Shock!

Június 16-án ismét Budapesten köszönthetjük a Big Four egyik oszlopos tagját: a Megadeth Rob Zombie és egy harmadik csapat társaságában érkezik Magyarországra. A zenekar immáron hatodszorra ad koncertet a magyar fővárosban, ezúttal ismét ugyanabban a felállásban, amellyel az utóbbi két alkalommal is megfordultak nálunk, vagyis a két alapembert, Dave Mustaine énekes/gitárost és David Ellefson basszusgitárost Chris Broderick gitáros és Shawn Drover dobos segíti majd. Az első hazai Aerodrome Fesztiválig még majdnem négy hónapot kell várnunk, de a csapat persze addig sem tétlenkedik, áprilistól indul az idei turnéverkli, ezúttal Dél-Amerikában. David Ellefsonnal, azaz Juniorral nemrég megjelent életrajzi könyvéről, a My Life With Dethről, a közelgő Youthanasia jubileumról és a banda aktuális ügyeiről beszélgettünk.

David, miért pont most jöttél ki az önéletírásoddal?

Az ilyesmi most úgyis divat, nem? (nevet) Annyi rockzenész írta meg mostanában a memoárjait, hogy én sem maradhattam ki közülük! Nem, a viccet félretéve egyébként nem is az én ötletem volt ez az egész, hanem Joel McIveré, aki úgy 2010 környékén kezdte el pedzegetni, hogy meg kellene írnunk a történetemet. Ha emlékszel, abban az évben tértem vissza a Megadethbe, így ez is jó apropót jelentett a vállalkozáshoz, hiszen sok időt töltöttem távol a zenekartól. Dave könyve is akkoriban jött ki, így aztán ebből a szempontból is helyénvalónak tűnt a dolog: ő is elmondta a saját sztoriját, és most én is elmondtam az enyémet.

Milyen módszerrel dolgoztatok Joellel?

Mélyinterjúkat készítettünk, méghozzá elsősorban Skype segítségével: ő Londonban, az irodájában volt, én pedig a világ változatos részein utazgattam. Nagyjából egy éven át folytattuk ezeket a beszélgetéseket, havonta pár alkalommal csináltunk egyet-egyet. Ha jól emlékszem, összesen több mint harminc órányi felvétel jött össze. Joel utána egységes szerkezetbe foglalta ezeket, átnéztük közösen az egészet, majd egy roppant komoly szerkesztési munkafázis következett. Utóbbi jelentette talán a meló legfelelősségteljesebb részét, hiszen a szavak másképp festenek és néha mást is jelentenek leírva, mint élőbeszédben. Nyilván te sem egy az egyben írod majd le ezt a mostani beszélgetést, hanem kiszeded belőle a töltelékszavakat, finomítasz az egyes mondatokon, egységesíted a cikk szerkezetét... Ez nélkülözhetetlen, és mindig is arra bátorítottam az újságírókat, hogy bátran nyúljanak bele a velem készített beszélgetések szövegébe. Természetesen nem a szavaim jelentését vagy a közlendőmet kell ilyenkor megváltoztatni, csak gatyába kell rázni az interjút. Ez a könyv esetében elég hosszú folyamat volt, de a végeredmény azt igazolja, hogy volt értelme sokat vesződni vele.

Szerinted miben különleges a te életrajzi könyved a többi rockzenészről szóló biográfiákhoz képest?

(elgondolkodik) Abból a szempontból biztosan más a My Life With Deth, mint egy úgymond átlagos biográfia, hogy a szokásosnál nagyobb hangsúlyt helyeztünk benne arra, hogyan tértem vissza az alkohol és a drogok világából a józansághoz, illetve miként sikerült fenntartanom ezt az állapotot immáron lassan negyed évszázada. 1990-ben hagytam fel a korábbi káros szenvedélyeimmel, és ezek a változások rengeteg másik ajtót is kinyitottak számomra az életben zenészként, emberként, férjként, apaként. Ez a folyamat, ez a megtisztulás mindenképpen kulcsszerepet kap a könyvben, és már helyből több miatta, mint egy újabb „szex, drogok és rock'n'roll"-típusú visszaemlékezés-gyűjtemény. Szó se róla, a szex, a drogok és a rock'n'roll is benne van: a sikerünk sztorija, a züllés, a nagy bulik. Őszintén beszélek a könyvben ezekről a dolgokról is, de nem vagyok büszke rájuk. A felépülésemre, a kijózanodásomra viszont nagyon is.

