A 2005-ös év utolsó nagy metal koncertjének estéjén ültem le a PeCsa labirintusszerű backstage-rendszerének egy félreeső sarkában Per Wiberg billentyűssel, aki az akusztikus Damnation lemezt követő turné óta a zenekar tagja.
Tegnap Ausztriában játszottunk, Bécsben. A két város nincs túl messze egymástól, szóval már reggel ideértünk. (Akerfeldt böffent a háttérben, majd bocsánatkérően pillant a sarokba, felénk.) De nem volt időnk nagyon körülnézni. Viszont láttuk, hogy sí-kiállítás volt itt a csarnokban, és hátrébb bolhapiacot is találtunk. De tényleg csak ennyit láttunk ma.
Másodszor jártok nálunk idén…
Igen.
Játszottatok a Sziget fesztiválon. Milyen emlékeid vannak arról az estéről?
Az volt az első alkalom, hogy az Opeth fellépett a Szigeten, így mindannyian meglepődtünk, hogy mekkora maga a fesztivál. Meg is beszéltük utólag, hogy az egésznek van egy alapvetően pozitív hangulata. Kicsit mászkáltunk, megnéztünk más csapatokat is. Én mindig élvezem, ha olyan fesztiválokon léphetünk fel, ahol sokféle zenei stílus jelen van. Az sokkal izgalmasabb, mint a szigorúan metalos rendezvények, mivel mindegyikünk széles zenei érdeklődéssel rendelkezik. Tényleg kellemes volt körülnézni aznap a helyszínen. Arra is emlékszem, hogy volt valami félreértés. Mi úgy tudtuk, hogy 50 perces programot fogunk játszani…
Pedig ti voltatok a főbanda aznap este…
Mikor megérkeztünk, akkor közölték velünk, hogy 80 perc játékidőnk van. Mi viszont csak 50 percnyi műsort próbáltunk össze Martinnal (a langaléta kisegítő dobos, aki a dél-amerikai származású Martin Lopez helyett játszott mindkét buli alkalmával). Tehát akkor sem tudtunk volna többet játszani, ha akartunk volna. Elég kínos félreértés volt. (“Tagadj le mindent!” – kiabál bele a hűtőben kotorászó Akerfeldt, mire Per jót mosolyog.) Tudom, hogy néhányan csalódottak voltak emiatt... (valaki brutálisan bevágja az ajtót), de nekem kellemes emlékeim vannak a Szigetes buliról.
Ne aggódj, két nappal azelőtt a Korn játszott a Nagyszínpadon, és ők sokkal kiábrándítóbbat produkáltak. Az Opeth buliban az egyetlen kifogásolható dolog a hossza (azaz rövidsége) volt.
Gondolom…
És mit várhatnak a rajongók ma este?
Ó… mindenképp hosszabb programot, mint a Szigeten. (nevet) Általában majdnem két órás bulikat szoktunk lenyomni, és próbálunk minden albumról játszani – bár most ugye az új albumot turnéztatjuk, tehát arról lesz több. És lesznek… (hosszabb szünet, komisz mosoly Akerfeldt felé) slow-fox dalok is. (nevet) Ki tudja? Az Opethnek két oldala van, a melodikus és a kemény.
Lesz külön Damnation-blokk is?
Nem. Igen hosszúak a dalaink, így nehéz lemezenként egynél több dalt szerepeltetni a programban.
Tudtommal először a Lamentations dvd-n jelentél meg a csapatban, azaz a Damnation lemez turnéján.
Úgy volt.
És hogy is kerültél kapcsolatba a srácokkal, hogy lettél az Opeth billentyűse?
Kényszerítettek rá! Igazság szerint máig erőnek erejével tartanak itt… Nem, dehogy. Ismertem őket régebbről. Aztán szóba került, hogy játsszak a Damnation lemezen pár dalban, de ez valahogy nem jött össze… Nem sikerült egyeztetni. Aztán megkerestek, hogy besegítenék-e szintetizáton és háttérvokálok terén a lemez turnéján. Akkor azt gondoltam, hogy az lesz az egyetlen körút, melynek során szükségük lesz rám, de később közölték, hogy mivel a jövőben is fognak dalokat játszani a Damnation lemezről, állandó billentyűsre van szükségük. Tehát elhívtak a következő turnéra is, ahol kísérleti jelleggel a keményebb dalokba is megpróbáltam szintetizátortémákat rakni, ami végül jól sült el. Így a következő alkalommal már végig színpadon maradtam.
Hogy definiálnád a szerepedet a bandában? Úgy értem… (mobilcsörgés a háttérben, Per felröhög…) Mindenhol azt olvasni, hogy Mikael írja a dalokat, a szövegeket, mindent. De most viszont itt vagy te is. Tervezed, hogy kiveszed a részedet a zeneírásból?
