A szegedi Dystopia nyerte az idei Wacken Metal Battle tehetségkutató magyarországi fordulóját, így 2016-ban a két kiváló lemezzel rendelkező csapat vehetett részt a nemzetközi döntőn. Utóbbit természetesen idén is a kontinentális Európa legnagyobb és legrangosabb metalfesztiválján, az észak-németországi Wacken Open Airen rendezték, ahol a zenekar a Kill With Hate, a Room Of The Mad Robots és a Don Gatto után képviselte hazánkat. Bajusz Péter basszusgitáros számolt be nekünk a kinti élményekről.
Milyen elvárásokkal vagy reményekkel jelentkeztetek az idei Wacken Metal Battle tehetségkutatóra?
Talán pont a Shockmagazinban olvastam, hogy idén is megrendezésre kerül a Metal Battle Hungary. Az egyik próba előtt mondtam a többieknek, hogy én erre szeretnék benevezni, „vesztenivalónk nincs" alapon. Nagy nehezen kiválasztottuk a dalokat és a klipeket, amivel neveztünk, és vártuk a jó szerencsét. Ami meg is jött egy telefonhívás formájában, hogy bekerültünk a döntőbe. Ennek nagyon örültünk, mert sajnos nem dúskáltunk nagyon nyári fesztiválfellépésekben, de ezáltal felléphettünk egy rövid koncert erejéig a RockParton.
Kik tetszettek a legjobban a mezőnyből többiek közül, és mit éreztetek, amikor kiderült, hogy ti győztetek?
A jelentkezett több mint hatvan zenekarnak csak a töredékét ismertem, de sok zenekarral baráti, vagy jó ismerősi viszonyt ápolunk, illetve számos bandával léptünk már fel együtt. Örömmel töltött el, hogy két olyan zenekar is volt a hatos döntőben, akiknek tagját, tagjait személyesen is ismerem: a Sunwharf és a Hot Beaver. A mostani hatos döntőben kettesével osztották fel a döntős zenekarokat naponta. Mi az utolsó nap utolsó fellépőjeként játszottunk, nem volt lehetőségünk megnézni a más napokon játszókat sajnos, de ahogy meghallgattam az anyagaikat, bárki nyerhette volna a döntőt. Nagyon erős volt véleményem szerint a mezőny, nehéz dolga lehetett a zsűrinek. A döntő utáni héten kaptam én a telefonhívást: „Sziasztok, úgy néz ki, hogy akkor ti mentek Wackenbe..." Munkaidő közepe, én meg egész nap vigyorogtam. Összezavartam mindenkit! (nevet) Körbetelefonáltam a többieket, ott pedig volt az örömkönnyezéstől kezdve fülig érő vigyoron át a magazinban nem idézhető mondatokig minden. De igazából ameddig nem volt az ember ott a helyszínen, elképzelése sincs, hogy mit is nyert. Az elvárásomat körülbelül százszorosan felülmúlta a fellépésünk és a fesztivál is.
Hogyan készültetek rá a wackeni fellépésre? Kellett-e egyáltalán bármiféle speciális rákészülés?
Összesen húszperces szettel kellett készülni a fesztiválra. Ez nálunk konferálással, mindennel együtt kábé négy dalra elegendő összesen. A mostani teljes szettünk fellépéstől függően nyolc-tizenkét dalból áll. Az egyik legnehezebb dolog az volt, hogy kiválasszuk, melyik legyen az a négy dal, ami a legjobban reprezentál minket egy ilyen rendezvényen. Amikor végre kiválasztottuk, elkezdtük csak ezeket a dalokat gyakorolni módszeresen, és persze nem is mi lennénk, ha az utolsó héten egy dalt ne cseréltünk volna ki... (mosolyog)
Beszéltetek-e a kiutazásotok előtt az eddigi három győztessel, a Kill With Hate-tel, a Room Of The Mad Robotsszal és a Don Gattóval, netán a Firkinnel és az Ektomorffal, akik már szintén játszottak Wackenben, arról, hogy mi várható?
Az összes fellelhető interjút végigolvastam a fent említett zenekarokkal a témában, valamint a YouTube-on célzottan kerestem a Metal-Battle felvételeket. A roomos srácokkal pár szót beszéltünk chaten, de a legtöbbet a Metal-Battle Hungary-s Sütöri Olivér segített, hogy mire kell számítani. Vele volt több húsz-huszonöt perces telefonbeszélgetésünk. De igazából ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mikor megszületett a kislányom. Mondhat bárki bármit előtte, hogy milyen lesz, úgyse tudod elképzelni, ténylegesen mi vár rád.
Jártatok-e már korábban nézőként a fesztiválon?
Sajnos még nem, az egyetlen élményem a fesztivállal kapcsolatban a fotelrokkerség kimaxolása, ahogy néztem egy-két live streamet. Most viszont, hogy már megtapasztaltam, nem kizárt, hogy visszamegyek. Nem tudom, miért, de van valami olyan hangulata, ami kéri, hogy menj vissza. Nekem legalábbis teljesen.
