán azt mondanám az összes régi cimborának, hogy gyertek el, végigkoncertezz ük a világot, és mindenki ugyanakkora szeletet kap a tortából, mert a kikukázott félpizzát is ötfelé vágtuk 86-ban.


Azt a 200 milliót hamar leperelnék rólad a koncertszervező k,ha a régi haverok nem 100%-on teljesítenének. Eltelt 30 év, sok minden történt nem lehet hibáztatni azokat, akik ezt figyelembe veszik.
Idézet
 
 
+5 #16 Lórugás 2016-09-08 20:42
Most lehet, hogy én vagyok a naiv hülyegyerek, de ha lenne pl. 200 millió dollárom a bankban, akkor simán azt mondanám az összes régi cimborának, hogy gyertek el, végigkoncertezz ük a világot, és mindenki ugyanakkora szeletet kap a tortából, mert a kikukázott félpizzát is ötfelé vágtuk 86-ban.
Idézet
 
 
-3 #15 2016-09-08 18:56
(Y)
Idézet
 
 
+4 #14 Codename333 2016-09-08 18:48
Idézet - Zé:
Idézet - Tordesillas:
[quote name="Zé"]Nagyon szomorú és Illusion romboló, hogy Rákkenról, meg minden,de a végén már ez is CSAK a pénzhez lyukad ki..
Mint lassan bármi ezen a világon

Ember egy olyan együttesről beszélsz ami már a fennálása első pár évében több száz millió dolcsit termelt. Hogy a faszba szolna másról mint a pénzröl????? Beszarok azon mien naivak az emberek baz+


Idézet - Codename333:
Idézet - Zé:
Nagyon szomorú és Illusion romboló, hogy Rákkenról, meg minden,de a végén már ez is CSAK a pénzhez lyukad ki..
Mint lassan bármi ezen a világon.
Hihetetlen,hogy egytől egyig jó arcok (lettek), bírják egymást és mégsem tudnak/akarnak együttműködni vagy csak -lógni.

Sebaj... nekem akkor is a GnR a ZENE!:)


Épp ez az!.. Kicsit emelkedj már felül az anyagiasságon, ha már van sok százmillió $od! Mindkét oldalra gondoltam ekkor..
Példának okáért en pont egy ilyen időszakát élem az életemnek, bár nem ekkora dimenzióban. És qrvára örülök neki, hogy nem kell a pénztelenség miatt korlátok között vergődnöm.
Igen mindkét oldal hibás, az is amelyik ledegradálja a másikat, és az is amely vélhetően/talán nem olyan elánnal végezné az egyenlő munkát.
BAZ+


neked meg sztem azt kéne elfogadni hogy ez sanos egy ilyen "műfaj".....nem fognak ezek a zenészek sosem felül emelkedni a pénzen.....és ezt msot nem azért mondom h bármelyiküket is lealacsonyítsam ...jó példa egy angus young is...több száz millió az ac/dc vagyon is mégis menne tovább a másik young,johnson és williams nélkül is.....lehet te felül tudsz ezen emelkedni de a zenészek sosem fognak...ennyi....sajnos ez iylen. Értem mire mit akarsz mondani de ez sosme fog változni.PénzPénzPénz.
Idézet
 
 
-4 #13 yoe 2016-09-08 17:01
Idézet - Tordesillas:
Idézet - Zé:
Nagyon szomorú és Illusion romboló, hogy Rákkenról, meg minden,de a végén már ez is CSAK a pénzhez lyukad ki..
Mint lassan bármi ezen a világon

Ember egy olyan együttesről beszélsz ami már a fennálása első pár évében több száz millió dolcsit termelt. Hogy a faszba szolna másról mint a pénzröl????? Beszarok azon mien naivak az emberek baz+



'85-'86 magasságában még nagyon nem a pénzről szólt ez a szitu, sőt akkor szerintem még egyikük sem gondolta, ill. hitte volna, hogy valaha is a pénzről fog szólni...
Idézet
 
