Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jön a Steve Harris-féle British Lion kettes lemeze, bemutatták az első dalt

Közzétett egy friss stúdiófelvételt a British Lion. Steve Harris szólóbandájának második nagylemeze valamikor jövőre esedékes.

2012-ben jelent meg a Steve Harris által vezetett British Lion első albuma, amelyet pár évvel később Budapesten is bemutatott élőben a zenekar. A sztori ugyanakkor nem ért véget itt: hamarosan a második anyag is kijön, a felvételekkel már végzett a zenekar, és a turnéprogramban is szereplő Spit Fire stúdiós változatát most be is mutatták.

„Elég sok koncertet játszottunk Európában, így a zenekar sokat fejlődött az elmúlt öt-hat évben”, mondta a The Metal Voice-nak Harris mester az új lemezről. „Feszesebbek lettünk, és rájöttünk, hogy a stílusunk folyamatosan fejlődik. Szerintem súlyosabb az új album, mint az előző, de ugyanakkor nagyon melodikus is. Ami a dalokat illeti, nem is tudom… Továbbra is ott van bennük ez a UFO-, Thin Lizzy-típusú íz, meg más hatások is, de szerintem kicsit keményebbek lettünk. Ugyanakkor ma már akadnak olyan, tényleg nagyon-nagyon súlyos megszólalású bandák is, amelyek mellett a Maiden is kábé úgy szól, mint a The Moody Blues, szóval lehet, hogy én mást értek súlyos alatt, mint egyesek. De szerintem kicsit tényleg keményebbek vagyunk most, és a második lemez jobban elkapta azt is, hogyan szólal meg élőben a zenekar.”

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.