Mennyiben bizonyult problémásnak a kijutás, milyen áldozatokat kellett hoznotok ehhez, ha kellett?
Mindannyian dolgozó emberek vagyunk, négy embernél biztos, hogy van olyan, akinek nehéz megoldani a szabadságokat, ez sajnos nálunk sem volt másképp. Andris és Bazsi sajnos nem tudott maradni végig, ők már pénteken hazamentek. Egy autóval mentünk, Bazsi és Andris vezetett felváltva, tizenhat óra menetidő éjjel... Nem volt annyira vicces, de megoldották. Nem lehetünk elég hálásak érte.
Hogy zajlott a kinti döntő? Jobban izgultatok-e, mint egy „normál" fellépés előtt?
Becsekkoltunk, elirányítottak minket a VIP kempingbe, felállítottuk a sátrakat, pihentünk egy órát, majd kezdődött a procedúra. Először is egy transzferautóval átszállítottak minket a kempingből a színpadhoz cuccal együtt, kipakoltunk, és bekísértek minket a saját sátrunkba, ahol volt kaja, energiaital, sör, és kaptunk egy welcome csomagot irreális mennyiségű szóróajándékkal. A Bull Head arénát, ahol a verseny zajlott, úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas cirkuszi sátrat, amelynek az egyik végében van két színpad egymás mellett. Amíg az egyik színpadon megy a koncert, addig a másik színpad beáll. Fura volt, hogy az egyik oldalon ment az irgalmatlan aprítás, mi pedig próbáltuk kitalálni az arányokat a színpadon. Ez az eddigi beállásainkhoz képest teljesen szokatlan volt, de nagyon segítőkész volt mindenki a stábból, és mondták, hogy csak bátran toljuk a metalt, úgyse hallatszik. (mosolyog) Vége volt a mellettünk lévő koncertnek, a bal felső sarokban pedig számolt az óra, és mondták, hogy akkor két perc van hátra. Álltunk a függöny mögött és vártuk a megváltást, ami aztán meg is jött Jeff Waters személyében az Annihilatorből. Ugyanis mint kiderült, ő konferált fel minket. A helyzetet nagyon jól szemlélteti az, hogy odajött hozzám, sok szerencsét kívánt, beszéltünk pár szót, meg mondta, hogy ne izguljak, ez csak egy sima koncert, satöbbi. Én meg néztem, hogy de ismerős nekem ez a fickó, de egy istenért nem esett le, csak a koncert után. Ki is borultam, amikor rájöttem, de mellénk állt a jószerencse, mert a transzferbe visszafelé ő is beült a kisbuszba, és ott beszélhettünk vele egy pár szót tizenöt percig. Még egy videót is készítettünk vele, ahol közölte, hogy marha jó koncertet nyomtunk. Kapott is egy CD-t meg egy dystopiás sörnyitót ajándékba! (nevet) A fellépés... hát ez az, amiért az ember elkezdett először léggitározni titokban a szobájában. Ott volt két-háromezer lelkes és kíváncsi ember, akik azért jöttek, hogy megnézzék a Metal-Battle zenekarait. Beleborzongtam a látványba és az élménybe. Nagyon hálás közönség volt, imádtuk. Hogy izgultunk-e? Van mögöttünk pár száz koncert, így nem kellett volna... De igen, borzasztóan izgultam. Ami feloldódott az első adrenalinlöket után.
Milyennek éreztétek magatokat a mezőny többi szereplőjével összehasonlítva? Kik tetszettek, kik nem tetszettek?
A fellépésünk hatalmas élmény volt, de egy pillanat alatt elreppent. Igyekeztünk kihasználni azt a húsz percet, tettük a dolgunkat, igyekeztünk minél többet kommunikálni a közönséggel. Utána mindenki felhőtlenül boldog volt, és hullafáradt. Másról se tudtunk beszélni, csak a kis apró élményekről, hogy ki mit érzett, hogyan, merre, meddig... A többi fellépővel kapcsolatban most hatalmas bűnt vallok be: szerdán mi voltunk az utolsók, és a lehető legtöbbet szerettünk volna pihenni a hosszú út miatt, így csak a fellépésünkre értünk oda, másnap pedig délelőtt játszottak a Metal-Battle zenekarai, és akkor is próbáltuk összeszedni magunkat az út megpróbáltatásaiból. Utólag a press areában nagyon sok zenekarral összeismerkedtünk, akiknek utána is mentem már itthon. Az osztrákok, az izlandiak, a nyertes dél-afrikaiak odavágtak. Nemtetszés? Hát, fogalmazzunk úgy, hogy volt pár előadó, akikkel nem igazán tudok azonosulni. Neveket nem nagyon említenék, mert nem vagyok híve annak, hogy kiemeljek valami olyat, ami szerintem rossz, vagy nem tetszik, mert ez abszolút szubjektív. Másnak attól még lehet jó, sőt! A mezőny felépítésénél érdekes volt, hogy nagyon sok ország nagyon durva és extrém zenekarokat delegált a döntőbe, mi azokhoz képest popzenét tolunk. (mosolyog)
Volt-e bármiféle lehetőség a helyszínen kapcsolatépítésre, ismerkedésre szakmai bennfentesekkel? Egyáltalán van-e reális esélye bármiféle konkrét előrelépésnek így?