 
+14 #12 Lensver 2016-09-08 17:00
Idézet - Holle anyó:
Máskor számokat is írjatok.
ennyit ajánlottak fel neki fellépésenként : ....... dollár
ennyiért vállalta volna el:......$

Te nem a Rockmaraton főszervezője vagy véletlenül?
Idézet
 
 
-1 #11 2016-09-08 15:08
Idézet - Tordesillas:
Idézet - Zé:
Nagyon szomorú és Illusion romboló, hogy Rákkenról, meg minden,de a végén már ez is CSAK a pénzhez lyukad ki..
Mint lassan bármi ezen a világon

Ember egy olyan együttesről beszélsz ami már a fennálása első pár évében több száz millió dolcsit termelt. Hogy a faszba szolna másról mint a pénzröl????? Beszarok azon mien naivak az emberek baz+


Idézet - Codename333:
Idézet - Zé:
Nagyon szomorú és Illusion romboló, hogy Rákkenról, meg minden,de a végén már ez is CSAK a pénzhez lyukad ki..
Mint lassan bármi ezen a világon.
Hihetetlen,hogy egytől egyig jó arcok (lettek), bírják egymást és mégsem tudnak/akarnak együttműködni vagy csak -lógni.

Sebaj... nekem akkor is a GnR a ZENE!:)


Hát azért az eléggé naív gondolat lenne h csak a régi szép idők emlékére állnak össze megint......nyilvánvaló volt h kassza siker lesz. Izzy sem hülye tudja mennyi az annyi.....így hát ha ez neki nem jön be és nem kapja meg azt ami szerinte neki jár hát akkor erről ennyit.Kár. Pedig tök jó lett volna ha ő is ott van velük. Mondjuk éna zért reméltem h sikerül kidolgozni valami jó pénzügyi megoldást h mindnekinek jó legyen......de......ezek szerint nem....


Épp ez az!.. Kicsit emelkedj már felül az anyagiasságon, ha már van sok százmillió $od! Mindkét oldalra gondoltam ekkor..
Példának okáért en pont egy ilyen időszakát élem az életemnek, bár nem ekkora dimenzióban. És qrvára örülök neki, hogy nem kell a pénztelenség miatt korlátok között vergődnöm.
Igen mindkét oldal hibás, az is amelyik ledegradálja a másikat, és az is amely vélhetően/talán nem olyan elánnal végezné az egyenlő munkát.
BAZ+
Idézet
 
 
+9 #10 Tordesillas 2016-09-08 14:20
Idézet - Zé:
Nagyon szomorú és Illusion romboló, hogy Rákkenról, meg minden,de a végén már ez is CSAK a pénzhez lyukad ki..
Mint lassan bármi ezen a világon

Ember egy olyan együttesről beszélsz ami már a fennálása első pár évében több száz millió dolcsit termelt. Hogy a faszba szolna másról mint a pénzröl????? Beszarok azon mien naivak az emberek baz+
Idézet
 
 
+6 #9 Codename333 2016-09-08 14:20
Idézet - Zé:
Nagyon szomorú és Illusion romboló, hogy Rákkenról, meg minden,de a végén már ez is CSAK a pénzhez lyukad ki..
Mint lassan bármi ezen a világon.
Hihetetlen,hogy egytől egyig jó arcok (lettek), bírják egymást és mégsem tudnak/akarnak együttműködni vagy csak -lógni.

Sebaj... nekem akkor is a GnR a ZENE!:)


Hát azért az eléggé naív gondolat lenne h csak a régi szép idők emlékére állnak össze megint......nyilvánvaló volt h kassza siker lesz. Izzy sem hülye tudja mennyi az annyi.....így hát ha ez neki nem jön be és nem kapja meg azt ami szerinte neki jár hát akkor erről ennyit.Kár. Pedig tök jó lett volna ha ő is ott van velük. Mondjuk éna zért reméltem h sikerül kidolgozni valami jó pénzügyi megoldást h mindnekinek jó legyen......de......ezek szerint nem....
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.