Mielőtt nekiálltunk a Ghost Reveries lemez felvételeinek, elég sokat próbáltunk, kb. négy hétig. Így a csapat összes tagjának sokkal több ideje volt arra, hogy hozzászokjon a dalokhoz, belefolyjon az egészbe, javaslatokat tegyen bizony dolgokat illetően. Könnyebb úgy stúdióba menni, hogy előtte jól átveszi az ember a dalokat, és nem ott ismerkedik velük. Most igazi csapatmunka folyt, amiben mindenki kivette a részét. De a zenét és a szövegeket mindig Mikael írja, mivel ő az énekes is. Talán próbálkozom majd ötletekkel, de szerintem ő az, aki meghatározza az Opeth zenei világát. Szóval egyelőre még nem kontárkodom bele. (nevet)
Melyik a kedvenc dalod a Ghost Reveries lemezről, ha van ilyen?
Szeretem a Grand Conjurationt, mivel jól lehet élőben játszani, és a közönség is leveszi a dalt. Ez egy olyan nóta, ami élőben talán még jobb, mint lemezen. De mindegyik dalt szeretem. Van pl. a pszichedelikus téma, az Atonement, ami azért frankó, mert kicsit különbözik a többitől. Talán ki is lóg a lemezről.
És mi újság a régi dalokkal, amelyek még szintetizátorok nélkül íródtak és kerültek lemezre? Mit tudtál ezekhez hozzáadni? Mi volt a stratégiád?
Általában abból indultam ki, hogy minden lemezre több gitársáv került – több mint kettő. Szóval általában van valami gitárszólam a háttérben, amit élőben két gitárral nem lehet előadni – és akkor én ezt játszom. Ha pedig nincs ilyen, akkor alkalmazkodom a többiekhez, és játszom az alapot. De kicsit vigyázni is kell, mert nem szabad túljátszani a témákat. Nem szabad elrontani valamit, ami már működik, ez nagyon fontos! Bele kell illeszkedni a billentyűvel a zene egészébe. Nagyon élvezem mellesleg a régi dalok meghangszerelését és betanulását. És remélem, hogy a rajongók sem érzik úgy, hogy szétzilálom a kedvenc témáikat. Egyfajta kiegészítésként kell ott lennem.
És eddig hány régi nóta került így terítékre, alakításra?
Hát, mit is játszottunk…? Minden turnéra más programmal mentünk, változtattuk a műsort. Igen sok dal előkerült, mivel már lassan két és fél éve vagyok velük. Négy nótát játszottunk a Blackwater Parkról, természetesen az összes Damnationös dalt, a Still Life-ról is négyet, és hármat a Deliverance lemezről. Ma pedig az első lemezről is lesz valami, ami élőben még sosem hangzott el. Tehát még régen sem játszotta az Opeth. Nagyon élvezem ezt a dalt! Maga a téma is remek, nomeg az a tény, hogy a legelső albumról leporoltunk egy nótát. (Az Under the Weeping Moon volt az a bizonyos dal.)
Egy kérdés Martin Lopez dobossal kapcsolatban. Immár több turnét is lemondott egészségügyi okokra hivatkozva. Lehet tudni, hogy milyen baja van? És javul már az állapota?
Még mindig otthon van. Ezért van velünk a másik Martin, ő itt (mutogat a srácra). A Szigetes buli volt az első fellépésünk együtt, és azóta velünk van. A másik Martin otthon van Svédországban, már kicsit jobban van, de még mindig nincs teljesen rendben. Ha hazaérünk, mindenképpen megkeressük, hogy beszéljünk vele, megtudjuk, hogy mi van vele, hogy érzi magát. Karácsony körül, a turné végén hazamegyünk Svédországba, és akkor lesz is másfél hónap szünetünk. Tehát lesz időnk Martinnal beszélni. Ha úton vagyunk, nehéz követni, hogy mi minden történik otthon, de a két turné között megkerestük, és akkor azt mondta, hogy már kicsit jobban érzi magát.
Akkor térjünk át a Spiritual Beggars-re. Két zenekarban vállaltál tagságot, megítélésem szerint mindkettő aránylag ismert. Hogy osztod meg idődet és energiádat a kettő között? Nem nehéz összeegyeztetni a koncertek időpontjait?
Nem, igazából elég könnyű. Az Opeth az elsődleges bandám, ami prioritást élvez. (Martin Mendez bőgős lehúzza a WC-t). Michael és Sharlee (a Spiritual Beggars gitáros/főnök és a banda bőgőse) az Arch Enemy zenekart is viszik, és sokat turnéznak. Tehát úgy áll a dolog, hogy tartjuk a kapcsolatot, és ha mindannyian ráérünk, akkor egyeztetünk, hogy van-e egy kis időnk a Spiritual Beggars dolgaira. Talán januárban lesz egy kis időnk összejönni, dalokat írni vagy nyélbe ütni egy koncertet, mivel úgy néz ki, hogy az Arch Enemy is pihen januárban.
