Nemrég végre megjelent a stoner/sludge/groove metal vonal durvábbik végén mozgó, hazai Grizzly első teljes nagylemeze, amelyet a zenekar december 12-én egy nagyszabású koncerten mutat majd be a közönségnek a Robotban a Woodstock Barbie és a The Royal Freak Out társaságában. Knapp Oszkár énekesnek és Horváth Arián gitárosnak tettük fel kérdéseinket az Ursus Arctosról és mindenféle egyéb aktualitásról.
Beletelt néhány évbe, mire eljutottatok az első nagylemezig. Miért telt ilyen sok időbe a dolog?
Knapp Oszi: Manapság szerintem eléggé relatív, hogy mi számít kis- vagy nagylemeznek. Úgy gondolom, nem amiatt a plusz egy dal miatt lett nagylemez ez az utolsó anyag, inkább valamiféle erősebb, személyesebb, mondhatni komolyabb kapocs köti össze ezeket a dalokat, mint a két EP esetében. A Rapturous Decay EP is már erre tendált, de az még azért inkább volt dalcsokor, mint teljes értékű lemez.
Eddig EP-kben gondolkodtatok, és világszerte egyre több zenekar dolgozik ilyen kisebb kiszerelésű formátumokkal. Szerintetek van még olyan rangja egy nagylemeznek, mint azelőtt?
Oszi: Én zenehallgatóként világéletemben a teljes lemezeket preferáltam, ez mára sem változott, de ahogy az előbb is utaltam rá, szerintem nagyon változó, hogy mi számít kis- vagy nagylemeznek. Semmiképp nem a hossz a legfontosabb, inkább a tartalom súlya, sűrűsége. Ha el tudod mondani 25 percben, amit akarsz, akkor az egy nagylemez. Ha ehhez másfél óra kell, akkor legyen annyi. A fő, hogy érdekes maradjon.
Nekem valahogy még sötétebbnek, durvábbnak tűnik az album az eddigiekhez képest. Szerintetek is így van-e, és ha igen, mi ennek az oka?
Oszi: Mindenképp. Gyakran puffogtatott klisé ez a „nagyon sötét időszakot dolgoz fel" duma, de itt tényleg ez volt a helyzet. A közelmúlt sajnos a zenekar több tagjában is elég zaklatott, keserű és tragikus nyomokat hagyott, amit a zenére fókuszálva írtunk ki magunkból. Valahol morbid módon egyébként jó, hogy ennyi szar történik az emberrel, mert ezek remek táptalajként szolgálnak kreatív szempontból.
Ezen túlmenően miben tér el az Ursus Arctos az előzményeitől, miben lett több vagy más a zenekar a minialbumokhoz képest?
Oszi: Folyamatosan nő fel a zenekar, finomodik a világunk, és szerintem ez az ami a legjobban érezhető a lemezen. Feszegetjük a határainkat, ami szerintem nagyon fontos. A biztonsági játék hamar lebukik, és unalmas is. Ja, és hát el ne felejtsük: Roti játszik ezen az anyagon. Lassan tradíció, hogy felvételenként elfogyasztunk egy basszerost, bár, ahogy a jelen helyzet áll, tőle már nem szabadulunk.
Milyen megosztásban írjátok a dalokat a zenekarból?
Oszi: Én a magam részéről legtöbb esetben már a majdnem kész dalra írom meg a szöveget, bár van, hogy már menet közben beugrik néhány sor, gondolat, vagy dallam.
Horváth Arián: Van saját rendszerünk, amire épül a számírás. Erre úgy tekintek mindkét zenekar esetében, hogy ez maga az engine kapcsolási és szerkezeti rajza. Minden szám egy érzésből indul, amiből egy téma születik, innentől minden hangszeres egyesével becsatlakozik és közösen dolgozzuk meg a tételt egy fekete undorító masszává. Mindent rögzítünk a teremben. Ha úgy érezzük, hogy egy tételt befejeztünk, sorszámot kap és drive-ba kerül, majd onnantól Oszika veszi kezelésbe a történetet. Nem számoljuk és nem írjuk, hogy ki mennyit tesz hozzá, a végeredmény szempontjából ez teljesen lényegtelen.
Terveztek-e külföld felé is tapogatózni a lemezzel?
Oszi: Igen, többek között ez is tervben van. Szerencsére amióta Eszti is csatlakozott a kis teamünkhöz, eléggé bepörögtek az események, amiért nem lehetünk elég hálásak.
Van-e szerintetek reális esélye egy hazai zenekarnak arra, hogy tartósan is megkapaszkodjon a nemzetközi piacon?