Annak idején elég komoly problémáid voltak. Nem volt nehéz újraélni a sötét időket, amikor őszintén meséltél Joelnek az italról és a heroinról?

Nem, egyáltalán nem. Mint mondtam, lassan huszonöt éve teljesen tiszta vagyok, és nem sikerült volna felhagynom a káros szenvedélyeimmel, ha nem gondolom át ezerszer magamban, annak idején mi miért történt. Az is én voltam, és pontosan tisztában vagyok vele, mi mindent tettem azokban az években: mint mondtam, nem vagyok büszke ezekre az időkre, de egyenesbe jöttem magammal, és eszemben sincs hazudni róluk sem önmagamnak, sem másoknak. Egyetlen csontváz sem dőlt rám a szekrényből. De szerintem sokan tanulhatnak az én hibáimból, az én rossz példáimból.

Utólag mennyire bánod ezeket a hibákat?

Természetesen van olyan, amiről azt kívánom, bárcsak ne történt volna meg, vagy bárcsak másképp történt volna, de nem sajnálok semmit. A felnőtté válás részének tartom, hogy az ember egy idő után megtanulja elfogadni a dolgokat a maguk valójában. Ha nem mentem volna keresztül mindenen, amit leírtam a könyvben, nem lehetnék ma ugyanaz az ember, aki most vagyok, és egy játékban nyilván mindenki győzni szeret, de a vereség is benne van a pakliban. Még a legnagyobb győztesek sem nyerhetnek mindig, és a legsötétebb pillanatokban mutatkozik meg, ki is vagy igazán. Úgy gondolom, az olvasó sok közös pontot találhat köztem és közte, hiszen én is csak egy sima rock'n'roll arc vagyok, aki történetesen egy sikeres és ismert zenekarban játszik. Azt is remélem, hogy sokaknak segítséget nyújt majd ez a könyv, és itt most ne csak a drogos meg piás témákra gondolj, hanem a zenészlétet, a zeneipart érintő részekre is. Nagyon sok zenész keres meg személyesen, a Facebookon vagy a Twitteren, és kér segítséget a legkülönfélébb témákban: ezek lehetnek az említett gondok is, de olyasmi is, hogy valaki nehezen viseli a turnézást, vagy egyszerűen csak nem érti, miért nem sikerül előrelépnie. A könyvem nekik is sok bátorítást adhat.

A másik Dave könyvéről mi a véleményed?

Dave nagyszerű mesélő: vicces, szellemes, lebilincselő módon ír, azzal pedig mindenki tisztában van, milyen ember. Ami a szívén, az a száján... A könyve néhol mulatságos és nagy győzelmekről szól, máshol viszont roppant szívszaggató és szomorú. Ő sem köntörfalazott, úgy írta meg a történetét, ahogy akkor látta a múltat. Teljes őszinteséggel.

És neki tetszett a My Life With Deth?

Természetesen azonnal adtam neki belőle egy példányt, amikor megjelent, és már aznap éjjel elolvasta az egészet. A következő reggel egy email várt tőle, amiben azt írta, nagyon élvezte a könyvet.

Melyek egyébként a kedvenc rockzenei könyveid?

A legnagyobb hatást egyértelműen a Nothin' To Lose: The Making Of KISS 1972-1975 gyakorolta rám az utóbbi években. Nem tudom, ismered-e ezt a könyvet, de ahogy a címe is mutatja, a KISS legelső éveiről szól, és roppantul élveztem az olvasását. Elsősorban az fogott meg benne, hogy lejött belőle: igazából minden egyes zenekar ugyanazokat a lépcsőfokokat járja be a kezdeti időszakban. És emellett persze igazi kiskáté is a zeneiparhoz, a rockbizniszhez. További fontos tanulság belőle az is, hogy a siker senki számára nem jön könnyen... Szóval most egyértelműen ez a favoritom. De nagyon tetszett Sammy Hagar és Ace Frehley önéletrajza is.

