Shock!

The Pursuit Of Vikings: 25 Years In The Eye Of The Storm a címe annak a kiadványnak, amelyet november 16-án jelentetett meg az Amon Amarth. A csomagban egy alapos dokumentumfilm mellett koncertfelvételek kaptak helyet, amelyeket egyaránt a tavalyi Summer Breeze fesztiválon rögzítettek a németországi Dinkelsbühlben, természetesen eltérő programmal, az első fellépés műsorában tele ritkábban játszott, régebbi keletű szerzeményekkel. Olavi Mikkonen gitárost kérdeztük az alapos kollekció hátteréről.

A legtöbb zenekar válogatásokat hoz ki az évfordulókra, ti viszont egy átfogó DVD-vel jelentkeztetek, rajta két komplett koncertfelvétellel és egy dokumentumfilmmel. Miért pont ezt a megoldást választottátok?

Úgy gondoltuk, még soha nem tekintettünk vissza a karrierünkre, és a mostaninál valóban nem kínálkozott erre megfelelőbb alkalom. Ami a két koncertet illeti, eléggé eltértek egymástól: az egyik egy intimebb légkörű fellépés volt, ahol a közönséghez közelebb játszhattunk. Kicsit lejjebb vettünk a színpadi produkcióból, és előszedtünk olyan dalokat is, amiket nem játszunk túl gyakran. A főszínpadon pedig a szokásosat hoztuk a nagy pirotechnikával, színpadi látványosságokkal, egy olyan show-val, ami mindenkit elszórakoztat. Maga az ötlet pedig onnan jött, hogy a Summer Breeze fesztivál gárdája régi barátainkból áll, szóval megkérdeztük őket, felvehetnénk-e az ottani koncertet a DVD-hez. Ezután már ők álltak elő azzal, hogy akár két bulit is nyomhatnánk. Szóval minden nagyon gördülékenyen állt össze – tényleg bármit megtennénk egymásért.

Melyik koncertet élvezted jobban: a nagyszínpados, tipikusabb setlisttel operáló fellépést, vagy a régebbi, ritkább nótákat egy kisebb helyen?

Nem igazán tudnék különbséget tenni így, hiszen két nagyon eltérő koncertről beszélünk. A T-Stage-en adott bulit azért imádtuk, mert játszhattuk a régebbi dalokat, a nagyszínpad pedig a rengeteg tűz és látványelem miatt, amit be lehetett lakni.

Maga a dokumentumfilm milyen elképzelések mentén készült? Voltak esetleg mintáitok azt illetően, hogy milyet szeretnétek?

A dokumentumfilm azt mutatja meg, hogy átlagos srácok vagyunk: egyszerű heavy metal kölykök, akik jól akarták érezni magukat. Olyasmiről nem tudok beszámolni neked, hogy kerestünk volna ehhez előzetesen egy konkrét mintát, de az biztos, hogy sok megoldást megvizsgáltunk azt illetően, miként érdemes összerakni egy ehhez hasonló DVD-s box setet. Megnéztük, mit kell tartalmaznia, ami biztosan érdekli az embereket, és egyszersmind mélyebb betekintést is enged nekik az életünkbe. Így jött az amulett és a képeskönyv ötlete is: ha elveszíted a DVD-t, a könyv akkor is tök jól mutat majd a kávézóasztalkán. Nagyon szeretjük például az olyan exkluzív anyagokat, amilyeneket az Iron Maiden szokott kihozni, szóval amolyan főhajtásnak is tekinthetjük ezt feléjük.

Már Európa egyik legnépszerűbb metalzenekara lett az Amon Amarth. Huszonöt évvel ezelőtt azért aligha gondolhattátok ezt...

Soha az életben nem hittük volna, hogy ekkorára nőhet a zenekar. Egyszerűen csak koncertezni akartunk, meg persze jól érezni magunkat a barátainkkal. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, hogy végül így alakult – a rajongóink támogatása nélkül biztosan nem sikerült volna mindez. Néha igazság szerint még ma is megcsípem magamat, hogy nem csak egy álom-e ez az egész...

Mit gondolsz, szélesítheti még a táborát az Amon Amarth?

Remélhetőleg igen. Igazából nem kizárólag azoknak jöhet be a zenénk, akik szeretik a viking dolgokat. Sőt, néha egyenesen romantikus dolgokról énekelünk, csak súlyos zenei aláfestéssel. Az Egyesült Államokban például szeretnénk még többet koncertezni, mert nagyon szeretünk ott játszani, és arrafelé bizonyosan akadnak még tartalékok ezen a téren. A legfontosabb, hogy lecsábítsuk az embereket a koncertekre.

Ha végigtekintesz a diszkográfiátokon, hogyan értékeled az Amon Amarth zenei fejlődését?

Úgy gondolom, ameddig a rajongók hallgatják a zenénket, továbbra is folyamatosan gyártjuk majd az albumokat. Én a magam részéről a Versus The Worldöt tekintem egyfajta fordulópontnak a pályánkon. Akkor jutottunk el odáig, hogy el kellett döntenünk: most akkor vagy folytatjuk a zenekart, és otthagyjuk a hétköznapi állásainkat, vagy inkább fordítva. Meghoztuk a döntést, és onnantól fogva nagyon beindultak a dolgaink. Emellett a legutóbbi Jomsviking lemezt emelném még ki, amelyen elmeséltük egy ember útját: az út során meg kellett birkóznia a szerelem, az élet problémáival, és megvívta a saját csatáit.

Elég nehéznek is tűnik folytatni egy ilyen lemezt... Van már rá nézve esetleg valami elképzelésetek?

Csak várd ki!

Az elmúlt húsz évben mindössze egyetlen tagcserétek volt. Mi a titok?

Még mindig barátok vagyunk, ma is szeretünk együtt sörözni. Olyanok vagyunk, mint a testvérek. És ha esetleg felmerülne valamilyen probléma, akkor sem söpörjük a szőnyeg alá. Ilyenkor lehet, hogy pár óráig haragszunk egymásra, de mindig megtaláljuk a megoldást, és túllépünk a sérelmeken.

Mik a terveitek 2019-re nézve?

A turnézás mindenképpen közöttük szerepel, szóval remélhetőleg találkozunk majd valahol a közeledben!