Oszi: Az biztos, hogy kisebb csoda kell ahhoz, hogy ez megtörténjen, de bizonyos szinten, kellő mértékű kitartással nem gondolom lehetetlennek. Bár rengeteget lehet arról vitázni, hogy a sokkal könnyebb hozzáférhetőség és az ezáltal felbukkanó számtalan banda között mennyire tud elveszni az infó, illetve hogy mennyire máshol van az emberek ingerküszöbe, mint akár csak tíz évvel ezelőtt. De én optimista vagyok, mert látom, hogy a legtöbb zenekart ez kreativitásra is készteti és ha jól van kezelve, könnyebben el is jut a célközönségéhez.
Kikkel éreztek rokonságot a hazai színtérről, alkot-e olyan zenekar, akiknek szerintetek hasonló a látásmódja a tiétekhez?
Oszi: Szerintem minden bandának megvan a maga kis mikrouniverzuma, őszintén szólva ilyen szemszögből még el sem gondolkoztam ezen. Anno az IHM szerintem biztos valami hasonló módon rakhatta össze a dalokat, de a fene tudja.
Nehéz-e logisztikailag, zeneileg, emberileg összeegyeztetni a Grizzly működését a többi zenekarotokkal? Elsősorban a Woodstock Barbie-ra gondolok a kétszeres személyi átfedés miatt.
Oszi: Igazából pont, hogy egész praktikus, mert lényegében két plusz emberrel tud a két banda közösen mozogni. Nyilván lesz majd olyan, hogy nem együtt játszunk, de ezt meg a közös menedzsment összefésüli, szóval nincs itt baj.
Arián, egy interjúban nemrég azt nyilatkoztad, hogy a tapasztalatok szerint sokan nem tudnak veled együtt zenélni. Mi ennek az oka?
Arián: Sajnos több oka is van, kicsit általánosabb tényező, hogy makacs vagyok és kötöm a medvét a karóhoz ami összességében minden zenére és előadóra vonatkozik. Vannak olyan zenei elemek, amelyekhez, ha belepusztulok se fogok hozzányúlni, vagy van olyan, amit jobban preferálok, ezzel a saját zenei eszköztáramat korlátozom, amihez sokszor nehéz találni olyan társat, aki hasonlóan gondolkozik. Ezen felül két dolog van még ami megnehezíti a közös munkákat. Az egyik hogy nem vagyok képzett zenész, sőt, még a zenész szót se nagyon használnám magamra. Jelenlegi játéktechnikám egyedül magamtól fejlődött addig, hogy ilyen mocsokságokat írjak, de biztosra veszem, hogy az állandóan leszakadt körmök és a véres hangszer is annak a jele, hogy nem úgy kéne a gitárhoz nyúlnom, ahogy teszem. A zenei alulképzettségem a számírásokat is nehezíti, nem vagyok tisztában azzal, hogy mit mikor fogok le, csak simán követem a dallamokat a fejemben, és hangszerre teszem énekelgetés közben. Van amikor órákat cseszünk el azzal, hogy visszafejtsünk, mind a Woodstock, mid a Grizzly esetében, egy témát, amit sikerült rögzítenem. Az egy dolog, hogy én nem felejtem el, mert a fejemből szól, de vannak körülöttem olyanok, akik szeretnék tudni, hogy milyen ütemmutatót és milyen hangokat használok. A harmadik és talán a legsúlyosabb dolog ami miatt nagyon sok ember vérzett el mellettem, az az, hogy nagyon szeretem a páratlan és prímszámokat. Egyszerűen gyönyörűek és olyan érzéseket lehet vele lefesteni, amikett, lehet, hogy furán hangzik, de sokkal egyszerűbb hangba nyomni, mint nyolcnyolcaddal vagy kettőnéggyel. Persze, ehhez párosul az a fétisem, hogy a minél jobban összetört riffek ne legyenek darabosak, legyen folyamatos groove, az emberek csak egyenesen bólogatnak, miközben összevissza örvénylik alattuk a zene. Itt ebben a képben az egyik legfontosabb szerepe az éneknek van, egy gyönyörű átkötő burkolat a vason, ami letakarja a hajtókarokat, a fogaskerekeket és a sok matekot.
Mik a terveitek a közeljövőre nézve, hol lehet találkozni a zenekarral élőben?
Oszi: December 12-én lesz a Robotban egy fasza kis évzáró banzáj a The Royal Freak Out és a Woodstock Barbie társaságában, 2020 első felére pedig már masszívan körvonalazódnak a dolgok. Szóval érdemes lesz szaglászni a Facebook- és Instagram oldalunkat, ahova mindent szpemmelünk majd természetesen.
Fotó: Somogyi Lajos