Kérdeznélek a Megadethről is, ha nem gond...

Persze, kérdezz csak nyugodtan!

Áruld már el, mi a fene történt Ausztráliában...

(nevet) Na, ez pont az a téma, amiről semmit sem fogok mondani, oké? És erre jó okom van. Remélem, megérted...

Sőt, számítottam is rá, hogy így lesz. Akkor inkább beszéljünk arról, hogy idén húszéves lesz a Youthanasia lemezetek. Terveztek-e az évforduló kapcsán olyan speciális koncerteket, mint amilyeneket a Rust In Peace és a Countdown To Extinction jubileuma alkalmából is adtatok?

Igen, bár azt még nem döntöttük el, pontosan milyen formában. Viszont kapóra jön, hogy április végétől Dél-Amerikában játszunk, ahol annak idején pont a Youthanasia kapcsán játszottuk le az első igazán nagy önálló turnénkat, amely egyben a lemezhez kapcsolt első turné is volt 1994 novemberében. Technikailag az album még nem lesz húszéves most tavasszal, hiszen csak ősszel jelent meg, de egyértelműen adta magát, hogy az évfordulót összekössük ezzel a dél-amerikai körrel. Az ottani rajongók tehát már biztosan több dalt kapnak majd a lemezről, mint az az utóbbi években jellemző volt.

És Európa?

Ha a Youthanasia dalai bekerülnek a programba, szerintem utána egy ideig ott is maradnak majd, szóval az európai fesztiválokon is lehet majd hallani őket. Az évek során ezek valahogy kikoptak a műsorból, és csak a Reckoning Day meg az A Tout Le Monde maradt meg többé-kevésbé állandó darabként, de egy rakás további óriási dal is sorakozik még ott a Train Of Consequencestől egészen a Victoryig... Ezeket mindet szívesen játszanánk. Éppen emiatt elég sokat is hallgattam mostanában a lemezt, ami azért is érdekes, mert az utóbbi húsz évben ez valahogy elmaradt, nem igazán tettem fel valami miatt. Most azonban egyenesen elsöprőnek találtam, mennyire jó még így, két évtized távolságából is. Hatalmasat dörren, és állati erősek azok a nóták.

Lassan a Super Collider megjelenése óta is eltelt már egy év. Bár a mai napig nem értem, miért osztotta meg ennyire a tábort, tény, hogy elég ellentmondásos album lett, mit gondolsz róla most?

Egy tök jó Megadeth lemeznek tartom. Meggyőződésem, amit már egyébként többször is elmondtam itt-ott, hogy az emberek eleve előítéletesen közelítettek hozzá az első single, a címadó szám miatt. Úgy látom, valóban hiba volt azzal felvezetni az anyagot, hiszen a Megadeth egy metal csapat, és egy metal csapatnak mindig valami jellemzőt kell kihoznia első kislemezdalként. A Kingmaker vagy a Burn ebből a szempontból tehát biztosan jobb választás lett volna, másodiknak pedig simán követhette volna ezeket a Super Collider. Nagyon komolyan úgy gondolom, hogy ebben az esetben teljesen másként fogadta volna a közönség a lemezt.

És hogy álltok az új dalokkal?

Már elkezdtük írni őket, de úgy még nem dolgoztunk rajtuk, hogy mindannyian egy légtérben tartózkodunk. A tavalyi Gigantour alkalmával jammelgettünk pár témán, de ezek még csak vázlatok, alapok. Szerintem Dél-Amerikában már kicsit alaposabban is foglalkozhatunk majd ezekkel, és ha minden jól megy, az év végére akár össze is állhat az anyag.

Milyenek ezek a kész témák a Super Collider dalaihoz képest?

Ami eddig elkészült, annak alapján azt mondanám, hogy a következő lemez egy egységesebb és célirányosabb thrash album lesz a Super Collidernél, a témák energiája legalábbis ebbe az irányba mutat. De ahogy mondtam, kész dalaink még nincsenek.

A Megadeth június 16-án Budapesten, az első magyarországi Aerodrome Fesztiválon játszik Rob Zombie társaságában. További információk itt.