Shock!

Pont egy éve jelent meg a Grand Mexican Warlock Hell Sweet Hell című nagylemeze, amit mi is elég alaposan megdicsértünk itt akkoriban. A zenekar elég sokat mozgott az album kapcsán, ám a közelmúltban akadtak náluk változások, így a március 14-ei budapesti fellépésük után kicsit eltűnnek, hogy rendezzék soraikat. Szabó László gitárossal beszélgettünk a csapat körüli aktualitásokról.

Lassan egy éve jelent meg a Hell Sweet Hell. Ennyi idő távlatából miként tekintetek vissza a lemezre? Változtatnátok-e rajta valamit?

Biztos sok mindent lehetett volna jobban csinálni, de egyszer minden mondatot le kell zárni valahogy. A Hell Sweet Hell nagyjából hitelesen idézi meg azt időszakot, amelyben akkor voltunk, amikor készült. Nem nagyon hallgattam azóta, majd pár év múlva biztos előveszem, akkor talán meg tudom ítélni kicsit „kívülállóként" is.

Milyen volt az album fogadtatása? Hogy látjátok, sikerült-e vele előrelépni? Mennyiben bővült ki a közönségetek?

Szerették. Nem is emlékszem igazán lehúzó kritikára vagy kommentre, maximum pár ember megjegyezte, hogy az előzőt jobba bírta. Kaptunk pár ilyen-olyan jelölést meg díjat, például a Kettőnégy Gumizsiráf rózsaszínű White Party oklevele csodásan mutat a szobám falán, de az igazán fontos az, hogy a koncertek is működnek, annak ellenére, hogy nincs jelentősebb médiahype a zenekar körül.

Mennyiben sikerült felpörgetni a külföldi vonalat, milyen visszhangjai voltak a lemeznek Magyarországon kívül?

Ez örök visszatérő kérdés, és mindig más választ adtam rá. (mosolyog) Jelenleg úgy látom, hogy nem szabad ezt a külföldi befutás ügyet a mi korunkban túlságosan komolyan venni. Ha adódik valami jó lehetőség, igyekszünk élni vele, például épp most jöttünk haza Ausztriából, ahol sikerült két meglepően jó koncertet nyomni, meglepően sok ember előtt. De a háromhetes lélekvesztő, nullára épphogy – vagy épphogy nem – kijövő, fürdéstől, alvástól és tápláló étkezésektől mentes, ám a töménytelen mennyiségű alkoholt sosem nélkülöző vándorcigány-turnék kora lejárt. Egyelőre. De dumáljunk erről két év múva. (mosolyog)

Mennyit formálódnak a számok a koncerteken a lemezverziókhoz képest? Alakítgattok-e rajtuk menet közben, utólag a koncerttapasztalatok fényében?

Valamennyit biztos változnak, eleve a tagcserékkel is más ízek kerülnek a zenébe, és hát egy csomó tényező van még. Ha jók a körülmények, kényelmes a színpad, partner a közönség, jó formában vagyunk és el tudjuk engedni magunkat, akkor mutatkozik meg teljes pompájában a zenénk, mint egy tündöklő főnixmadár. Ez persze nem mindig jön össze. Minden koncert más és más. Illetve majd' minden dalnak van akusztikus verziója, amelyekből bizonyos elemeket néha a „hangos" koncertekre is átemelünk. Összességében aki volt már mondjuk három Grand-bulin, nyugodtan eljöhet a negyedikre is, mert nagy eséllyel egészen mást fog kapni, mint korábban. Ez így izgalmas nekünk és a közönségnek is.

A zenekar is szerepelt már az MR2 Akusztik sorozatban. Mennyiben váltak hasznotokra ezek az alkalmak, és általában véve mi jelenti a legnagyobb kihívást egy unplugged fellépésben?

Igen, nemrég voltunk másodszor az MR2 Akusztikban. És itt vissza is utalnék az előző válaszomra: ezek a kirándulások nagyon izgalmas játékok, kiderül, hogy minden dalban van tartalék, gyakorlatilag bármit lehet csinálni velük. Néha szinte új szám születik, például a mostani akusztikban a Dusk fent is van a YouTube-on, és szinte semmi köze az eredetihez. Megjegyzem, ez az akusztikus buziskodás nem éppen az én asztalom, sokkal jobban élvezem a hangos bulikat, de nem kizárt, hogy a mostani átiratokból is felbukkannak majd elemek a rendes koncerteken.

Mennyire alkalmas szerintetek egy ilyen akusztikus fellépés arra, hogy szélesítse a közönséget?

Ezt nem tudom. Nem ismerek senkit, aki Petőfit hallgat, vagy bármilyen rádiót. Akik a rádiót hallgatják, nem ismerik a Grandet, tehát nem sok kapocs van a két világ között. Biztos vannak páran, akik tök véletlenül éppen MR2-t hallgattak, amikor lement a Grand akusztik és még tetszett is nekik, de azok kurvára meg fognak lepődni, ha egyszer eljönnek egy koncertre. Amíg nem kerül rotációba egy rendes GMW-szám, addig nem tartom valószínűnek, hogy látványosan több embert fog ez érdekelni. Az pedig még legalább százötven év.

Mik a tervek 2015-re?

Hát ugye most az van, hogy különváltunk Csabitól és Page-től, szóval első körben magunkra kell találnunk. Jelenleg az Óriás dobosa, Nagy Dávid segít ki minket a koncerteken, a szombati corvintetős bulit is vele nyomjuk. Nem tudjuk még, hogyan tovább, most kivételesen mondhatom, hogy kihagyhatatlan koncert, mert Dávid úgy dobol, hogy leszakad az arcod, és Csabi is színpadra áll még velünk, Budapesten utoljára. A márciusi koncertek után picikét eltűnünk, hogy összeszedjük magunkat. Nyáron itt-ott fellépünk, aztán meglátjuk a továbbiakat.

Megkezdtétek-e a munkát a következő lemezen, vannak-e már új dalok, és ha igen, milyen jellegűek?

Hát, ezt meg ilyen őrült nagy titoknak szántuk, mert az volt a terv, hogy a Hell Sweet Hell után kábé egy évvel kijövünk egy szuperváratlan új lemezzel. A mellékelt ábra mutatja, hogy ez mennyire sikerült, de talán jobb is így. Éppen most halasztottuk el a megbeszélt stúdióidőpontot, de csak áprilisról júliusra. Szóval igen, vannak új számok, lesz új lemez, csak most adódtak ezek a problémák, amiket meg kell oldanunk. De mindenképp ki kell hozni még idén, mert elképzelhetetlenül sok NKA-pénzünk van, amit erre kell költenünk. Punklemez lesz, az eddigiekhez képest mindenképp. Rövidebb számok, kevesebb megfejtés, kevesebb szomorkodás, több düh. Ez lesz a mi kis rossz fiúnk... A többiektől bocs, hogy kifecsegtem a titkot, de már mindegy.

A Grand Mexican Warlock március 14-én a Corvintetőn játszik a Shell Beach, a SONYA, a Makrohang, a Wasted Struggle és a Rosa Parks társaságában. További részletek itt.

Fotó: Benke Hunor