Az eredményhirdetés után igen, valamint a zenekarokkal folyamatosan a press areában. Hogy van-e reális esélye konkrét előrelépésnek? Mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Most megy a kapcsolatfelvétel részünkről, remélem, hogy lesz foganatja.
Mi a végső mérleg: volt értelme részt venni ezen az egészen, vagy sem?
Persze, és minden zenekart arra biztatok, hogy NEVEZZENEK a jövőben! Ez hatalmas lehetőség, csodás élmény! Csak átélni lehet, elmesélve a felét-harmadát-ötödét nem tudom átadni, hogy milyen volt valójában. Jó, persze tizenöt centi mély sár, ami ahogy hallottam, általános, de így is akkora élmény volt, amire minden bizonnyal nagyon sokáig emlegetni fogom. Sőt, öregen lehet, hogy csak ezt fogom emlegetni. „Jaj, kisunokám, amikor játszottam a Wackenen..." Jól van, nagyapa, már hallottuk hetvenszer...
Mi volt a benyomásotok a Wacken Open Airről a helyszínen egy hasonló méretű hazai rendezvénnyel összehasonlítva?
Felléptünk már pár fesztiválon, de azt mondom, hogy továbbképzésre küldenék oda mindenkit a világ minden tájáról. Nem voltunk kiemelt zenekar, mégis a becsekkolástól kezdve a biztonságiakon, a transzferen, a backstage-en át a személyzetig mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, maximálisan mindent alánk raktak, egy szavunk nem lehet. Mindenki beszélt legalább középszinten angolul a személyzetből, a mosdók tiszták a feszt területén is, konzisztensen jól szólnak a színpadok... A sarat leszámítva tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.
Volt-e időtök megnézni koncerteket? Ki tetszett, ki nem tetszett?
Hála az égnek volt. Igazából a Wacken lineupja nagyon kedvez nekem, mert én nagyon szeretem azt a vonalat, amiben ők erősek. Sok olyan zenekart néztem meg, akikre eddig nem volt alkalmam. Jó, az Iron Maident most láttam ötödjére, és most is pazar koncertet toltak, hogy, hogy nem. Zseni volt a Blind Guardian is, imádtam a Bullet For My Valentine-t, nagyon erősek élőben, a Saxon horzsolt, a Twisted Sister bulit csinált, a Dio Disciples pedig Ripper Owensszel lehengerlő volt. A Steel Panther-koncertet még azoknak is ajánlom, akik utálják őket, annyira jó hangulatú és profi show-t nyomtak. (nevet) De ott volt még persze az Arch Enemy, Testament, Tarja, Ektomorf. Itt nagyon jó volt az Ektomorfból Robival találkozni, régi jóbarátok vagyunk, de már vagy fél éve nem is láttuk egymást. Ki hitte volna, hogy a Wackenen futunk össze... A két legnagyobb élményem viszont a Symphony X és a Unisonic volt. Mindkettő gyakorlatilag elérhetetlen Magyarországon, nekem pedig Bécs már messze van. Most már ez is megvolt. A SyX valami embertelen volt. 13.30-kor lezúzták az emberek koponyáját, penge precízen, a Unisonic meg... Imádom Kiske hangját. Denevéreket megszégyenítő magasságban tolta végig kristálytisztán, és még elnyomták a Helloweentől az egyik kedvenc dalomat, a March Of Time-ot is. De szép is volt! Vissza akarok menni!
Mi most a menetrend a közeljövőre nézve?
Először is van egy videóanyagunk a fellépésről. Egy dalt kiválasztunk, abból csinálunk valami szépet. Van egy videóblogunk, Gabi rengeteget kamerázott, ezeket az anyagokat most vágja, hamarosan azok is kijönnek és megtekinthetőek lesznek a Facebook-oldalunkon a www.facebook.com/dystopiahungary oldalon. Alakulnak az őszi koncertek és írjuk az új dalokat is, de még kérdéses, hogy ezek milyen formában jönnek majd ki. Mindenképpen szeretném valamilyen szinten meglovagolni ezt a Wacken-dolgot. Most Szegeden például lesz egy közös koncertünk a Don Gattóval, de ezt szeretném talán következő tavasszal kibővíteni a négy eddigi Wackenre kijutott zenekarra, és csinálni egy The Final Battle vagy valami hasonló fesztivált. De ez még egyelőre csak az én fejemben van meg. Ötletnek szerintem nem rossz.