Van bármilyen más projekted az Opeth és a Spiritual Beggars mellett?
Igen, végül is, ha nem vagyok turnén egyik csapattal sem, akkor szeretek összejönni otthon másokkal is, hogy kicsit zenéljünk, mindenféle stílusban, tényleg. De látod, immár nyár közepe óta úton vagyunk már, így ilyesmire nem jut sok idő. De otthon mindig írok zenéket, és rögzítem is a dalokat.
Még valami az Opeth kapcsán. Eléggé felfelé ível a csapat karrierje. Nagykiadós szerződésetek van, videoklipet is forgattatok, turnéztok mindenfelé. Tudsz valamit mondani a lemezeladások kapcsán? Jól beütött a Ghost Reveries lemez?
Aha. Nem tudok pontos számot mondani, de elég jól néz ki a dolog. Vannak országok, ahol eddig nem ment el sok lemezünk, de most ezekről a helyekről is bíztatóak a visszajelzések. Ebben a Roadrunner kiadónak nagy szerepe van szerintem, mivel igen nagy promóciót biztosítanak. Tehát elég jól áll a szénánk.
Említetted, hogy sokféle zenét szeretsz. A Sziget fesztiválnál is előjött a téma, és az otthoni zenei tevékenységed kapcsán is. Mi a kedvenc stílusod, zenekaraid, lemezeid?
Hú, ezt nem lehet elmondani. Mindegyikünk sokféle zenét szeret, és ez igencsak befolyásolja az Opeth stílusát is, hiszen így sokféle hatás ér minket. Mindegyikünk szereti a 80-as évek metal muzsikáit, pl. az Iron Maident, Judas Priestet, vagy extrémebb dolgokat is. De a 60-as, 70-es évek pszichedelikus és progresszív muzsikáira is utazunk. Személy szerint sok jazzt és bluest hallgatok, és azt kell, hogy mondjam, hogy Jimi Hendrix hatása nélkül nem lennék itt. Az első lemezem tőle volt, még gyerekkoromban kaptam. Szerintem a szüleim nem is sejtették, hogy mit indítanak el vele.
És hogyhogy a billentyűs hangszert választottad? Nem a tipikus metal hangszer…
Hát, tényleg nem az. Egy gyerekkori barátom bátyja igen jól zongorázott. Ez megtetszett nekem, így megpróbáltam én is, és bejött. Aztán az iskola miatt kicsit ráuntam, tanulni kellett, meg minden. Pár évre abbahagytam, és kb. 14 lehettem, mikor újra elkezdtem foglalkozni vele. De sokat szoktam gitározni is, tehát megoszlik a dolog a két hangszer között.
Játszottál valaha klasszikus értelemben zongorán?
Nem, nem vagyok elég jó hozzá. (nevet)
A 80-as években Svédországban szintiző kissrácként biztos nagy Europe rajongó voltál, nem?
Nem, sosem voltam ilyesmire rákattanva. De Mikael él-hal értük, ő nagy Europe rajongó. Engem sosem érdekelt ez a hard rock-metal vonulat, vagy mi a neve. Nem bírtam. (nevet) És máig nem áll közel hozzám. Mikor a Europe zenekar elindult, sokkal népszerűbbek voltak Svédországban, mint külföldön. Én inkább keményebb zenéket hallgattam, nekem ők túl nyálasak voltak. (nevet)
Mondtad, hogy karácsony körül hazaértek. Hol töltöd majd az ünnepeket?
A szüleimnél és a családunknál leszek, vagy a barátnőmmel az ő szüleinél. Tehát két ház között fogok mozogni, ide-oda egész idő alatt.
És megajándékozzátok egymást a zenekar tagjaival karácsony alkalmából?
Nem. (nevet) Úgysem kérnének semmit. És én is ilyen vagyok. De próbálok ezt-azt vásárolgatni karácsonyra, még mielőtt hazaérnénk… a barátnőmnek, vagy a nővérem gyermekeinek.
Van egy utolsó kérdésünk, amit mindenkinek felteszünk már évek óta. Szerinted mi az élet értelme?
Hát, a Monthy Python filmet is csinált a témában. Azt mondom, amit Arthur C. Clarke: negyvennyolc. (komolyan mondta!) Nem ezt írja a könyvben, a stoppolósban…? Jaj, nem tudom. Néha úgy érzem, hogy a legjobb az, amikor színpadon állok és zenélek. El tudok veszni a zenében. Bizonyos értelemben ezek azok a pillanatok, amelyekért élek.
Köszönöm az interjút, örülök, hogy találkoztunk. Sikeres koncertet!
Köszi, jó volt veled beszélgetni.
